2026. május 19., kedd

Képekben a vajdasági táj

Megnyitották Óbecsén az Előhívott értékek – természeti örökségünk, ahogyan mi látjuk című fotópályázat zárókiállítását

Több mint háromszáz pályamunka érkezett az Előhívott értékek – természeti örökségünk, ahogyan mi látjuk című fotópályázatra, amelynek zárókiállítását kedden délután nyitották meg az óbecsei Than Emlékházban. A tárlaton 105, szakmai zsűri által kiválasztott fénykép látható, amelyek közül 18 alkotást részesítettek elismerésben.

Surányi Kata, a Zentai Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola tanulója első alkalommal vett részt fotópályázaton. A kiállításon két alkotását is megtekinhetik az érdeklődők, amelyek közül az egyik a második helyezést érdemelte ki a középiskolás kategóriában.

– Mindkét fotó téli tájképet ábrázol, és a Tisza-parton készült. A fotózás számomra különösen izgalmas és rejtélyes élmény volt, hiszen köd borította a tájat. Szeretem megörökíteni a pillanatokat, hogy később is vissza tudjak emlékezni arra, merre jártam és mit láttam – nyilatkozta a díjazott.

A pályázatot a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a Vajdasági Magyar Értéktár hirdette meg azzal a céllal, hogy a természet szépségein keresztül irányítsák rá a figyelmet közös természeti örökségünkre.

– Immár harmadik alkalommal hirdettük meg a fotópályázatot, amely egyrészt a hungarikumokhoz, másrészt pedig a települési értéktárakhoz kapcsolódik. Az idén nemcsak az általános és középiskolás korosztály jelentkezhetett, hanem a felnőttek számára is nyitott volt a pályázat. Fontosnak tartjuk, hogy felhívjuk a fiatalok figyelmét arra: a környezetünkben is számos jelentős kulturális érték található. Ezalatt nemcsak a szellemi kulturális és az épített örökséget értem, hanem természeti örökségeket is. Gondoljunk csak a védett és ritka bánsági bazsarózsára. Úgy véljük, ha a fiatalok megtanulnak nyitott szemmel járni, és felismerik, értékelik mindazt, ami körülveszi őket, akkor jobban meg is becsülik majd ezeket az értékeket – fogalmazott Kormányos Gyöngyi, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet igazgatónője, a Vajdasági Magyar Értéktár elnöke.

Surányi Kata fotója téli tájképet ábrázol (Kancsár Izabella felvétele)

Surányi Kata fotója téli tájképet ábrázol (Kancsár Izabella felvétele)

A kiállítást Kudlik Zoltán tartományi művelődési segédtitkár, a Hungarikum Bizottság tagja nyitotta meg. Beszédében kiemelte, hogy Vajdaság természeti öröksége rendkívül gazdag és sokszínű, ezért fontos feladatunk ezeknek a megőrzése és továbbadása a jövő nemzedékei számára. Az ünnepi műsorban fellépett Nagy Csaba Liszt Ferenc-díjas tárogatóművész, valamint az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör Csicsörke énekcsoportja.

A pályázatra érkezett fotókat háromtagú szakmai zsűri értékelte: Hulló István muzeológus, Szekeres Levente természetfotós és Gergely József nyugalmazott biológus, újságíró, természetfotós.

– A természetfotózás rendkívül nehéz műfaj. Egy jó természetfotó elkészítése komoly előkészületeket igényel: meg kell tervezni, hová és mikor megyünk, mikor virágzik az adott növény, vagy mikor figyelhető meg a fotózni kívánt állat a természetben. Közben arra is ügyelnünk kell, hogy ne zavarjuk meg a természet nyugalmát. Fontos a megfelelő megközelítés, a felszerelés kiválasztása és számos apró technikai részlet is, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy a kép megragadja a szemlélő figyelmét. A beérkezett pályamunkák ugyanakkor azt mutatják, hogy amatőr, szerényebb felszereléssel is születhetnek jó alkotások – közölte Gergely József.

A díjazottak a tárgynyeremények mellett egy értékőrző kiránduláson is részt vehetnek júniusban, amelyet Nyugat-Bácska területére szerveznek.

A fotópályázat a budapesti Agrárminisztérium Hungarikum Főosztályának támogatásával valósult meg. A kiállítást június közepéig tekinhetik meg az érdeklődők az óbecsei Than Emlékházban.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A tárlaton 105, szakmai zsűri által kiválasztott fényképet tekinthetnek meg az érdeklődők (Kancsár Izabella felvétele)