A zene iránti szeretetük terelte közös útra harmincöt évvel ezelőtt azt a három topolyai fiatalt, akik nagyot álmodva úgy döntöttek, zenekart alapítanak, amely frissen alakult táncegyüttesüket, illetve szülővárosuk közönségét szolgálja. Akkor talán még nem is gondolták, hogy évtizedekkel később zenekaruk egyike lesz azoknak az együtteseknek, amelyek a vajdasági népzenei kultúrát a legmagasabb színvonalon képviselik, és hogy nevük ennyi idő múltán egybeforr majd Topolya művészeti örökségével. A Csalóka zenekar alapító tagjai, Borsodi Árpád, Kelemen Zsolt és Rózsa Tibor múlt pénteken vehették át Pro Urbe díjukat a községi képviselő-testület ünnepi ülésén, a rangos elismerést munkásságukhoz híven népi dallamokkal átitatott jubileumi koncerttel és azt követő közös táncházzal ünnepelték meg. A fellépés előtt Borsodi Árpád, a zenekar nagybőgőse, ütőgardonosa mesélt lapunknak a Csalóka történetéről, visszaidézve számos régi emléket, amelyet a háromfős csapat együtt élhetett át hosszas pályafutásuk során.
– Mind a hárman táncoltunk, mielőtt elkezdtünk így, Csalókaként muzsikálni. Emellett Zsoltival ketten közösen játszottunk az iskolazenekarban, és citeráztunk már korábban is, Tibi pedig klasszikus hegedűt tanult. Aztán 1990 telén volt Bácskossuthfalván egy népzenei tanfolyam, amelyet a Batyu zenekar szervezett, mi magunk pedig részt vettünk rajta. Zsoltival ketten elsődlegesen citerával indultunk oda, de ott aztán neki megtetszett a brácsa, Tibi pedig hegedülni jött. Egy évvel később, 1991-ben elkezdtünk hétvégenként összejárni, hogy közösen gyakoroljunk, közben pedig úgy adódott, hogy táncegyüttesünknek is zenekarra volt szüksége. Ez nagy szerencse volt, mivel így gyakorlatilag mindjárt bedobtak minket a mély vízbe: már akkor a Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ táncegyütteseit kísértük – mesélte Borsodi Árpád.
Az egyik táncegyüttes, amely a Csalóka elnevezésével egy időben a Cirkalom nevet kapta, igen nagy szerepet játszott a zenekar életében. Az együttműködés nem csak a kezdeti összefogásra korlátozódott, a két csoportosulás sorsa ugyanis az évek során szorosan összefonódott. Persze egy idő után egyre többen kezdtek érdeklődni a fiatalok zenekara iránt, aminek Borsodi Árpád visszaemlékezése szerint egyebek között az is lehetett az oka, hogy abban az időben hiány volt azokból a zenészekből, formációkból, amelyek azt a műfajt játszották, mint a Csalóka tagjai. Ennek eredményeként előbb-utóbb más helyeken is színpadra léphettek zenei trióként. Egyik első jelentős elismerésüket a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjén szerezték, itt érdemelték ki ugyanis, hogy részt vehessenek egy féléves magyarországi továbbképzésen, amelynek során rengeteget tanulhattak a népzenéről. Péntekenként az Óbudai Népzenei Iskola épületében gyarapíthatták ismereteiket, szombaton és vasárnap pedig Szentendrén mélyülhettek el a szatmári és a vajdaszentiványi dallamok világában. Oktatóik között nemcsak fővárosi, hanem az említett vidékekről származó adatközlő zenészek is szerepeltek.
Évtizedekkel ezelőtt a zene iránti szeretetük terelte közös útra a zenekar tagjait (Csalóka znk. archívuma)
Megalakulásuk után két évvel, 1993-ban egy egész ország ismerhette meg őket, hiszen önálló formációként és a Cirkalom táncegyüttes kísérőjeként egyaránt szerepeltek a Magyar Televízió Ki mit tud? című tehetségkutatójában, ahol a táncosokkal együtt egészen a tévés elődöntőig meneteltek. Az igazi változást a zenekar életében az 1998-as év hozta meg a tagok számára, akkor ugyanis felkérést kaptak arra, hogy három évig hivatásos zenészként dolgozzanak az Udvarhely Néptáncműhely, valamint a Tomcsa Sándor Színház mellett. Az Erdélyben töltött három évben rengeteg tapasztalattal gazdagodtak: több CD elkészítésében működtek közre, az udvarhelyi táncműhellyel együtt kiadtak két táncműsornyi zenei anyagot. Ahhoz az időszakhoz kötődik emellett egy oktatókazetta elkészítése is, valamint a sófalvi néptánctábor CD-jén is akkor muzsikáltak közösen az ismert erdélyi prímással, Kóré Gézával.
