A Magyarországon lezajlott választás nagyon sok mindent megváltoztatott, egy valaminek a folyamatossága azonban bizonyos szinten elkerülhetetlenül megmaradt, az pedig nem más, mint az ország költségvetése. Sokat hallunk róla mostanában, és vélhetően egyre többet fogunk a jövőben, ugyanis egy ideje tart már az egymásra mutogatás. Az új kormány azt állítja, hogy az előző katasztrofális helyzetben adta át az államháztartást, a régi pedig azt, hogy ennek nincs valóságalapja, mert akkor tulajdonképpen már jó ideje csődben lenne az ország. Baka F. Zoltánt, a 24.hu portálon futó Della gazdasági podcast szerkesztő-műsorvezetőjét a költségvetés jelenlegi és közeljövőbeli helyzetéről kérdeztük.
Az múlt évi költségvetés valós adataira kitérve – ha nem is határozható meg százszázalékos pontossággal – milyen állapotban volt a költségvetés kormányváltáskor? Milyenek voltak a gazdasági számadatok? Illetve melyek azok pénzügyi eszközök, amelyekkel a Fidesz jól sáfárkodott egykor, és melyek azok, amelyekkel kifejezetten rosszul?
– A Fidesz-kormány 2010-ben, amikor visszakerült a hatalomba, erős visszajelzést kapott a pénzpiacoktól, hogy ne a költségvetési költekezéseken, az állami kereslet növelésével keresztül próbálja serkenteni a gazdaságot. Akkor Orbán Viktor megértette a leckét, még ha zokon is vette a „Nyugat” fegyelmező hozzáállását. Ezekben az években egy biztos pont volt a kormány gazdaságpolitikájában: az államadósság nem szállhat el, sőt annak csökkennie kell, ami építi a bizalmat a nemzetközi pénzpiacokon. Ezt egy kegyelmi állapotnak mondható időszak követte a 2010-es évek második felében, amikor alacsony volt az infláció, szintúgy a kamatok, pénzbőség volt a piacokon. Ezt az időszakot használhatta volna fel az Orbán-kormány, hogy puffert építsen fel a költségvetésben a nehezebb évekre. Nem tette meg, a nehezebb esztendők pedig eljöttek 2020-tól: előbb a Covid, utána a gazdasági válság a rekordmagas magyar inflációval, a brutálisan dráguló energiaárakkal, és ide sorolom az Európai Unióval folytatott politikai vitát is, ami elzárta az uniós források jelentős részét Magyarországtól. Az idei választás előtti években aztán minden terhes örökség egymásra rakódott: nem volt növekedés, magasan álltak a kamatok, elfogyott a bizalom az üzleti életben. Orbán Viktoréknak egyetlen eszközük maradt a gazdasági és politikai bizalom újraépítésére: a költségvetésen keresztül próbálták megszerezni a támogatást, fedezetlen ígéretekkel, az adómentességekkel, a rezsiköltségek fenntarthatatlan visszafogásával. Ez ért a csúcspontjára az idén. Az áprilisi kormányváltás után derült ki, hogy még a Fidesz-kormány sem hitte el a saját számait, jóval magasabb hiánnyal számoltak a 2026-os költségvetésben, mint amivel azt 2025 nyarán megtervezték. Ezen felül állnak a fedezet nélküli ígérvények, kötelezettségvállalások, illetve a blokkolt uniós források lehívása, miközben ennek érdekében semmit nem tett az előző kormány. Pontosabban abban bíztak, hogy majd a következő hétéves uniós költségvetési ciklus tárgyalásakor zsarolni tudják az Európai Uniót, a zárolt pénzek feloldásához kötve a magyar kormány jóváhagyását. Lássuk be, egy üzleti tervben, amilyen egy költségvetés, nem lehet így tervezni.
A múlt évi költségvetés jelentős mértékben meghatározza a Tisza-kormány idei költségvetését. Milyen mozgásterei vannak az új kormánynak ezen a téren? Milyen tervezet valósulhat meg ebben az évben, társadalmi ágazatokra és egyes minisztériumokra lebontva? Melyek azok az elemek, illetve pénzügyi eszközök, amelyeken még lehet változtatni, és melyek azok, amiken már egyáltalán nem?
