2022. augusztus 10., szerda

Egyedül a koordináta-rendszerben

Én szorgalmas, ő talpraesett. Én magas, ő alacsony. Én falusi – kerttel, ő városi – autóval. Ő gazdag, én okos. Számos szempont szerint hasonlítjuk össze magunkat másokkal, legtöbbször tudattalanul. Önmagunk és életünk másokkal való összemérése már olyan automatikus, hogy szinte már észre sem vesszük. A versengés folyamatos körülöttünk. Már-már felháborító. Míg régebben csak a mellettünk élők zöldebb fűjét irigyeltük, mára mindenki a szomszédunk lett. Vagy, ahogy Marshall McLuhan mondta, az internetnek köszönhetően világunk globális faluvá vált.

Telefont görgető, boldogtalan emberek tucatjait látom magam körül, ha a felszín alá nézek. Silány, hétköznapi világunk eltörpül a sok – Instagramra és Facebookra – feltöltött, megszámlálhatatlan csodás pillanat, a miénknél pörgősebbnek, szebbnek tűnő univerzum mellett. Mindenki jobban él, mint én? – merülhet fel bennünk a kérdés az otthon melegéből vagy épp a munkahelyünkről. Mindenki okosabb nálam? Mindenki mérnök, (s újabban) virológus, politikai szakértő vagy épp világutazó? Az ingerek pedig csak jönnek és jönnek. Nincs megállás. Mi, emberek pedig folyamatosan mérünk, mérlegelünk, s játszunk. Minden játékban van esély a sikerre vagy a kudarcra. Mindenütt jelen vannak a minőségbéli különbségek. Sőt, ha nem lenne jobb és rosszabb, nem lenne értelme semmit csinálni. Minek erőlködjünk, ha az semmin sem segít? A versengés alaptulajdonságunk. De akkor hol a hiba az üzenet kifogásolhatatlan logikájában?

Nagyon fiatal korunkban – érettség, tájékozottság hiányában – még nem alakult ki saját mércénk, így különböző mintákhoz hasonlítjuk magunkat. Ahogy viszont érettebbé válunk, mindinkább egyediek leszünk. Van karrierünk, vannak barátaink, szerelmi életünk (jó esetben), személyes projektünk, hobbink. Mindegyik játékban, amit játszunk, fel akarjuk becsülni az elért eredményeinket, a képességeinket. Mindegyik játékban pozicionáljuk magunkat egy bizonyos társadalmi koordináta-rendszerben, amelynek központi kérdése: hol helyezkedek ÉN el a többiekhez képest? Mindig abban a válaszban reménykedünk, hogy magasabban, mint mások. De a történet talán korántsem ennyire fekete-fehér. Képzeljük el, hogy egyes játékokban kiemelkedők vagyunk, míg másban csupán közepesek, a többiben pedig egyenesen katasztrófák. Ez a realitás. (Tiltakozhatunk ugyan, hogy mindenben a legjobbnak kell lennünk, de nem érdemes. Ha mindenben győzünk, az valószínűleg azt jelenti, hogy semmi újat nem csinálunk.) S végül – ha kellően megérünk rá – rádöbbenünk, hogy ezen játékoknak számtalan árnyalatuk van, és a koordináta-rendszerek is összehasonlíthatatlanok, így valójában szinte mérhetetlen mértékegységet állítunk fel magunk elé. Tegyük fel, kollégánk leköröz a munkában, a szerelmi élete azonban romokban van. Mi viszont boldog párkapcsolatban élünk. Kinek megy jobban? Az általunk követett világjáró celeb pedig krónikusan részeg sofőr, emberrabló vagy drogkereskedő. Tényleg jobb lenne az élete, mint a miénk? Ahogy jelenünk, úgy múltunk, élettörténeteink is teljesen különböznek. A probléma talán ott kezdődik, hogy alábecsüljük, amink van, és túlbecsüljük, amink nincs. Az is lehet, hogy csupán belső kritikusunk próbál megalázni, s ezáltal munkára bírni bennünket. De önmagunk jelenét biztos, hogy mások jelenéhez kell hasonlítanunk, és nem saját múltunkhoz? Az előbb említett, általunk ösztönösen felállított koordináta-rendszer valójában nem létezik. Csupán illúzió. Mérhetetlen, fejekben szaporodó s mára túlszélesedett mértékegység. A koordináta-rendszerben valójában egyedül vagyunk. Múltunkkal, jelenünkkel.