A közlekedési forradalomnak köszönhetően összezsugorodott és fölgyorsult a világ. Ma csak órák kellenek annak az útnak a megtételéhez, amihez valamikor hónapok vagy évek. Az egyformaság uralja ezt a globalizált világot: civilizációs hovatartozástól függetlenül mindenki ugyanarra az irigyelt nyugati életszínvonalra és szabados életmódra vágyik. A nyelvi és a kulturális határokat mégis mintha csak a szavak szintjén, a szépen hangzó politikai szónoklatokban légiesítették volna.
Az iszlám és a nyugati civilizáció viszonylatában ez teljesen nyilvánvaló. Néha már úgy érezheti az ember, különösen a 2001. szeptember 11-ei merénylet utáni időkben volt így, hogy a modern keresztes háborúk korát éljük, csakhogy most máshol kutatunk a bibliai ígéret földje után, nem Palesztinában és Jeruzsálemben, hanem az olajban gazdag közel-keleti térségben, és nem az egyedüli igaz vallás nevében, hanem az egyedül elfogadható társadalmi berendezkedés, a demokrácia nevében küldi a Nyugat, Amerika és Európa katonáit a messzi, idegen földekre.
Itt jön a képbe a civilizációs világképek, az eltérő paradigmák közötti átjárhatatlanság kérdése, ami miatt nem jelentheti ugyanazt a Keleten a népuralom fogalma, mint amit az Európai Unióban és az Egyesült Államokban, mert egészen más történelmi hagyományra, társadalmi háttérre, gondolkodásmódra, közösségi kapcsolatrendszerre kell ráépülnie. Egy az egyben, becsomagolt formában nem lehet exportálni a demokráciát, a helyi „nyersanyagból”, ami alatt az adott ország polgárait kell érteni, először is társadalmi alapot kell készíteni az új életmódnak és gondolkodásnak. Az új kor új embereire hagyatkozhat a megszilárdítása, akik mindkét világot ismerve hidat képezhetnek személyükben és értékrendjükben az adott civilizáció múltjának még jelenben is élő társadalmi berendezkedése és a jövő kiépíteni kívánt rendszere között.
Ha a középkori és az újkori tévedéseinket megismételve az egy az egyben való átültetés, a nyugati típusú demokrácia nyugati típusú meghonosítása mellett döntenénk a keleti és a déli országokban, akkor nincs más választásunk, mint hogy a makacs ellenállást letörve tűzzel-vassal, erőszakkal terjesszük nézeteinket.
Ezeket a sorokat tizenöt évvel ezelőtt vetettem papírra. A világ azóta nagyon megváltozott, de a megfogalmazottak ugyanolyan aktuálisak maradtak, a vallásáról, a kereszténységről oly könnyen lemondó nyugati fősodor missziós, hitterjesztői hevületéről ugyanis képtelen lemondani. Erről szólt a véres 20. század, s a jelek szerint erről fog szólni a 21. is. Pszichológiai alapszabály, hogy amit el szeretnénk fojtani magunkban, az más, romboló alakban tér vissza hozzánk, a kereszténység békés misszióra felszólító evangéliumi parancsa (Mt 28, 19-20) például úgy, mint a progresszívak társadalmi békétlenséget és háborúk sorát kiprovokáló demokráciaexportja. Ebben a torz alakban éledt újjá a Nyugatot csaknem kétezer éven át mozgató hittérítői parancs a keresztény civilizáció keresztényellenességben jeleskedő, egyúttal társadalommérnöki szenvedélytől fűtött tagjaiban, így a mai progresszívakban is. A haladárok külsőleg ugyanarra törekszenek, mint a keresztények, elterjeszteni a hitüket, a világképüket az egész világon. Mindkét embertípust a nézeteikbe, tanításaikba vetett feltétlen hit uralja, ez az eszmének való önátadás azonban az igaz krisztuskövetőnek sohasem, az igazi progresszívnak viszont mindig vakhitet jelent. Az elfojtás az utóbbiaknál szemellenzős gondolkodásként és erőszakosságként tér tehát vissza a tudattalan rejtettségéből a tudat általi megvilágítottságba. Az eszmeterjesztés, a térítés szándékában is megegyeznek külsőleg, ám a szeretettel „fölfegyverkező” igaz krisztuskövető missziós módszere sohasem alkalmaz erőszakot, még szavakkal sem, az igazi progresszívak hittérítése viszont minden szinten az erőszakról szól, ha gondolatilag nem sikerül rákényszeríteni a megtérítendőre a nézeteiket, akkor azonnal a verbális erőszak módszeréhez folyamodnak, s ha így sem megy, akkor következhet a tettleges agresszió sokféle változata. Főként, ha ez a hittérítői szenvedély szinergiában összetalálkozik az érdekemberek szerzési vágyával és a nyugati nagyhatalom geopolitikai céljaival.
Nyitókép: Pixabay