– Sok a kötöttség, ráadásul a nemzetközi gazdasági környezet sem segít könnyen kimozogni a magas deficitet. De ez nem unikális helyzet, a mindenkori kormány dolga, hogy megoldást találjon minderre. A pótköltségvetés tervezete augusztus végén került nyilvánosságra, ebből az derült ki, hogy a Tisza-kormány megfogadta a szakértők javaslatait, és az orbáni pénzügyi örökség jelentős részét az idei büdzsében számolják el. Ez egyben azt jelenti, hogy a következő években kisebb teher lesz a fiskális politikán. Persze biztos lesz más kihívás, például az euró bevezetése 2030 után, ami a Tisza vállalása, és aminek a teljesítéséhez 2030-ra három százalék alá kellene levinni a hiányt az idei 7-7,5 százalékról. Vannak neves szakértők, például Surányi György volt jegybankelnök, aki szerint ez túlságosan ambiciózus cél. Eközben az oktatás, az egészségügy évi több százmilliárd forint forráspótlásra szorul, de más ágazatok is joggal tartanak igényt több pénzre. Ennek a rendezése az idei pótköltségvetésben nem tükröződik, most még a tűzoltás zajlik. Az igazság pillanata októberben jön el, amikor a kormány előáll a 2027-es költségvetéssel és a középtávú kitekintéssel, amiből kiderül, mire mennyi pénzt szánnak.
Az uniós támogatások racionális felhasználása mellett milyen lépéseket lenne érdemes megtennie a Tiszának ahhoz, hogy a következő évi költségvetés (amely már teljes mértékben az új kormány költségvetése lesz, azaz már az ő felelősségük alá tartozik) előremutatóbb legyen a jövőt illetően?
– A legfontosabb a transzparencia, a kiszámíthatóság és a fenntarthatóság. Ha ezek alapján halad a fiskális politika, akkor továbbra is élvezni fogja a piacok bizalmát, ami alacsonyabb forrásköltséget jelent. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a jogszabályokat ne ad hoc módon, a pillanatnyi igényekhez igazodva változtassák, a pénzek büdzsén belüli átcsoportosítása követhető és indokolható legyen, és végül, de nem utolsósorban kijöjjön a matek: az rombolja a hitelességet – és erre láttunk példát az elmúlt években –, ha a költségvetésről már az elfogadása pillanatában tudni lehet, hogy nem tartható.
Végezetül kitérve a világban zajló gazdasági folyamatokra, amelyek jelen pillanatban eléggé sötét képet mutatnak mind a globális infláció, mind az energiapiac terén, mi várható a közeljövőt illetően Európában, tudván azt, hogy a legfejlettebb Németország is óriási gondokkal küzd, és mi várható a világpiacon? Továbbra is az egyik recesszióból sodródik a világgazdaság a másikba?
– Ez a veszély valóban fennáll, de legalább már eljutottunk oda, hogy a politika – és kiemelten ide értem az európai unió döntéshozóit is – felismerte, hogy a megszokott eszközökkel nem lehet úrrá lenni a bajokon. A nemzetállami érdekek szerteágazóak, miközben a kihívások globálisak, ezért a válaszoknak is ilyen alapon kell megszületniük. Az EU, amelynek szerencsére tagjai vagyunk és azok is maradunk minden gyöngeségével együtt, lemaradt Amerikával és Ázsiával szemben a gazdasági, innovációs versenyben. Aminek persze számos olyan oka van, mint például a munkakultúrák közti különbségek: egy európai számára elfogadhatatlan lenne, ahogy és amilyen körülmények között foglalkoztatják az embereket Ázsia egyes országaiban. A lényeg, hogy az unió csak egységben, tehát unióban tud hatékony válaszokat adni ezekre a globális kihívásokra. A közös fejlesztési programok, az éledező önvédelmi reflexek jó irányt mutatnak, kérdés, hogyan lehet ezt a szükségszerűséget konszenzuális alapokon cselekvésbe fordítani. Ne temessük Európát, megvolt és megvan a túlélési képessége. De ehhez újra kell definiálnunk az EU-t mint entitást, figyelembe véve a realitásokat.
Nyitókép: 24.hu / Della podcast/ Baka F. Zoltán szerint fontos, hogy a pénzek költségvetésen belüli átcsoportosítása követhető és indokolható legyen
