1994-ben adódott a lehetőség, hogy egy nagy álmom valóra váljon. A szervezett út magába foglalta Brazíliát, Argentínát és egy kis részt Paraguayból. Ezt a csomagot, abban az időben egy feljövő attraktív turista iroda, aránylag szerény áron kínálta, két fő részére. Ha nem is sajátos a szervezés, meg csak három hét, két kicsi gyerekkel a puttonyban, kiket a nagymamákra és tatákra bízhattunk, vissza nem térő alkalomnak bizonyult. Indultunk a repülőtérre. Budapest-Frankfurt. Majd átszállás a brazil légitársaság legnagyobb gépére, a 747-esre és irány Rio. Életem egyik leghosszabb repülőútja csak bevezető volt a röpködésben, mert amikor összeszámoltam, hogy ezúttal pontosan 13-szor szálltunk fel, és hála a jó istennek, ugyan ennyiszer le, röpke három hét alatt, egy időre elegem lett a repülésből. Annak ellenére is megfagy az ember ereiben a vér, ha tudja, a repülés még mindig a legbiztonságosabb közlekedési forma, amit ember feltalált, és ma is használ. A statisztikai adatok itt olyan meggyőzőek és konkrétak, hogy ezt külön nem szabad és nem kell ecsetelni. A kérdés csak annyi, félsz-e repülni? A legtöbb utas, persze fél, mint ahogyan magam is féltem. Autózni nem félünk, pedig a veszélye többszöröse a röpködésnek és talán ez okozza a felelőtlen balesetek legtöbbjét.
Amikor a gép Rio de Janeiro fölé ért, és már kezdett ereszkedni, csodálatos panoráma tárult a szemek elé a ragyogó napsütésben. Ekkor hallottam először a következő gondolatot: „Az Isten hat nap alatt teremtette a világot, a hetedikben csak Rióval foglalkozott.”
Szerencsésen megérkeztünk Brazíliába, a szamba, a futball és még ezer, meg ezer más minden fellegvárába, amiről az útra indulás előtt könyvekből készültem és azonnal el is felejtettem a tanultakat. Minden jó diák így tesz, ha maga szeretné felfedezni a dolgok lényegét.
Óriási országról van szó, ahol a világ legnagyobb folyója (ma is vitatéma) és ami ettől talán fontosabb, még létező ”TÜDEJE”, az Amazonas és környéke található. Sajnos a profit orientált kapzsi ember pont azokat a fákat döngeti itt, (égeti fel nagy részét) amelyen ücsörög, hogy a végén még egyszer elcsodálkozzon, ha marad rá ideje. De ez más téma. Fontosabb is, mint az én röpke utazásom.
Brazíliában, állítják nem hivatalosan, „ismeretlen” betegség a szívinfarktus. Ezt azzal magyarázzák ott, amivel nálunk ezen állítás fordítottját. Az életmóddal. A brazilok lezserek. Ha szegények, ha gazdagok, ha nincstelenek és a „bádogváros” reménytelen lakói, mert nyomorból is kijut bőven, nem szívinfarktusban halnak meg. Ők örülnek az életnek, és ezt lépten-nyomon tapasztalja az idegen. Még akkor is, ha éppen kirabolták, vagy órák hosszat taxiztatták tíz perc helyett. Mert ilyen problémákkal naponta találkozik a Brazíliába látogató naiv turista. Erre felhívják mindenki figyelmét még érkezése előtt, de a sok különös hatás, szájtátva bambulás eredménye inkább kedvez a hazai furfangokkal spékelt csibészeknek, mint a külföldi áldozatoknak. Külön idegenforgalmi rendőrséget is létrehozott a brazil kormány, hogy mentse a menthetőt és garantáljon legalább egy látszatbiztonságot a legnagyobb városokban, mert a turizmusból befolyó bevételek fontos részét képezik a nemzetgazdaság fejlődésének.
Latin Amerika egyetlen országa, ahol a portugál nyelv dominál ellentétben a spanyollal. Ez történelmi hagyaték, amit Kristóf után szabadon magukkal hoztak a hódító gyarmatosítók és tűzzel, vassal hirdették az igét. Közben bennszülött, magasan fejlett indián civilizációk, kultúrák váltak a vas és tűz martalékává, hirdetve a fejlődés ma is aktuális alapelvét, csak szebben és burkoltabban csomagolva: a cél továbbra is szentesíti az eszközt. Mesélnek erről az időről az inka maradványok, amiket Peruban láthattam volna, ha időben és nem „csomagban” utazom. Így kimaradt az utazásból a Titicaca-tó, Machu Picchu, Patagónia, Chile, meg sok szép, izgalmas, veszélyes egyéb látnivaló, de a fenséges és csodálatos Rio valamelyest kárpótolt.
Érdemes végigböngészni legalább a következő link alapján:
