2026. szeptember 26., szombat

CPE: A megélhetéshez legalább 154 ezer kell Szerbiában

Szerbiában 154 740 dinár az a havi jövedelem, amely a munkavállalók és családjuk alapvető szociális és egzisztenciális szükségleteinek fedezéséhez elegendő – közölte a CPE - Centar za politike emancipacije, társadalmi felzárkóztatási központ. A számítás szerint a jelenlegi minimálbér a szükséges összegnek csak körülbelül 40 százalékát éri el.

A 021 által idézett adatok szerint júliusban a szerbiai nettó átlagbér 121 000 dinár volt, miközben a munkavállalók fele 95 000 dinárnál kevesebbet keresett. Ez jelentős különbséget jelent a CPE által meghatározott, úgynevezett megélhetési bérhez képest.

A „megélhetési bér” kiszámításakor az élelmiszer, a lakhatás, az egészségügyi ellátás, a ruházkodás, a közlekedés és az oktatás költségeivel számolnak, valamint körülbelül tíz százalékot hagynak a váratlan kiadásokra. A 150 670 dináros értéket a Vreme korábbi számítása alapján említi a 021, míg a CPE friss számítása 154 740 dinárra teszi az összeget. A munkavállalói szervezetek szerint a minimálbér tervezett emelése sem jelenti azt, hogy abból önállóan biztosítható lenne a megélhetés. A kormány augusztusban bejelentette, hogy 2027. január 1-jétől a minimálbér 600 eurónak, azaz 70 470 dinárnak megfelelő összegre emelkedik, ami 9,2 százalékos növekedést jelent.

A CPE és a BIRODI közös felmérése szintén a háztartások anyagi nehézségeire mutatott rá. A 638 válaszadó körében a megkérdezettek által szükségesnek tartott havi jövedelem mediánja 200 ezer dinár volt. Több mint 40 százalékuk azt mondta, hogy az elmúlt egy évben nem volt a lakóhelyén kívül nyaralni, 20 százalékuk pedig egyáltalán nem vett ki szabadságot, hogy további munkával pótolja a háztartási költségvetés hiányát. A felmérés készítői ugyanakkor hangsúlyozták, hogy az interneten végzett kutatás nem tekinthető Szerbia teljes lakosságára reprezentatívnak.

A statisztikai adatok szerint a szerbiai lakosság 19,6 százaléka van kitéve a szegénység kockázatának. A legutóbbi adatok alapján az egy főre számított szegénységi küszöb 45 674 dinár volt havonta. Egy két felnőttből és egy 14 év alatti gyermekből álló háztartás esetében ez nagyjából 82 ezer dinárt jelentett.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Dávid Csilla felvétele