2026. június 12., péntek

A NATO a KFOR-misszió fokozatos átalakítását tervezi a következő évben

A NATO bejelentette, hogy a következő év során fokozatosan módosítja az 1999 óta Koszovóban állomásozó KFOR békefenntartó misszió létszámát és elhelyezkedését, mivel a helyszíni biztonsági helyzet jelenleg nagyrészt stabil, közli a Beta hírügynökség.

– Mivel a koszovói biztonsági helyzet továbbra is alapvetően stabil, a NATO optimalizálni fogja a KFOR jelenlétét, és a következő év folyamán fokozatosan hozzáigazítja a misszió jelenlegi létszámát a körülményekhez – áll a szövetség közleményében.

A közlemény idézi Alexus Grynkewich amerikai tábornokot, a NATO európai szövetséges erőinek főparancsnokát (SACEUR), aki hangsúlyozta, hogy a NATO és a KFOR továbbra is teljes mértékben elkötelezett Koszovó biztonságának garantálása mellett.

– Ez az elkötelezettség hozzájárult a stabilitás erősödéséhez, miközben a koszovói biztonsági intézmények egyre nagyobb képességekre tettek szert. A jelenlegi körülmények lehetővé teszik a KFOR létszámának és elhelyezkedésének további optimalizálását – fogalmazott Grynkewich.

A tábornok egyúttal megerősítette a NATO elkötelezettségét a Nyugat-Balkán iránt, amelyet a szövetség stratégiai jelentőségű térségnek tekint. Kiemelte, hogy a régió biztonsága közvetlenül összefügg az euroatlanti térség biztonságával, és leszögezte: a NATO nem engedi, hogy biztonsági vákuum alakuljon ki.

A NATO emlékeztetett arra, hogy a KFOR jelenlétét 1999 óta folyamatosan a biztonsági helyzethez igazítják. A 2023-as feszültségek és erőszakos incidensek után – beleértve a zvečani KFOR-katonák elleni támadásokat is – a misszió az elmúlt évtized legnagyobb erősítését hajtotta végre, közel ezer további katona telepítésével.

A jelenlegi stabilabb helyzet lehetővé teszi a misszió átszervezését, miközben a KFOR továbbra is biztosítani fogja a biztonságos környezetet és a szabad mozgást minden koszovói közösség számára, pártatlanul és az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1244-es számú határozatával összhangban, szoros együttműködésben az EULEX misszióval.

A NATO szerint az úgynevezett optimalizáció a misszió koszovói jelenlétének 27. évfordulóján történik, és egy átfogó, hírszerzési információkon alapuló biztonsági értékelés eredménye.

A szövetség közölte azt is, hogy továbbra is támogatja a Belgrád és Pristina közötti, az Európai Unió közvetítésével zajló párbeszédet, és mindkét felet arra ösztönzi, hogy a fennmaradó vitás kérdések rendezése érdekében folytassák az egyeztetéseket.

A NATO hangsúlyozta, hogy a minden közösség jogait tiszteletben tartó megállapodás kulcsfontosságú a tartós koszovói biztonság és a regionális stabilitás szempontjából.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A szövetség szerint a koszovói biztonsági helyzet nagyrészt stabil, ugyanakkor továbbra is elkötelezett a térség biztonsága mellett (Fotó: Beta/AP/Illusztráció)