2021. október 21., csütörtök

Terasz

Boltok

Bizonytalan, hogy a korai szegénység, vegyük példának a gyerekkorit, később igénytelenné vagy spórolóssá teszi-e az embert. Bár az is megtörténhet, hogy a régmúlt hiányának pótlására pazarlóvá válik.

A váratlan levél

Valódi hullámvasút az életem, állapítottam meg mosolyogva a minap. Persze, ebben van is némi igazság, az eset azonban, aminek kapcsán megfogalmazódott bennem a gondolat, mégsem tekinthető a...

Könyvek

„A Vajdaságban kevés ember van, aki könyvet vásárol, már kultúrpolitikai szempontból sem szabad tűrni azt az állapotot, hogy ennek a pár lelkes és áldozatkész kultúrembernek érdeklődését értéktelen...

Kék színű mámoros függőség

– Ne feledd, a Facebook minden felhasználónál függőséget okoz – jelenik meg előttünk a felirat hatalmas betűkkel egy digitális óriásplakáton. Utastársaimmal szkeptikusan felnevetünk az autóban, mit...

Üzenetek a múltból

Nyilvánvalóan mást jelentett akkor, és mást jelent ma, évtizedes, személyesen megélt élet-csatákkal a hátam mögött, ugyanúgy, ahogy mást jelent az egykori iskolám is, az intézmény, amelyben...

Írtam a levelem

Levélpapír az asztalon, rajta ferdén írótoll, fölötte esetleg szemüveg. Enyhén giccses csendélet, ám így régről visszatekintve, egy egész novella ott lehet benne.