Tripolsky Géza neve megkerülhetetlen azok számára, akiket érdekel Zenta kulturális múltja és jelene. A tanítóból lett múzeumigazgatót életre szóló kötelék fűzte a Tiszához és a folyó mentén élő emberekhez. Évtizedeken át állt a Zentai Városi Múzeum élén, elhivatottan gyűjtötte a régió tárgyi és szellemi emlékeit. Kutatta a tiszai halászatot, betyárballadákat gyűjtött, létrehozta a Zentai Művésztelepet, és fáradhatatlanul dolgozott azon, hogy a múzeum szakszerűen felépített, gazdag tudományos intézménnyé váljon.
A múzeum halászattal foglalkozó részlegét kezdettől fogva igencsak kedvelik a gyerekek (Fotó: Zentai Városi Múzeum)
Tripolsky Géza művelődésszervező, néprajzkutató és muzeológus 1926-ban született Zentán szakmunkáscsaládba: édesanyja varrónő volt, apja pedig kocsifestő és mázoló. A család egyetlen gyereke volt, aki rajzolni tudó és kedvelő apjának a képzőművészet iránti szeretetét, munka közben énekelgető anyjának pedig a magyar népdalkincs és a néphagyományok iránti érdeklődését köszönhette.
A Tisza partján született és nevelkedett, a folyó meghatározó része volt az életének. Hétévesen már átúszta a folyót, gyerekként a kubikgödrökből kárászt fogtak, és helyben megsütötték. Nemcsak a Tisza vonzotta, hanem a Tisza emberei is: a halászok, a kubikosok, a juhászok egyaránt érdeklődésének középpontjában álltak, és kutatásainak alapját képezték.
Édesapja 1930-ban bezárta a műhelyét, és Belgrádban élő testvéréhez költözött, hogy a fővárosban vállalt munkáival tarthassa el a családját. Fia és felesége a nyári és a téli szüneteket rendszeresen ott töltötte, és egy ilyen alkalommal történt meg Tripolsky Géza első találkozása a múlt kincseivel: meglátogatta a Hadtörténeti Múzeumot. Az ott látottak lenyűgözték, a következő nyáron már maga kérte, hogy megnézhesse a múzeum bővülő kínálatát. Később, már a második világháború ideje alatt, a budapesti Nemzeti Múzeumot is meglátogatta, ahol a régiségek misztikus világa továbbra is elvarázsolta. Gimnazistaként megtapasztalta azt is, milyen érzés aktívan keresni, kutatni a múlttal való kapcsolódást: Banó István, szeretett gimnáziumi tanára kezdeményezésére a diákok népszokásokat gyűjtöttek. Tripolsky Géza saját bevallása szerint részben neki köszönheti, hogy a néprajz felé fordult.
Bár korábban nem voltak erre irányuló tervei, mégis tanító lett belőle: 1946-tól a Kanizsához tartozó Bicskei úti iskolában oktatta és nevelte a rábízott nebulókat. Ez úgy történt, hogy 1945 tavaszán a tanítóhiány enyhítése céljából a vajdasági főbizottság magyar fiatalokat toborzott. Tripolsky Géza is a Zentán megszervezett képzés hallgatói között volt, és még ez év decemberében megszerezte tanítói oklevelét. 1946 őszén már az adorjáni iskola igazgatója volt. Elkötelezettségét mutatja, hogy diákjainak számos tanfolyamot szervezett, színdarabokat tanított be nekik, szorgalmazta egy iskolai helytörténeti gyűjtemény kialakítását, miközben társadalmi-politikai megmozdulásokon is részt vett.
Intézményépítő és értékmentő
1952 áprilisától a Zentai Városi Múzeum igazgatójaként gondoskodott Zenta kulturális értékeinek és néphagyományainak a megőrzéséről. Lelkesen vetette bele magát a munkába, a célja egy szakszerűen felépített, gazdag tárgyi anyaggal rendelkező intézmény létrehozása volt. Sokrétű kutatómunkát végzett: régészkedett, kutatta a tiszai halászatot, a juhászok életmódját, népdalokat gyűjtött, betyárballadákat kutatott föl, kutatásainak és gyűjtéseinek eredményét pedig hol kiállítás, hol könyv formájában tárta a nyilvánosság elé. Munkájának köszönhetően a múzeum látogatóinak száma 1953-ban megötszöröződött.
