A tél derekán sokan figyelemmel kísérjük a nyúlfarknyi nappalokat, megjegyezzük, hogy „ma még korábban sötétedett be”, és alig várjuk december 21-ét, a bűvös mérföldkövet, amely véget vet a terjeszkedő éjszakának. Most, a nyári napforduló alkalmával kevesebben figyelünk fel a fordított jelenségre, hiszen jóval több teendőnk és lehetőségünk adódik az évszakból kifolyólag, holott szintén lezárást, ezzel együtt egy újabb „kör” kezdetét hozza el az égi esemény.
Amikor az ember még szoros kapcsolatban állt a természettel, a Nap éves útjának meghatározó állomásai iránytűként szolgáltak a mindennapi élet és a tevékenységek szervezésében. Ezek a küszöbök, különösen a napfordulók szimbolikus jelentéstartalommal bírtak. Amikor a fény ereje tetőzött, vagyis bekövetkezett a nyári napforduló, szertartásokkal tarkított ünnepeket tartottak a legtöbb kultúrában. Ezt az időszakot a bőség, az élet, a termékenység és az újjászületés pillanataként, a fény diadalaként élték meg, és egyebek között tűzgyújtással közösségi eseményként köszöntötték. A természet rendje és a Nap ciklikus útja így nemcsak az idő múlását jelezte, hanem spirituális és összetartó erőt is tükrözött. Valószínűleg a jelenség mélyebb összefüggéseit is jobban, szinte ösztönösen értették elődeink.
A Föld és az Ég nászának tartott napfordulóhoz a keresztény hagyomány Szent János születését kapcsolja. Ő keresztelte meg és ezáltal beavatta az év legsötétebb időszakában született Megváltót, amit úgy is értelmezhetünk, hogy a Jézus által képviselt fény ekkor teljesedett ki. Ezt jól szimbolizálja az év leghosszabb nappala, amely nekünk is lehetőséget nyújthat saját, belső tudatosságunk ébredéséhez. Nem utolsósorban a most kezdődő időszak az asztrológiai szemlélet szerint a Rák jegyéhez kapcsolódik, amely a gyökerek, a család, az otthon és a haza témáit erősíti, vagyis az eddig kifelé irányuló törekvéseket felváltja a belső körök, a belső világ felé való fordulás.
A természet erejével kapcsolódni, általa teremteni azonban nekünk már nem egyszerű feladat. Eltávolodtunk tőle, és ennek következményeképp olyan állapotok jöttek létre, amelyekben már nem a szövetségesünk, sőt úgy tűnik, egyenesen fenyegető ellenségünk. Éppen ezért a Nap és a fény, vagyis a tűz elemének dicsérete helyett annak negatív formái, a forróság, a szárazság, valamint ezeknek negatív következményei dominálnak mindennapi életünkben. Az eltávolodás és az ember által elkövetett folyamatos pusztítás, úgy tűnik, visszafordíthatatlan, de mivel ebben a pillanatban élünk a Földön, az egyén szintjén tehetünk magunkért és a környezetünkért. Például azzal, hogy megfigyeljük vagy tanulmányozzuk a csodálatos természeti jelenségeket, elmerülünk bennük, meditációs gyakorlatokat végzünk, imádkozunk, mindezzel feltöltve belső szellemünket. Nem véletlenül kapcsolódik a tűzugrás, az éneklés vagy a gyógynövénygyűjtés a nyári napfordulóhoz.
Bár a fény ma tetőzik, innentől kezdve minden nap egyre rövidebb lesz, megkezdődik a sötétség felé vezető út. Ez a váltás egyúttal rámutat arra is, hogy minden csúcs után valaminek – általában a régi, bennünket már nem szolgáló mintáknak – az elengedése és újabb transzformáció szükséges. Hogy ezeket sikerrel teljesítjük-e, vagy a mélyben hagyjuk lappangani, az mindig megmutatkozik egy-egy ilyen lezáró időszak alkalmával. Átvitt értelemben is elérkezik az aratás órája, és most szembesülünk vele, mit milyen mértékben és minőségben tudunk begyűjteni. Minél inkább halogatunk valamit, annak megugrása annál nagyobb kihívást jelent, de szerencsére a lezárás és a transzformáció nem egyszeri esély, hanem újra és újra felkínált lehetőség. A napfordulók évről évre emlékeztetnek arra, hogy a természet rendje szerint mindig van idő újrakezdeni, elengedni, és más minőségben továbbhaladni.
Nyitókép: Pixabay
