Törmelékek az úton

Aki látta a filmet és netán a könyvet is olvasta „Száll a kakukk fészkére”, azonnal beugrik neki a néma indián, mint az egyik főszereplő és a talány is. Aki nem látta a filmet és nem olvasta a könyvet, fogjon hozzá gyorsan, még nem késő.

Ma is tartom magam ama tapasztalati felismeréshez, hogy a katonaság egy hatalmas életiskola, ahol az ember rengeteget tanulhat, vagy butulhat, attól függően, hogyan áll hozzá. Nem maradhattam én sem e szabály alól kivétel, így mivel nem volt kedvem a butuláshoz, hozzáfogtam a tanuláshoz.

Ő az első olyan fontos személy, akivel, belépve a közös hálóterembe, megismerkedtem. Az alsó ágyat foglalta el, csak azaz egyetlen felette lévő volt már üres.

Ha ő eszembe jut, mindig jókedvre derülök. Annyi anekdota, megannyi kedves és humoros történet kering még manapság is vele és közvetlen környezetével kapcsolatosan a faluban, hogy hirtelen azt sem tudom, melyikkel kezdjem.

Hogy az ország hova lett? –ezt én még mindig nem értem.

Amikor hozzáfogtam „kalandjaim” megírásához, még KÓKAI PÉTER fő szerkesztette a Magyar Szót. Mivel mi ketten elég jól „ismerjük” egymást, még a tanító – diák, majd fordítva, időkből, mert hála istennek, magam is sokat tanultam tőle, és ezt most itt külön megköszönöm neki, magam sem gondoltam, hogy ez ilyen sokáig kitart.