2026. június 12., péntek

A nyári hónapokban történik a legtöbb halálos közúti baleset Szerbiában

A közlekedési rendőrség fokozott óvatosságra inti a járművezetőket

Branka Kovačević, a Közlekedésrendészeti Igazgatóság illetékese elmondta, hogy Szerbiában a nyári időszakban következik be a legtöbb halálos közúti baleset: az éves közlekedési halálesetek mintegy 40 százaléka június és szeptember között történik. Arra kérte a polgárokat, hogy az elkövetkező hónapokban fokozott felelősséggel és óvatossággal vegyenek részt a közlekedésben.

„Ha megvizsgáljuk a júniustól szeptemberig terjedő időszak adatait, azt látjuk, hogy az összes közlekedési haláleset 40 százaléka ekkor következik be. A júniusi áldozatok száma minden évben jelentősen magasabb, mint májusban. Ez tehát rendkívül kockázatos időszak, ezért mindenkit arra kérünk, hogy legyen felelősségteljesebb és körültekintőbb” – nyilatkozta Kovačević a Tanjug hírügynökségnek.

A fiatalok által látogatott ballagások, zenei rendezvények és egyéb fesztiválok kapcsán rámutatott, hogy a Belügyminisztérium évről évre sikeresen valósítja meg azokat a kampányokat, amelyek a fiatalok és a végzős diákok biztonságát szolgálják.

A hamarosan kezdődő fesztiválszezonról szólva Kovačević kiemelte, hogy a közlekedési rendőrség jelentős hangsúlyt fektet a megelőzésre. Emlékeztetett arra, hogy a „Ha iszom, nem vezetek” kampány immár húsz éve közvetíti a fiatalok felé azt az üzenetet, hogy az alkoholfogyasztás és a járművezetés összeegyeztethetetlen.

Kovačević arra is emlékeztetett, hogy ma van az utolsó tanítási nap, ami egyben a nyári szezon kezdetét is jelzi. Ez az időszak különösen kockázatos a közlekedésben a megnövekedett forgalom, a hosszabb utazások, a gyermekek utasként való gyakoribb jelenléte, valamint a fokozott alkoholfogyasztás miatt.

„Mindez arra kötelez bennünket, hogy felelősségteljesebben viselkedjünk a volán mögött. Fontos, hogy időben megtervezzük utazásainkat, beiktassuk a szükséges pihenőket, és semmiképpen se vezessünk fáradtan. Ha fáradtságot érzünk, álljunk meg és pihenjünk. Induláskor és az egész út során törekedjünk arra, hogy kipihenten üljünk a volán mögé” – hangsúlyozta Kovačević.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Illusztráció/Pixabay