Ukrajna delegációja a héten Szerbiába látogathat, és felmerült annak lehetősége is, hogy a küldöttséget személyesen Volodimir Zelenszkij elnök vezeti – értesült az N1 hírportál.
Bár Zelenszkij esetleges belgrádi látogatását hivatalosan még nem erősítették meg, belgrádi diplomáciai források szerint hamarosan közös megállapodást írhatnak alá a két ország közötti kereskedelmi együttműködésről.
Amennyiben a látogatás megvalósul, ez lenne Zelenszkij első szerbiai útja 2019-es hivatalba lépése, valamint a 2022-ben kezdődött orosz invázió óta. Ugyanakkor a háborús helyzet miatt a látogatást bármikor lemondhatják.
A szerb és ukrán elnök kapcsolatai eddig főként nemzetközi politikai csúcstalálkozók keretében zajlottak, amelyeken mindkét vezető részt vett.
A háború kezdete óta Aleksandar Vučić államfő egyszer látogatott Ukrajnába: 2025. június 11-én Odesszaban vett részt az Ukrajna–Délkelet-Európa csúcstalálkozón.
A találkozón Szerbia először nem írta alá a közös nyilatkozatot, mivel – a magyarázat szerint – az Oroszország elleni szankciók bevezetésére szólított fel az ukrajnai háború miatt.
Vučić akkor kijelentette, hogy „senki sem gyakorolt rá különösebb nyomást” a nyilatkozat aláírása érdekében.
A csúcstalálkozón az elnök felajánlotta, hogy Szerbia segítséget nyújt „egy vagy két város vagy kisebb régió újjáépítésében”.
A két ország kapcsolatait ugyanakkor továbbra is bonyolítja Belgrád Moszkvához fűződő viszonya.
Nyitókép: Sajtóértesülések szerint az ukrán elnök személyesen vezetheti a héten Belgrádba érkező ukrán delegációt (Fotó: Beta/AP)



