Donald Trump amerikai elnök szombaton elutasította Irán azon javaslatát, amely szerint Teherán egy héten belül újranyitná a Hormuzi-szorost, amennyiben Washington feloldja az iráni kikötők tengeri blokádját, enyhíti az olajexportra vonatkozó szankciókat, valamint tűzszünetet tartanak fenn a térségben. Az iráni kezdeményezésről több nemzetközi hírügynökség, köztük a Reuters és az AP is beszámolt.
Az ajánlatot Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette pénteken New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés margóján. A tervet katari közvetítők továbbították az amerikai félnek. Aragcsi szerint az Egyesült Államok jóváhagyását követően hétnapos folyamat kezdődött volna: ennek részeként fokozatosan megszüntették volna a térségben zajló harcokat, a hatodik napon pedig megnyithatták volna a Hormuzi-szorost a hajóforgalom előtt. A hetedik napon újrakezdődhettek volna az amerikai–iráni tárgyalások, köztük az iráni atomprogramról folytatott egyeztetések. Irán a javaslat részeként a kikötői blokád megszüntetése és az olajexporttal kapcsolatos szankciók feloldása mellett egy, Libanonra is kiterjedő tűzszünetet is kért.
Az amerikai elnök szombaton a Fehér Ház előtt újságíróknak megerősítette, hogy elutasította az ajánlatot. Trump szerint Irán azért sürgeti a Hormuzi-szoros megnyitását, mert a lezárás súlyos gazdasági következményekkel jár számára. Korábban a Truth Socialon egy olyan térképet is közzétett, amelyen a stratégiai vízi út „Trump-szorosként” szerepelt.
Nyitókép: Pixabay.com



