Az elmúlt hónapokban drámaian megnőtt a balesetek száma. Az idén már két gyermek vesztette életét rollerbalesetben, egy 13 éves fiú pedig hónapok óta kómában van. A szakértők attól tartanak, hogy a nyári időszak még ennél is tragikusabb lehet. Pető Attila KRESZ-oktató beszélt a szabályozási tervekről.
Nincs tisztázva a KRESZ-ben a roller fogalma
„Körülbelül tíz éve vannak jelen ezek a járművek. Egyrészt a megosztók és a kölcsönzők jóvoltából, másrészt egyre több magánember is vesz ilyen járművet. Úgy tudom, Magyarországon most már több százezer ilyen jármű közlekedik. Mindamellett hogy a KRESZ jelen pillanatban egy szóval nem említi a rollerek fogalmát. Nyilván jármű, tehát azért lenne fontos a rá vonatkozó szabályozást kidolgozni. A piros lámpa érvényes rá, de nincs meghatározva, hogy ki vezetheti, milyen életkorral, milyen védőfelszereléssel, és az sem, hogy mennyivel, továbbá, hol lehet menni vele. A besorolása is nehézkes, mert nem kerékpár, de segédmotoros jármű sem. Az emberek fejében pedig az van, hogy ha nincs szabályozás, akkor azt csinálok, amit akarok, és ez nem jó. A szabályokat azonban nem azért kell betartani, mert megbüntetnek érte, hanem azért, hogy ne kerüljünk bajba, vagy ne sérüljünk meg, vagy más se sérüljön meg. Először is korlátozni kellene a sebességet, tehát kell hogy legyen valamilyen érvényes sebességkorlátozás a rollerekre, vagy magának a rollernek a műszaki beállításait kellene úgy kialakítani, hogy mondjuk bizonyos kilométerperóránál ne mehessen többel. Fontos lenne az is, hogy a KRESZ-ben megjelenjen az, hogy a motoros roller az egy jármű-kategória, erre egyébként én is látok esélyt” – hangoztatta a közlekedési szakértő.
A védőfelszerelést kötelezővé kell tenni
„Nem mindegy, hogy valaki a belvárosban közlekedik egy rollerrel, vagy a faluvégi utcán. Tizenkét év alatt egy falu végén talán azért még lehet biztonságosan közlekedni, de szerintem akkor is meg kéne húzni a határt rá. Tizenkét év alatt, hangsúlyozom, közúton nem kellene engedni a gyerekeket rollerezni, nekik ott a játszótér, vagy az iskola, vagy az udvar, próbálják ki ott, de közúton a járművek között a 12 év szerintem az elvárható életkori határ. Ami pedig a védőfelszerelés-kérdést illeti, sajnos én is látom a baleseteket, hiszen filmeken, médiában és képeken is megjelennek, és általában, legtöbb esetben nincs semmilyen védőfelszerelés a rolleresen. Pedig a minimum volna a kerékpárossisak, de lehetséges, hogy egy könnyebb motorkerékpáros-bukósisak még hatékonyabb lenne. Mindez főleg az áll védelme miatt lenne nagyon fontos, mert ha elesünk, az állunk ér le legelőször a földre. Plusz egy könyökvédő, egy térdvédő, egy protektoros kesztyű is lényeges felszerelés, mivel ezek a leesésnél szintén megakadályozzák a sérülést. Szóval ezeket az eszközöket maximálisan szorgalmaznám, de hangsúlyozom, hogy a sisaknak mindenképpen kötelezőnek kellene lennie” – mutatott rá Pető Attila.
Nyitókép: Pixabay



