2021. október 25., hétfő

Terasz

A közös nevező

„A külhoni magyar újságírók örömmel nyugtázták, hogy a 2005-ben létrejött, határokon átívelő szakmai szervezet az elmúlt tizenöt évben bebizonyította

Vándorlegények

Ajtósi Adalbert sok száz évvel ezelőtt elindult vándorlegényként szülőfalujából, Ajtósról Nyugatra, hogy kitanulja az aranyművesszakmát, szélesebb értelemben az

Boltok

Bizonytalan, hogy a korai szegénység, vegyük példának a gyerekkorit, később igénytelenné vagy spórolóssá teszi-e az embert. Bár az is megtörténhet, hogy a régmúlt hiányának pótlására pazarlóvá válik.

A váratlan levél

Valódi hullámvasút az életem, állapítottam meg mosolyogva a minap. Persze, ebben van is némi igazság, az eset azonban, aminek kapcsán megfogalmazódott bennem a gondolat, mégsem tekinthető a...

Könyvek

„A Vajdaságban kevés ember van, aki könyvet vásárol, már kultúrpolitikai szempontból sem szabad tűrni azt az állapotot, hogy ennek a pár lelkes és áldozatkész kultúrembernek érdeklődését értéktelen...