A haldokló nem azt bánja meg, amit megtett, hanem azt, amit nem tett meg – ez az a következtetés, amelyet több pszichológiai kutatás is alátámasztott az idők folyamán, és amelyet több elismert szakember is beépített az előadásába a Connect+Grow konferencián Palicson. A következtetés elsősorban Bronnie Ware ausztrál nővér munkásságához köthető, aki éveken át ápolt halálos betegeket életük utolsó 12 hetében: tapasztalatait az A haldoklók öt leggyakoribb megbánása című könyvében foglalta össze.
Az életvégi vizsgálatokkal igazolt tézis, hogy az emberek hosszú távon és különösen a halálos ágyukon sokkal jobban megbánják a mulasztásaikat, mint a cselekedeteiket, bennem további gondolatokat ébresztett. Vajon a sikeres emberek mit bánnak meg? És vajon ugyanazt az utat választanák, ha ismét a pályájuk kezdetén találnák magukat? Arra kértem hát a konferencia előadóit, hogy fejezzék be a mondatot: ha újrakezdhetném…
– A helyzet az, hogy majdnem mindent ugyanígy csinálnék. Lehet, hogy korábban kezdenék el töprengeni azon, hogyan tudok csapatot építeni magam köré. Nem biztos ugyanis, hogy ezen legjobb 54 évesen elkezdeni gondolkodni, kényszerből. Jó lett volna már 35 évesen kipróbálni. De egyébként kimondottan elégedett vagyok az életemmel – válaszolta Szalay Ádám kommunikációs szakértő és tanácsadó, aki 20 év televíziózást követően váltott az életében, és ma már leginkább értékesítési hálózatokkal dolgozik. Tanácsadóként pedig abban segíti a vállalkozókat, hogy sikeresebben átadják az üzenetüket a célcsoportjaiknak, és olyan módon prezentálják a terméküket, hogy a piac felfigyeljen rájuk.
– Ha újrakezdhetném? A mai tudásommal? Ugyanezt csinálnám, mert nagyon szeretem. De sokkal ügyesebb lennék abban, hogy a cégemnek csak azokkal a feladatokkal kelljen foglalkozni, amiket szeretek és jól csinálok – mondta Wolf Gábor marketingtanácsadó, aki a Marketing Commando alapítójaként és vezetőjeként a több mint két évtizedes pályafutása során vállalkozások ezreinek segített abban, hogy felépítsék saját kiszámítható és jövedelmező marketingrendszereiket. Legújabban a kis- és mikrovállalkozások felé fordult, amelyeknek hozzáférhető és kielégítő módszereket mutat úgy a piacelemzésre, mint a cégmegjelenítésre is.
– … sok mindent ugyanígy csinálnék. De lehet, hogy tinikoromban elmentem volna világot látni, hogy aztán még több tudással jöhessek haza. Az is lehet, hogy megtanultam volna valamilyen hangszeren játszani, mert a zenénél nagyobb örömet nem sok minden okoz, ami spirituális és intellektuális tevékenység – ismerhettük meg Geszti Péter újrakezdéshez fűződő gondolatait. A sokoldalú és kreatív előadóművész és producer vállalkozóként is sikeres volt: sokáig üzemeltetett reklámügynökségeket, az elmúlt három évben azonban már kizárólag alkotói és előadói tevékenységet folytat. De bármivel is foglalkozik, az életét leginkább az tölti ki, hogy szeret jó hatást gyakorolni az emberekre – vallotta Connect+Grow konferencián.
– Ha újrakezdhetném, akkor tegnap sokkal több hagymát tettem volna a pörkölt alá – fejezte be nemes egyszerűséggel a gondolatindító mondatot prof. dr. Aczél Petra kommunikációkutató, aki harminc éve azt figyeli, hogyan hatunk egymásra a szavainkkal, a kérdéseinkkel, a figyelmünkkel és a csendünkkel. Valószínűleg az önsorsát megerősítő válaszát követően is arra figyelt, hogyan reagálok a tömör megfogalmazásra. Főként, mert ezt megelőzően jövőkészség-kutató tevékenysége iránt érdeklődtem, majd a múltba repítettem kérésemmel...
– Fantasztikus emberek kérdezték már meg tőlem, hogy bánok-e valamit életemben. Fontosnak tartom, hogy beszélgessünk a nehézségekről, mert én nem bánom a küzdelmeimet, az engem ért igazságtalanságokat vagy fájdalmakat. Mert elérkezik a pillanat, amikor a sebesülés arannyá válik. Ettől lesz hiteles az ember, ettől lesz olyan kiállása, hogy valójában érezzük rajta a csatasebeket, a nehézségek megdolgozottságát. Volt ember, aki sok örömet és fájdalmat is okozott nekem, én mindkettőt megköszöntem. Mert amit szeretek magamban, azok pont ezek miatt a fájdalmak megdolgozása miatt alakultak ki. Ebből lehet építkezni. Nem könnyű, de talán így méltóbb az élet – szögezte le Lencsés Gergő mérnök és operációs szakértő, akinek vezetőkészségéért Ázsiából küldtek rendszeresen helikoptert Magyarországra, mert bár vonzotta a nemzetközi üzletelés, családját mégsem akarta kitenni a folyamatos költözésnek. Globális felsővezetőként 25 évet töltött a General Electric (GE) kötelékében: nemzetközi karrierje során felépítette a GE első vietnámi gyárát, valamint sikerrel irányította a vállalat legnagyobb, Egyesült Államokon kívüli, több milliárd dolláros forgalmat lebonyolító gyártóhelyét. Ahogyan a konferencián fogalmazott: kezdetben voltak időszakok, amikor tízmilliárd eurós napi veszteséggel kellett szembenézni és több száz ember sorsáról dönteni. Majd sikerült ugyanazt a céget több milliárd eurós jövedelemmel gazdaságossá tenni. A nemzetközileg elismert szakértő 2022-ben úgy döntött, leköszön a multinacionális világ csúcsáról. Azóta a ZEL Group Zrt. tanácsadó cég társalapítójaként a legfrissebb adatelemzési és AI-technológiák gyakorlati alkalmazásával forradalmasítja a vezetőfejlesztést. Vagy ahogyan magáról fogalmazott: „tolmács vagyok, aki segít megérteni a technológiát másoknak”. Miközben továbbra sem bánt meg egy meghozott döntését sem. Az elmulasztott pillanatokat pedig igyekszik pótolni.
Nyitókép: Az újságírók Geszti Pétert faggatják (Fotó: Molnár Edvárd)



