Több mint 175 000 vonultak utcára szombaton Németország 15 városában, hogy tiltakozzanak a kormány szociális rendszer átalakítására vonatkozó tervei, valamint a szociális juttatások esetleges csökkentése ellen – közölte a Német Szakszervezeti Szövetség (DGB).
A tüntetéseket a „Keményen megdolgoztál érte. A te munkád. A te egészséged. A te nyugdíjad” jelmondat alatt tartották. A szakszervezetek a munkahelyek biztonságának megőrzését, a munkakörülmények javítását és a munkavállalói jogok védelmét követelték. A DGB elnöke, Yasmin Fahimi az esseni demonstráción bírálta a kormánykoalíció munkaidőre és nyugdíjrendszerre vonatkozó terveit. Ellenezte a munkaidő meghosszabbítását, valamint a nyolcórás munkanapra vonatkozó szabályok enyhítését.
A nyugdíjrendszer átalakításával kapcsolatban Fahimi azt hangsúlyozta, hogy meg kellene őrizni annak lehetőségét, hogy azok, akik 45 éven keresztül fizettek járulékot, csökkentés nélkül vonulhassanak nyugdíjba. Szerinte a munkavállalók nem akarják elveszíteni azokat a szociális vívmányokat, amelyeket hosszú évek alatt építettek ki. A Verdi szakszervezet elnöke, Frank Werneke a munkavállalói jogok és a szociális állam elleni támadásként értékelte a kormánykoalíció terveit. Az IG Metall elnöke, Christiane Benner Nürnbergben arra figyelmeztetett, hogy a gazdaság átalakulása és a munkahelyek megszűnése, különösen az autóiparban, nem járhat a szociális biztonság csökkentésével.
A munkáltatói oldal másképp látja a helyzetet. Steffen Kampeter, a Német Munkaadói Szövetségek Szervezetének (BDA) főigazgatója szerint a szakszervezetek szinte minden változtatásra nemet mondanak, és szerinte a múlt világát szeretnék visszahozni – számolt be a Tanjug a németországi fejleményekről.
A demonstrációk hátterében a német kormánykoalíció által tervezett, a munkaerőpiacot és a nyugdíjrendszert érintő reformok állnak. A szakszervezetek szerint a gazdasági kihívások kezelését nem a munkavállalók szociális biztonságának rovására kell megoldani.
A szociális reformok elleni demonstrációkkal párhuzamosan pénteken Németország több mint száz városában diákok is utcára vonultak a sorkatonaság tervezett bevezetése ellen. A szervezők szerint több tízezer fiatal vett részt a megmozdulásokon, amelyek során a kötelező katonai szolgálat és a katonai alkalmassági vizsgálatok ellen tiltakoztak.
Nyitókép: Pixabay.com



