2026. május 19., kedd

A gyalogosokat is ellenőrzik

Belügyminisztérium: a közlekedés minden résztvevőjének be kell tartania a szabályokat

Szerbiában az év első négy hónapjában összesen 34 gyalogos és 22 kétkerekű járművet vezető személy – motorkerékpáros, kerékpáros és elektromos kétkerekű járművel közlekedő – vesztette életét közúti balesetben. A Belügyminisztérium figyelmeztetése szerint ők a közlekedés legkiszolgáltatottabb résztvevői közé tartoznak, ezért a közlekedésrendészet hétfőtől május 31-éig fokozott ellenőrzést tart Szerbia útjain. Az akció célja a gyalogosok és a kétkerekű járművekkel közlekedők által elkövetett szabálysértések felderítése.

A Belügyminisztérium tegnap felszólította a közlekedés valamennyi résztvevőjét, hogy tartsák be a közlekedési szabályokat, tanúsítsanak felelősségteljes magatartást, valamint legyenek fokozottan óvatosak a közlekedésben annak érdekében, hogy csökkenjen a közlekedési balesetek száma és tegyenek az emberi életek megmentéséért.

Mindenekelőtt a gépjárművezetők figyelmét kívánják felhívni arra, hogy fokozottan ügyeljenek a gyalogosokra és a kétkerekű járművekkel közlekedőkre, valamint csökkentsék a sebességet a gyalogátkelőhelyeknél és a megnövekedett gyalogosforgalmú területeken, például a bevásárlóközpontok és piacok környékén. A gyalogosokat és a kétkerekű járművek vezetőit pedig arra kérik, hogy figyeljenek a közlekedési jelzésekre és használjanak védőfelszerelést – áll a Belügyminisztérium közleményében.

Magyar ember Magyar Szót érdemel