Az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) bemutatta új menetrendjét, amely szerint naponta két-két vonat közlekedik majd Bécs és Belgrád között.
A december 13-án életbe lépő téli menetrend alapján 2027-ben, 2019 óta először állna helyre a közvetlen vasúti összeköttetés a két főváros között. Az utazás mintegy hat és fél órát venne igénybe, az egyirányú menetjegyek ára pedig várhatóan 43,90 eurótól kezdődne – közölte az osztrák közszolgálati televízió Zeit im Bild című hírműsora.
A járatok indulásának pontos időpontja azonban a magyarországi vasútvonal használatához szükséges engedélyektől függ, így a vonatok nem feltétlenül indulnak el december 13-án.
A magyar közlekedési illetékesek korábban arról számoltak be, hogy befejeződött a Budapest és a szerb határ közötti vasútvonal tesztelése, így a Belgrádba tartó járatok akár december második felében is elindulhatnak.
Az ÖBB már tavaly novemberben megerősítette, hogy a magyar vasúttársasággal együttműködve tervezi a Bécs–Budapest–Belgrád vasúti összeköttetés helyreállítását. A jelenleg Bécs és Budapest között közlekedő járatokat hosszabbítanák meg Belgrádig.



