2026. szeptember 26., szombat

Sikeresen lezajlott az Arcok üveg mögött elnevezésű verseny

Műfordítások vers- és prózamondó találkozóját tartották meg Bácsfeketehegyen

Bácsfeketehegyen, a Bányai János Emlékházban tizenhatodik alkalommal tartották meg az Arcok üveg mögött – Műfordítások vers-és prózamondó versenyét. Ismét szép számban összegyűltek a pódiumművészet és a szép szó szerelmesei. A Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének (VMVE) rendezvénye nemcsak a szavalóknak és prózamondóknak nyújtott megmérettetési lehetőséget, hanem fontos kulturális híd szerepét is betölti a világirodalom és a helyi közösség között.

Hajvert Ákos, aki az MNT képviseletében, de felkészítőként is jelen volt, egyben a találkozó egyik szellemi atyja is. Felszólalásában felidézte, valójában azzal a céllal hívták életre a rendezvényt, hogy ablakot nyissanak a világra, és közelebb hozzák a Kárpát-medencei és a vajdasági közönséghez a műfordítások sokszínűségét.

– Úgy érzem, nekünk kutyakötelességünk ezt tovább ápolni, tovább vinni, és rámutatni arra is, hogy ma is mennyien foglalkoznak műfordítással – emelte ki Hajvert Ákos. Külön hangsúlyozta a helyi, vajdasági műfordítók munkájának jelentőségét is, akik a szerb irodalom legjavát ültetik át magyar nyelvre, így téve elérhetővé a kortárs és klasszikus műveket azon fiatalok számára is, akik kevésbé beszélik a szláv nyelveket.

„Kapu” a rangos győri Radnóti-versenyre

Szatmári Melitta, a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének elnöke elmondta, hogy bár a találkozó közösségi és művészeti jellege kiemelkedő, a versenyhelyzetnek is megvan a maga súlya. Az Arcok üveg mögött ugyanis a győri 26. Radnóti Miklós Nemzeti Vers- és Prózamondó Verseny hivatalos előválogatója. A kétévente megrendezett győri találkozó a műfaj egyik legrangosabb Kárpát-medencei megmérettetése, így a bácsfeketehegyi szereplés komoly ugródeszkát jelent a résztvevőknek.

Az idei produkciókat szakmai zsűri értékelte, melynek tagjai Dr. Lőrincz Tímea, beszédtanár, színművész, Mészáros Gábor, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház igazgatója, valamint Virág György, a Zentai Magyar Kamaraszínház színésze voltak.

Nyári felkészülés a sikeres szereplésért

Mivel az Arcok üveg mögött az őszi vers- és prózamondó idény legelső versenyének számít, a szervezők már a nyári Szép Szó Műhely táborban kiemelt figyelmet fordítottak a felkészülésre. A gyerekek és fiatalok már a tábori munkák során kézhez kapták a feldolgozandó műfordításokat, így a tanévkezdés utáni korai időpont ellenére is magabiztosan, alaposan átgondolt előadásokkal állhattak a közönség és a zsűri elé. A rendezvény végén pedig – a szakmai zsűri értékelése után – megszülettek a 2026-os rendezvény végeredményei is.

A 3–4. osztályosok korcsoportjában az első helyezést Uglár Auróra érte el, a képzeletbeli dobogó második fokára Györe Balázs állhatott fel, míg a harmadik helyet Uglár Annamária szerezte meg. Az 5–6. osztályosok mezőnyében Salamon Zsófia bizonyult a legjobbnak és végzett az első helyen, őt követte Kovács Viktor a második, valamint Pressburger Jázmin a harmadik helyen. A 7–8. osztályosok kategóriájában Horváth Dorka nyerte el az első helyet, a második helyezett pedig Faragó Petra lett. Ebben a korcsoportban harmadik helyezést nem volt. A középiskolások megmérettetésében Vanger Gréta nyújtotta a legkiemelkedőbb teljesítményt, így ő zárt az első helyen. A második helyet Szatmári Lili, a harmadik helyezést pedig Rózsa Titanella érdemelte ki.

A rendezvény megvalósulását a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság, a Tartományi Művelődési, Tömegtájékoztatási és Vallási Közösségi Titkárság, Kishegyes község Önkormányzata, valamint a Solymosi Könyvesház támogatta.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A rendezvényt Szatmári Melitta nyitotta meg (Tóth Péter felvétele)