Mindez persze nem volt ilyen egyszerű. A múzeumi igazgatói munka a mély vizet jelentette a számára. Ennek egyik oka minden bizonnyal az volt, hogy bár gyerekkora óta érdeklődött a múlt hagyatéka iránt, tanítóként pedig az avaroktól és a szarmatáktól származó cserépdarabokat gyűjtött az Adorján alatti dombról a diákokkal, de valójában járatlan volt még a múzeumi munkában. Nem sokat segített az sem, hogy a múzeumi kollégái is kezdők voltak még.
1952 nyarán Ács József kezdeményezésére Jugoszlávia első művésztelepeként jött létre az első Zentai Művésztelep, amelynek szervezési feladatait Tripolsky Géza vállalta. Az első telep témája a Tisza volt. Szeptemberben rendezte meg a város első nagyszabású képzőművészeti kiállítását, amely a művésztelep és az irányítása alatt átrendezett múzeum közös tárlata volt. A művésztelep hamar a város társadalmi életének fontos eseményévé vált. Az ő kezdeményezése volt, hogy a művésztelepre írókat is elhívjanak, illetve ő szervezett 1957-ben a vajdasági művésztelepek ötödik évfordulója alkalmából kiállítást és tanácskozást.
Ő hozta létre a múzeum halászattal foglalkozó részlegét. A halászat az egyik legrégebbi foglalkozás, a Tisza partján pedig mindig is meghatározó szerepe volt. A juhászélettel is évtizedeken át foglalkozott. Mindazt, amit kutatásai során megtudott, nem csupán a múzeum és annak látogatói számára tette elérhetővé tárgyi és szellemi emlékek, gyűjtemények és kiállítások formájában, hanem könyveiben az olvasók elé is tárta. Olyan kiadványokat köszönhetünk neki, mint a Száraz kútgém, üres válú című, zentai és Zenta környéki juhásznótákat, betyárdalokat és balladákat tartalmazó gyűjtemény (Burány Bélával és Fábri Jenővel közös kötete), a vidék néprajzának és folklórjának egy részét bemutató Nem bánom, hogy juhásznak születtem vagy a Város, folyó, emberek című kötet, amely közösségünk múltját, kultúráját és mindennapi életét mutatja be.
Tripolsky Géza 1986-os nyugdíjazásáig a zentai múzeum élén tevékenykedett, bár az intézményi átalakítások következtében ekkor már jó ideje nem mint igazgató, hanem mint múzeumvezető végezte ugyanazt a munkát. Visszaemlékezései alapján valószínűleg nem is munkaként gondolt a múzeumi tevékenységére, hiszen a művelődéstörténet, a művésztelep, a múzeum a szabadidejébe is beférkőzött. Munkásságát Zenta község többször is díjjal ismerte el, néprajzi és kutatói munkásságát széles körben méltányolták, Belgrádba, Budapestre és Bécsbe egyaránt gyakran hívták előadni.
Egészen 2002-ben bekövetkezett haláláig fontos volt számára a művelődéstörténet, a néprajzi kutatás, a vidékünkre jellemző emberi sorsok és hagyományok dokumentálása.
Tripolsky Géza kézzel írt önéletrajza
Születésének évfordulója alkalmából ikonikus íróasztalát is megtekinthette a közönség (Gergely József felvétele)
Kéziratba zárt örökség
Tripolsky Géza születésének századik évfordulójára emlékezve idén nyáron a Zentai Városi Múzeum falai között meghitt, családi hangulatú megemlékezéssel idézték meg a száz éve született múzeumigazgató alakját, ahol egy személyes tárgyait (köztük ikonikus íróasztalát) és a személyéhez kapcsolódó művészeti gyűjteményt bemutató kiállítást követően könyvbemutatóra és portréfilmvetítésre került sor.
