Mindig arra vágyunk, ami nem lehet a miénk. Amíg vízióként lebeg szemünk előtt, éltet. Később, egy ideig, talán még félted.
Mindig arra vágyunk, ami nem lehet a miénk. Amíg vízióként lebeg szemünk előtt, éltet. Később, egy ideig, talán még félted.
Bárcsak volna kétszázezer dollárja, mondja nagyot sóhajtva az egyik kedves barátom nagymamája, akinek szavaira először ügyet sem vetek...
Szemben velem a rózsalonc. Amióta átültettem, megvadult, kezelhetetlen és kiszámíthatatlan. Szeszélyes.
Könnyen lehet, hogy egész év folyamán sem jut el több játék a gyerekekhez, mint ilyentájt, karácsony környékén. Különösképp, ha beleszámítjuk még a serénykedő Mikulást is.
Az ember társas lény. Igényünk van egymás közelségére.
Konzervatív ellenforradalmat kell szervezni – hallom itt is, ott is, mert úgy félrebillent a világ, hogy kifordulni készül önmagából, s ha megteszi, letarol minden eddigit.
A nagyanyám mindig fújt egyet, amikor azt hallotta a tévében vagy a rádióban, hogy a karácsony a szeretet ünnepe.
Ő egy igazi impulzusvásárló, állapította meg magáról némiképp megnyugodva és hátradőlve az egyik kedves kolléganőm, aki saját bevallása szerint is rettenetesen szeret vásárolni, igaz, aztán kissé...