Noha az erdélyi évek kétségtelenül mély nyomot hagytak a fiatal zenészek életében, sosem felejtették el azt, hogy honnan jöttek, 2001-ben pedig visszatértek szülőföldjükre, ahol tovább folytatták munkásságukat. Hazatérésük után adták ki két önálló lemezüket: 2002-ben egy mozaikműsoros, több tájegységet lefedő CD anyagát vették fel, a 2003-as lemezük pedig Duna menti lakodalmas gyűjtést tartalmaz, amely Gombos és Doroszló lakodalmas szokásait dolgozza fel. Az elmúlt évtizedekben továbbá rengeteg népdalt, feldolgozást, több saját szerzeményt játszottak el Európa különböző városainak színpadjain. Erdély mellett előadtak a Cirkalom együttest kísérve Magyarországon, Felvidéken, Horvátországban, Szlovéniában és Németországban is, önálló formációként pedig ennél is több helyre jutottak el. Dalválasztásaikban folyamatosan az aktuális trendekhez igyekeztek igazodni, mindeközben végig megőrizték munkásságukban azokat az értékeket, amelyek igazán magyarrá tették azt. Harmincöt év után a mai napig aktívak, az elmúlt időszakban például a nagybőgős elmondása szerint nagyon sokat gyakoroltak, közben pedig egy új CD anyagán is dolgoztak, amelyet a közeljövőben szeretnének kiadni.
Három és fél évtized elmúltával a zenekar alapító tagjai tehát még mindig a kezdetekhez hasonló lelkesedéssel állnak ki az emberek elé muzsikálni. Noha az élet olykor más helyekre, messzi városokba sodorja, illetve ingázásra kényszeríti őket, a zenélés örömén a mai napig osztoznak egymással, és mára már a családtagjaikat is szívesen bevonják az előadásaikba.
– Mi hárman, alapító tagok a kezdetektől fogva benne vagyunk a zenekarban, közben az énekesek folyamatosan változtak, cserélődtek, volt persze, hogy új emberekkel egészült ki a zenekar. Most már nagyjából másfél-két éve Tibi fia, Rózsa Levente szintén hegedül velünk, a lánya, Rózsa Kincső énekel, illetve a párom, Borsodi Patyerek Réka szintén velünk énekel. Sokat dolgozunk együtt emellett Kisimre Szerda Annával, aki gyakran szokott énekelni a zenekarral, és Savelin Lászlóval is, aki alkalomadtán szintén csatlakozik hozzánk. Továbbá nagyon-nagyon sok vendégzenésszel dolgozunk együtt, nem is biztos, hogy mindegyiket fel lehetne sorolni – magyarázta Borsodi Árpád, hozzáfűzve, mindez a jubileumi koncerten sem volt másképp, hiszen az eddig említett tagok és közreműködők mellett vasárnap színpadra állt Csonka Balázs és Szerda Balázs is a Csalókával.
– Folyamatosan együttműködünk továbbá a Fokos zenekarral, a Juhász zenekarral, a Batyu zenekarral, hiszen aki itt, Vajdaságban népzenével foglalkozik, az időnként minden hasonló zenét játszó személlyel, együttessel dolgozik – fogalmazott a Csalóka zenekar oszlopos tagja, nem tagadva, hogy a zenekar tagjai amellett, hogy szép eredményekkel és örömmel dolgoznak együtt, a magánéletükben is szoros barátságot ápolnak egymással.
Az elmúlt évek során generációk sorát nevelték a népzene szeretetére (Sörfőző Kornél felvétele)
– Gyakorlatilag ismerjük egymás gondolatait, együtt nőttünk fel, együtt éltünk három évet Udvarhelyen. Azóta már mindenkinek van saját családja, saját munkája, de amikor egy kis szabadidőnk van, akkor sokat vagyunk együtt a mai napig – árulta el a nagybőgős, hozzátéve, gyermekeik számára is igyekeznek átadni a népzene szeretetét, ami a zenekar jelenlegi összetétele alapján feltételezve sikeresnek is mondható.
– Nyilván a gyerekeink is hallgatnak más zenét, ahogy mi magunk is, de hát csak ebbe nőttek bele ők is, mi is. Van, aki kevésbé szereti, van, aki jobban, de mondhatjuk, hogy az életünk része – magyarázta Borsodi Árpád.
A Csalóka zenekar érdemei között nemcsak a kulturális örökség megőrzése, hanem annak továbbadása is szerepel, hiszen a népzene szeretetére nemcsak saját gyermekeiket, hanem a fiatalabb generációk szélesebb körét is nevelik. Rendszeres zenészei ugyanis például a Batyu tábornak, Kelemen Zsolt három iskolában is tanít zenét Vajdaságban és azon túl, valamint egyéb tanfolyamokon, hétvégi képzéseken is gyakorta vesznek részt előadóként, amellett, hogy saját magukat is időről időre fejlesztik. Kiemelte ezt a vasárnapi koncerten Szatmári Adrián, Topolya község polgármestere is, aki a fellépést megelőzően köszöntötte a Pro Urbe díjat kiérdemelt csapatot. A polgármester úgy fogalmazott, a Csalóka Topolya művelődési életének meghatározó részévé vált az elmúlt harmincöt év alatt, valamint nemcsak megőrizték, hanem tovább is adták magyar népzenei örökségünket, és generációk nőttek fel a muzsikájukon.
A Pro Urbe díjat Szatmári Adrián polgármestertől vehették át (Sörfőző Kornél felvétele)
– A Csalóka egyik legnagyobb érdeme, hogy bárhova is vitte őket a muzsika, mindig is erősen kötődtek Topolyához. Az elmúlt évtizedekben számtalan rendezvényen találkozhattunk velük, jelenlétük szinte természetessé vált, pedig mindemögött rengeteg próba, utazás, kitartás és mindenekelőtt népzene iránti szeretet áll. Ezzel az elismeréssel azt a több évtizedes munkát szeretnénk megköszönni, amellyel gazdagították közösségünk kulturális életét, őrizték hagyományainkat, és Topolya jó hírét vitték magukkal szerte a Kárpát-medencében – fogalmazott a polgármester, akinek szavait a koncertet megelőzően Borsodi Árpád gondolatai is alátámasztották.
– Bármerre jártunk, elmondtuk, hogy honnan jöttünk, és mindig is büszkék voltunk arra, hogy topolyaiak vagyunk – árulta el a zenész, aki azt is bevallotta, hogy a felsorolt eredmények ellenére nem számítottak erre a kitüntetésre, így a nyár elején érkező értesítés igencsak meglepte őket.
A vasárnap esti koncert Topolya számos polgárát a színházterembe csalogatta, a több mint egyórás előadás pedig senkinek nem okozott csalódást. A műsorlista számos tájegység dalait tartalmazta, felcsendültek ugyanis a vajdasági mellett magyarországi, erdélyi népzenék is, és persze a feldolgozások is helyet kaptak a jubileumi koncerten. A hangulat a Sej, haj, zörög a levél című daluknál érte el a tetőpontot, amit óriási ováció fogadott, és a visszatapsolás után még egyszer eljátszották annak egyik legizgalmasabb részletét. A koncert az alapító tagok köszöntésével ért véget, amelynek során a később csatlakozott tagok mellett a közönség is lehetőséget kapott az éneklésre. Ez a pillanat így nemcsak a díjazottakat ünnepelte, hanem egyben emlékeztette is az egybegyűlteket arra, hogy mi is a népzene valódi funkciója: akár az öröm, akár a bánat, de legfőképp a közösségünk iránti szeretet, illetve az összetartozás szívből jövő kifejezése.
Nyitókép: A zenekar fennállásának évfordulóját nagyszabású jubileumi koncerttel ünnepelték (Sörfőző Kornél felvétele)



