Mi az oka annak, hogy egyes emberek sikeresebbek másoknál? Miért van az, hogy egyes személyek rendszeresen és gyakorlatilag folyamatosan sikerre viszik vállalkozásaikat, emberi kapcsolataikat, míg mások nem? Miért van az, hogy egyes emberekre mindenki odafigyel, míg más csinálhat bármit, rá sem hederít senki? – teszi fel a kérdést oktatónk egy újságírók számára szervezett kommunikációs képzésen. A tanár urunk néhány szempillantásnyi várakozás után kifejti, a siker sok összetevős. Létezik azonban szerinte egy olyan emberi tulajdonság, amellyel jelentősen megnövelhetjük esélyeinket: ez pedig a kisugárzás.
Példaként Jordan B. Peterson, a legendás kanadai klinikai pszichológus 12 szabály az élethez című könyvének első fejezetét említette, ahol a szerző a homárok és az emberek viselkedése között vont párhuzamot. A homárnak ugyanis biztonságos búvóhely kell, távol a ragadozóktól és a természet erőitől. Egy új területen csak kevés jó minőségű búvóhely lehet, azok ritkák és értékesek. Ez azt jelenti, hogy felfedezés közben a homárok gyakran összefutnak, és összetűzésbe keverednek egymással. Az elfajult vitákból általában egyértelmű győztes és vesztes kerül ki. A legyőzött rivális elveszíti a magabiztosságát, sokszor napokra.
Néha még ennél is súlyosabb következményekkel járhat a vereség: ha egy domináns homárt csúnyán legyőznek, az agya lényegében lebomlik. Azután egy új, alárendelt agyat növeszt – ami sokkal jobban illik az új, alacsonyabb pozícióhoz. Amikor egy legyőzött homár visszanyeri a bátorságát, és újra harcba mer szállni, a korábbi párbajai alapján el sem hinnénk, hogy statisztikailag mennyivel nagyobb az esélye annak, hogy veszíteni fog. Diadalmas ellenfele azonban nagyobb eséllyel fog győzni. Néhány kudarc vagy vereség után mi, emberek is hajlamosak vagyunk kategorizálni magunkat egy bizonyos csoportba, ez pedig a kisugárzásunkra is hatással van. A pozitív kisugárzás azonban tanulható a tanárom szerint. Példaként elmesélt egy történetet Marilyn Monroe-ról, aki rájött, hogy kisugárzásunkat egy gombnyomásra ki és be tudjuk kapcsolni. Hiába győzködte akkor minderről fotóriporter barátját, az nem hitt neki. „Tudod mit, van egy ötletem” – mondta, és arra kérte a fotóst, hozza a fényképezőgépét, és kövesse őt. Marilyn letörölte a rúzsát, lelapította a haját, felvett egy szürke kabátot, majd kijelentette: gyerünk, metrózzunk egyet. „Micsoda? Szét fognak szedni a rajongók” – szólt ijedten a fotós. „Nyugi, észre sem fogják venni, hogy köztük vagyok” – válaszolt a színésznő.
Az állomáson állva a barátja nem akart hinni a szemének: azt látta, hogy Marilyn mindent másképp csinál, mint korábban. Szomorúságra görbítette ajkait, mint aki meg van keseredve. Kihúzottság helyett összegörnyedt, akár egy áldozat. Magabiztos, határozott lépések helyett apró léptekkel haladt, óvatosan. A fotós – állítása szerint – kifejezetten megijedt Marilyntől, mert még a ragyogás is eltűnt a szeméből. Egy megállót még tovább is mentek a New York-i tömegközlekedéssel, ám senki nem ismerte fel a kor egyik legismertebb színészcsillagát. Amikor leszálltak a járatról, Marilyn a barátjára kacsintott, és azt mondta: „Most figyelj!” A hölgy azonnal ledobta magáról szürke kabátját, felborzolta a haját, kihúzta magát, mosolygott, és máris visszaváltozott önmagává. Az emberek pillanatokon belül köré gyűltek, s mindenki autogramért esedezett előtte.
Ahogy a történetből kiderült, vonzerőnk maximálisan a hatalmunkban áll. A pozitív kisugárzás kiépítése pedig azzal kezdődik, hogy nem esszük magunkat minden apróságon. A bűvös vonzerő ugyanis a képzeletből ered. El sem tudjuk képzelni, hogy gondolkodásunk valójában mennyire befolyásolni tudja a rólunk alkotott képet.
Nyitókép: Pixabay
