2026. május 18., hétfő

Vučić: Egyre nehezebb a világhelyzet

A szerb államfő bakui látogatásán a globális konfliktusokról, az energiaválságról és a tartalékok biztosításáról is tárgyalt

Aleksandar Vučić szerb államfő kijelentette, hogy fontos találkozókat folytatott külföldi tisztségviselőkkel Bakuban, ahol részt vett a 13. Világvárosi Fórumon. Bejelentette azt is, hogy Belgrádba való visszatérése után – várhatóan már holnap vagy holnapután – egyeztetéseket tart az illetékes csapatokkal az energiatartalékok biztosításáról, tekintettel a világhelyzet egyre növekvő bizonytalanságára.

Hangsúlyozta, hogy a világnak csak a tartós béke hozhat valódi előrelépést.

„Minden egyre bonyolultabbá válik, minden egyre nehezebb Európában, Ázsiában és világszerte is, ezért senkinek sem lesz könnyű kilábalnia ebből a válságból. Amint visszatérünk az országba, már holnap vagy holnapután újabb megbeszélést kell tartanunk a szakmai csapatokkal” – mondta Vučić újságíróknak nyilatkozva.

Hozzátette, hogy a témáról már egyeztetett Siniša Mali pénzügyminiszterrel is, mivel – mint fogalmazott – nehéz és kihívásokkal teli időszak vár az országra, különösen az energiatartalékok biztosítása terén.

Vučić szerint a bakui látogatás során jelentős kétoldalú tárgyalásokat folytatott, amelyek során szó esett az emberek életkörülményeinek javításáról, valamint több globális kérdésről is, elsősorban a nemzetközi konfliktusokról és az energiaválságról.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Korábbi felvétel/Beta