George Russell nyerte a Forma–1-es Azeri Nagydíjat, miután a futam nagy részében magabiztosan vezetett, a hajrában azonban Max Verstappen komoly nyomás alá helyezte. A Mercedes britje végül mindössze 196 ezreddel előzte meg a hollandot, míg a dobogó harmadik fokára Isack Hadjar állhatott fel. Andrea Kimi Antonelli a mezőny végéről indulva az ötödik helyig kapaszkodott vissza.
A pole-pozícióból rajtoló Russell jól kapta el a rajtot, és már a futam első szakaszában jelentős előnyt épített ki. Oscar Piastri feljött a második helyre, mögötte pedig elsősorban a Red Bullok szolgáltatták az izgalmakat. Verstappen és Hadjar folyamatosan zárkózott, a holland pedig a hetedik körben csapattársát is megelőzte. Russell eközben zavartalanul növelte előnyét, amely megközelítette a tíz másodpercet. A verseny képe a 30. körben változott meg, amikor Alexander Albon a falnak csapódott, és pályára küldték a biztonsági autót. A mezőny nagy része ekkor teljesítette kerékcseréjét, így az addigi különbségek eltűntek.
Az újraindítás után azonban rögtön újabb baleset következett: Franco Colapinto a féktávon Pierre Gasly autójának ütközött, aki ezt követően Lando Norrist találta el. Mindhármuk számára véget ért a verseny. A második újraindítást követően Russell megtartotta a vezetést Verstappen előtt, Piastri viszont a 40. körben elfékezte az első kanyart, és a harmadik helyről egészen a mezőny hátsó részébe esett vissza. Hadjar ezzel dobogós helyre került.
A hajrára Verstappen egy másodpercen belülre került Russellhez, de a Mercedes versenyzője nem hibázott, és 0,196 másodperces előnnyel megnyerte az Azeri Nagydíjat. Hadjar harmadik, Charles Leclerc negyedik lett. A 16. rajthelyről induló Antonelli nagy felzárkózással az ötödik helyen ért célba, megelőzve Lewis Hamiltont.
A pontszerzők közé Arvid Lindblad, Esteban Ocon, Oliver Bearman és Carlos Sainz fért még be, míg Piastri végül csak a 14. helyen zárt.
Nyitókép: A Mercedes britje elsőként ért célba az azeri fővárosban (foto: beta.rs)