Tripolsky Géza Könyvet írok a múzeumról című kötete idén nyáron jelent meg a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet gondozásában, mgr. Hajnal Jenő előszavával. Burány Katalin, a Zentai Városi Múzeum néprajzkutatója, egyben a kötet szerkesztője kérdésünkre elmondta, hogy a könyv anyagát Tripolsky Géza még a nyugdíjba vonulását követő években megírta, most pedig a család kérésére fogtak hozzá ahhoz, hogy a jegyzeteket könyvvé változtassák.
– Több műfajt vegyítő könyvről van szó. Van benne visszaemlékezés, szociográfia és még nagyon sok minden. A fő témája az, hogy Tripolsky Géza hogyan hozta létre a zentai városi múzeumot, milyen nehézségekkel küzdöttek, hogyan alakult ki egyáltalán ez az intézmény, az akkori politikai-társadalmi viszonyok között hogyan lehetett mindezt megvalósítani, hogyan kerültek be a zentai múzeumba a hagyatékok, a tárgyak, és hogy a múzeum ma is használt épülete hogyan vált olyanná, mint amilyen most – fogalmazott Burány Katalin, aki azt is elmondta, hogy az életrajzi jellegű kötet számos szubjektív írást tartalmaz, aminek köszönhetően sok tanulság is levonható belőle.
– Egyrészt az a fontos tanulság, hogy egyetlen ember kitartása hegyeket tud mozgatni. Hogy egy városban valami jó történjen, létrejöjjön egy intézmény vagy egy üzem, szárba szökkenjen egy kezdeményezés, főleg ha az aktuális társadalmi és politikai helyzetek ennek éppen nem kedveznek, ahhoz nem elég egy társaság, nem elég egy közösség, hanem mindig személyeket kell keresni mögötte. Hogyha az adott személy jó helyen van, jó időben, jó adottságokkal, energiával rendelkezik, akkor ezt meg tudja valósítani tűzön-vízen át. Persze utána a fenntartáshoz már sok ember kell, akik mind hozzáteszik a maguk munkáját. A másik tanulság pedig nagyjából ebből ered. Mindenféle aktuálpolitikai kérdést megkerülve azt mondhatjuk, hogy amikor a politika megpróbál beleszólni a kultúrába, az soha nem szül semmi jót. Egyszerűen csak politikamentesen be kell látnunk, hogy két különböző gondolkodásmódról van szó, ezzel pedig már akkoriban is szembesültek. Ezek a tanulságok mind benne vannak a könyvben anélkül, hogy túl nagy jelentőséget kapnának. Egy ember álmának a megvalósításáról olvashatunk a korabeli helyzetben és a nehézségeken keresztül. Ezért merem bárkinek bátran ajánlani ezt a könyvet. Hogy hogyan jött létre a múzeum, az ezt bemutató adatok az a nagyközönséget nem érdeklik, de az bárki számára izgalmas és tanulságos olvasmány, hogy ha valaki elhatároz valamit, akkor azt hogyan tudja minden akadály ellenére megvalósítani – magyarázta a című kötet szerkesztője.
Források:
Tripolsky Géza kézzel írt önéletrajza (családi archívum).
Tripolsky Géza: Könyvet írok a múzeumról… VMMI, 2026, Zenta.
Tripolsky Géza: Banó István folklórkutatóra, egykori zentai középiskolai tanárra emlékezünk. Létünk, 2003/1–2.
A Magyar Szó cikkei: A zentai művelődéstörténész (1996. július 21.), A Tisza vonzásában (1986. november 19.)
Balogh István: Árva bojtár kesergője
Tripolsky Géza emlékének
(részlet)
A zentai Nagylaposon
Sírva béget barna kosom,
Elveszett a rézkolompja,
Szökésben van számadója.
Teste-lelke földbe-égbe,
Fény fáslizza csöndességbe.
Kicsi kolomp fenn lakik már
Toronyban a nagyharangnál.
Nyitókép: Tripolsky Géza (Családi archívum)
