2026. június 12., péntek

Kezdődik a nyári szünet az általános iskolákban

Az általános iskolák elsőtől hetedik osztályig tanuló diákjai számára ma véget ér a tanév. A bizonyítványok ünnepélyes kiosztására június 28-án, vasárnap kerül sor.

A nyolcadikosok számára a tanítás már május 29-én befejeződött, őket azonban még várja a kisérettségi, amelyet június 15-én, 16-án és 17-én tartanak meg.

A szerb, illetve anyanyelvi tesztet június 15-én 9 és 11 óra között írják meg, míg a matematikavizsgára másnap, ugyancsak ebben az időpontban kerül sor.

Június 17-én a választott tantárgyból tesznek vizsgát a nyolcadikosok. Korábban arról kellett dönteniük, hogy biológiából, földrajzból, történelemből, fizikából vagy kémiából kívánnak vizsgázni.

A záróvizsga előzetes eredményeit június 19-én teszik közzé. Ugyanezen a napon nyújthatók be a kifogások, elektronikus úton vagy személyesen az általános iskolákban.

A végleges eredményeket június 22-én hozzák nyilvánosságra. A végzősök ezt követően június 23-án és 24-én elektronikusan töltik ki kívánságlistáikat, amelyeket saját iskolájukban adnak le.

A gimnáziumok első, második és harmadik osztályos tanulói, valamint a négyéves szakközépiskolák alsóbb évfolyamos diákjai, továbbá a hároméves szakiskolák első és második osztályos tanulói június 22-én kezdik meg a nyári szünetet.

A gimnáziumok végzősei, a négyéves szakközépiskolák negyedik osztályos tanulói, valamint a hároméves szakiskolák harmadikos diákjai számára a nyári vakáció az érettségi vizsgák befejezésével veszi kezdetét.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Az általános iskolások számára véget ért a tanév, a nyolcadikosokra még vár a kisérettségi (Fotó: pixabay.com)