2026. szeptember 26., szombat

Hat halálos áldozata van az athéni Plakában történt házrobbanásnak

Hat ember vesztette életét az athéni történelmi negyedben, Plakában tegnap történt robbanásban – jelentették a helyi szervek, miután a mentőegységek ma megtalálták az utolsó két eltűnt holttestét is. A görög közszolgálati ERT és a görögországi Kathimerini egyaránt a hat halálos áldozatról számolt be.

A robbanás pénteken, röviddel reggel fél nyolc után történt a Lüsziokratész utcában, az Akropolisz közelében. A kétszintes lakóépület a detonáció következtében nagyrészt összeomlott. A romok között kezdetben hat embert kerestek: egy idős házaspárt, valamint négy amerikai állampolgárt, akik az egyik lakásban szálltak meg. A mentőegységek a mai napon egymás után találták meg az eltűntek holttesteit, így valamennyi keresett személy sorsára fény derült. Az áldozatok hivatalos azonosítása még folyamatban van.

A robbanásban három további ember megsérült. Két nőt egy szomszédos épületből mentettek ki, egy harmadik ember pedig a lehulló törmelék miatt sérült meg. A detonáció jelentős károkat okozott a környező épületekben, üzletekben és parkoló autókban is; törmelék és üvegszilánkok több utcányira is eljutottak.

A robbanás okát továbbra is vizsgálják. A helyszíni információk alapján felmerült a gázszivárgás lehetősége, és az épületben gázüzemű berendezések is működtek. A görög tűzoltóság szóvivője ugyanakkor közölte, hogy a robbanás előtt nem érkezett bejelentés gázszagról. A közeli templomban is károk keletkeztek, ezért a vasárnapi istentiszteletet várhatóan a szabadban tartják meg.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Illusztráció/Pexels.com