Jelentése „januári folyó”. Magam a folyót nem kerestem, nem találtam, de a város az, csodálatos. Talán még attól is több. Szavakkal nehezen érzékelhető, ha az ember testközelből látja.
Hozzá foghatót utazásaim során keveset találtam. Talán csak San Francisco hangulata vetekedhet ezzel a brazil gyöngyszemmel, ahol egy egész hetet tölthettem el, végigjárva az összes világhírű nevezetességet, ami ebben a városban található.
Szállodánk a COPACABANA közvetlen közelében lehetővé tette számomra, hogy naponta lejárjak a világ legismertebb és leghíresebb strandjára, és magamba szívjam egy életre levegőjét, tarka hangulatát, melyhez hozzá hasonló talán nincs is sehol máshol. Saját szememmel láttam a labda zsonglőrök apraját-nagyját, mert nincs Rio -i, aki ne imádná a focit, és ne kergetné azt egész nap a homokban, napkeltétől napnyugtáig. Számtalan ismeretlen RONALDINHO szaladgál közöttük, csak a megfelelő szerencsére és szemekre várva, hogy egyszer őt is felfedezzék. De ők azért fociznak elsősorban, mert e sport nélkül élni se tudnának.
Ugyan ez vonatkozik híres táncukra is, a szambára. Ebből itt hatalmas kultuszt és világra szóló híres karnevált kreáltak. Erre az eseményre egész évben készülnek a különböző szamba iskolákban, hogy egyszer az évben a világ szemeit magukra szegeztessék. A fajok keveredése olyan gyönyörű lányokat kreált, amilyeneket csak itt, ezen a környéken látni. Mindig nevetnek, mosolyognak, táncolnak, mintha az élet csak ebből állna. Még ezt is elhitetik a távolból érkező szájtátó idegenekkel.
Vesszőparipájuk a braziloknak általában, hogy az életet élni kell és nem sopánkodni a sorson, kinek mi jutott. Ezért említik, hogy náluk a szívbetegségek ismeretlen jelenségek, és csak a szerelem okozhat szívhasadást. Más okot nem ismernek el.
Egyik este szervezetten elvittek bennünket egy nemzeti sajátosságokat bemutató étterembe, ahol annyit és olyan finom falatokat ettünk, amire még ma is szívesen emlékezek vissza. A vacsora órákon át, tartott, és amíg rá nem jöttünk a turpisságra, a pincérek rendületlenül hozták tányérunkra az ételt. Hasonló folyamat volt ez, mint valahol Szerbia szívében a vendéglátás vonatos változata. Amikor már nem tudtunk egy falatot sem lenyelni, kézzel mutogattuk a pincérnek, nem kérünk többet, mire ő mosolyogva az asztalunkon lévő jelzőtáblára mutatott, és meglökte azt. Ekkor esett le a zászlónk és az álunk is, mert ez volt a közismert jelzés a pincérek számára, ha már a vendég nem kéri a következő fogást. Az igaz, hogy velünk ezt előzőleg senki se tudatta. Talán még ma is hoznák a csemegét, ha más módját az ellenkezésnek mi kényszerből nem alkalmazzuk. Másnap egy falatot nem tudtunk lenyelni. Örültünk, hogy az éjszakát túléltük. Álmodtam is hatalmas, ismeretlen démonokkal.
Kirándultunk a Cukorsüveg-hegy tetejére, majd a CORCOVADO –hegyre, ahol a hatalmas Krisztus szobor tövéből belátni egész Rio-t. A látvánnyal lehetetlen betelni. Ekkor értettem meg a már említett meglátást, mi szerint, ha Isten valóban hat nap alatt teremtette a világot, akkor a hetedik nap csak Rio de Janeiro szerepelhetett napirenden.
