A szombat délután az ünneplés jegyében telt Adorjánon, ahol a falu fennállásának 828. évfordulóját ünnepelték a helyiek és a meghívott vendégek. Az iskolaudvarban színvonalas kultúrműsort követhettek figyelemmel, melyben fellépett a legkisebbtől a legidősebbig a falu apraja és nagyja. Az óvodások, az iskolások, a zeneiskolások, de a Szőke Tisza Művelődési Egyesület tagjai is szebbé tették fellépésükkel az ünnepet. A kis közösség számára jelentős napon a falu legfiatalabb és legidősebb lakosainak is ajándékot nyújottak át, valamint Ladányi Lídia sportoló, aki Adorján hírnevét öregbíti, szintén nem maradt dicséret nélkül.
Borsos Csaba, az adorjáni helyi közösség tanácselnöke ünnepi köszöntőjében nem feledkezett meg azokról, akik az elmúlt időszakban sokat tettek a faluért, de azt is elmondta, hogy bár nagy fejlesztések idén nem történtek, de előtte igen. Számukra fontos lépéseket tudtak tenni településük szebbé és jobbá tételében. A jövőbeni tervekről pedig lapunknak külön is nyilatkozott.
– Terveink vannak, illetve egy komolyabb beruházásra is van kilátás. Vásároltunk egy ingatlant, melyet szeretnénk kicsinosítani, és a mi falusi múzeumunkat létrehozni ott – mondta Borsos Csaba. Azt is hozzátette, hogy Adorjánon zajlik az élet, amint ismeretes, az egyik nagyon népszerű rendezvényt, a Hurka-kolbász Fesztivált is itt álmodták meg, és szervezik sikerrel, évről évre. Emellett a sportban, de a művelődési életben is jeleskednek az adorjániak, akik távolabbra is elviszik a falu jó hírét.
A falunapon többek között jelen volt dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági választási listájának vezetője, aki ünnepi beszédében gratulált a helyieknek, de a választás fontosságára is felhívta a figyelmüket.
– Ezt a falut dolgos emberek lakják, talán ezért értek meg ilyen szép kort, erőben, egészségben, és talán ezért voltak olyan fejlesztések az elmúlt időszakban, mint amilyenek megvalósítására sor került itt. Az elmúlt öt évben 211 000 euró értékben történtek önkormányzati és tartományi beruházások, megújult a kultúrotthon, az egészségház, kommunális beruházások történtek, és a Prosperitati Alapítvány támogatásának köszönhetően tíz adorjáni család találhatott új otthonra, falusi ház megvásárlásával – mondta Dr. Pásztor Bálint.
– Arra törekszünk, hogy a jövőben is ehhez hasonló eredményekről számolhassunk be. Ehhez az szükséges, hogy ilyen összetartó legyen a falu. Magyar összefogásra van szükség. Legyünk egységesek, tartsunk össze, támogassuk a Magyar Összefogást, mutassuk meg október 25-én is, hogy itt Adorjánon is egy összetartó közösség vagyunk, amely a magyar érdeket szolgálja nap mint nap – emlékezetett dr. Pásztor Bálint. Egy, az adorjániak számára is fontos dologra hívta fel a figyelmet, mégpedig arra, hogy az elkövetkezendő időszak feladatai közé tartozik számukra a körzethatárok kérdése, hogy Adorján is, a földrajzi logikával összhangban az észak-bácskai körzetben helyezkedjen el.
A 828 éves Adorján ünneplése hálaadó szentmisével ért véget a Sarlós Boldogasszony római katolikus templomban.
A Szőke Tisza Művelődési Egyesület is szebbé tette az adorjáni falunapot (Gergely Árpád felvétele)
Nyitókép: A politikum is megtisztelte jelenlétével az eseményt (Gergely Árpád felvétele)



