A világ folyamatos változásnak van kitéve: megkérdőjelezhetetlennek hitt igazságok, szilárdnak vélt meggyőződések, rég megszokott beidegződések értékelődnek át nap mint nap. Ahhoz azonban, hogy fennmaradhasson, egy örök érvényű megkülönböztetést mindenképp meg kell őriznie: van, ami Jó, és van, ami Rossz, minden másnak a megítélése csak ennek a függvényében történhet és váltakozhat az adott közeg kulturális és szociális sajátosságaival összhangban.
A fenti megállapítást sugallja Clint Eastwood is Gran Torino című játékfilmjében. A mű a nem is olyan rég még stabilnak hitt értékrendtől egyre távolodó (amerikai) társadalom korképének egy szeletkéjét igyekszik a néző elé tárni, hangsúlyozva, hogy a gond nem abban rejlik, hogy megváltozik a világ, hanem abban, hogy relativizálódnak a legfőbb értékek. A rendező által alakított Walt Kowalski egy régi vágású mintaamerikai. A koreai háborút megjárt vénember zsörtölődve figyeli a körülötte változó világot, s mindinkább zavarja őt az egyre kifejezettebb rendetlenség.
Nem véletlen említem ezt a 2008-ban bemutatott, az alkotói pályának kései fázisában született művet. A főhős karakterében jócskán felfedezhetjük a ma (május 31-én) 95. születésnapját ünneplő Clint Eastwood által megformált hősök legjellegzetesebbjeinek a vonásait. Mindenekelőtt a titokzatos névtelenét Sergio Leone spagettiwestern trilógiájából – Egy maréknyi dollárért (1964); Pár dollárral többért (1965); A Jó, a Rossz és a Csúf (1966) –, amely sokkal durvábbnak és sivárabbnak ábrázolta a vadnyugatot, mint a műfaj hagyományos darabjai. Aztán a mogorva aggastyánban megbújik egy kicsit Piszkos Harry is, a filmtörténet egyik leghírhedtebb nyomozója. Ha úgy vesszük, Callahan felügyelő is egy vadnyugati figura, aki megteremtette az öntörvényű igazságosztó rendőr imázsát.
Bár mind színészként, mind rendezőként számos zsánerben kipróbálta magát, a vadnyugati film végigkísérte Clint Eastwood pályafutását: a hetvenes években két jelentős moralitás westernt – Fennsíkok csavargója (1973); A törvényenkívüli Josey Wales (1976) – rendezett, és játszotta el bennük a főszerepet. Talán nem túlzok, ha azt állítom, hogy a csúcsot ebben a műfajban rendezőként és színészként egyaránt jegyzett Nincs bocsánat (1992) című revizionista westernnel érte el, amelyben különösen nagy hangsúlyt fektetett a lelki indítékokra és a környezet minél valósághűbb megjelenítésére. Ez az erkölcsi tekintetben súlyos alkotás meghozta neki a legjobb filmnek és a legjobb rendezőnek járó Oscar-díjat. Hasonló módon tudott duplázni a rendezőként, szereplőként, producerként és zeneszerzőként is jegyzett Millió dolláros bébi (2004) című sportdrámával.
Kevésbé köztudott, hogy színészi és rendezői munkássága mellett Clint Eastwood zongorán és gitáron is játszik, több filmjéhez egyedül szerezte a zenét, például ő írta a főcímdalt első rendezői munkájához, a Játszd le nekem a Mistyt! (1971) című thrillerhez. Lelkes dzsesszrajongóként személyes kötelességének érezte elkészíteni a Bird – Charlie Parker élete (1988) című biopicet. Nyolc gyereke közül Kyle Eastwood fia hivatásos dzsesszzenész. 2013-ban volt szerencsém jelen lenni a koncertjén a niši Nišville Jazzfesztiválon, ahol ő vette át édesapja nevében a fesztivál különdíját a dzsesszkultúra népszerűsítéséért.
Clint Eastwood rendezői munkáinak felsorolásához terjedelmes helyre lenne szükség. Az említett alkotásokon túl a teljesség igénye nélkül álljon itt néhány cím (több filmben színészként is feltűnik): Fakó lovas (1985); A szív hídjai (1995); Űrcowboyok (2000); Véres munka (2002); Titokzatos folyó (2003); Levelek Ivo Dzsimáról (2006); A dicsőség zászlaja (2006); Elcserélt életek (2008); Amerikai mesterlövész (2014); Sully – Csoda a Hudson folyón (2016); A csempész (2018); Richard Jewell balladája (2019). Változatos műfajú filmjeihez mindig érdekfeszítő, nemritkán megosztó, olykor provokatív témát választ. Nem követ semmilyen divatot, visszatérő motívumként tűnik fel műveiben a morál kérdése. Kowalski nevű hősét is szigorú erkölcsi szabályok vezénylik: ha olyat tapasztal, ami értékrendjén kívül esik, azonnal reagál. A bőrébe bújva Clint Eastwood ugyan búcsút intett az utolsó vadnyugati hősnek, ám annak szellemiségét továbbra is megőrizte. Korával dacolva a későbbiekben is több elgondolkodtató alkotást készített. Legutóbbi művében, a 2024-ben bemutatott Kettes számú esküdtben is hátborzongató morális dilemmát boncolgat, két rossz döntés között őrlődve azt a nehéz kérdést járva körül: vajon mindig az a jó, ami helyes?
Nyitókép: Pixabay
