Ha ő eszembe jut, mindig jókedvre derülök. Annyi anekdota, megannyi kedves és humoros történet kering még manapság is vele és közvetlen környezetével kapcsolatosan a faluban, hogy hirtelen azt sem tudom, melyikkel kezdjem. Focizott ő mindegyik csapatban. Villámgyors szélsőként kergette a labdát, imádta a futballt. Nem számított, kispálya vagy nagypálya, csak add oda neki a labdát.
Mikor ő játszott, külön tekintélyes szurkolótábora volt neki (is), na meg az aktuális csapatának. Jött a nagy család, a retyerutya apraja és nagyja. Én serdülő sihederként, amikor már lejátszottam a vasárnapi fejadagot a pionírok táborában, majd később az ifiben, igyekeztem a nagyok meccsén a lehető legközelebb kerülni a Gézát hol éltető és hol temető, árgus szemekkel figyelő és figyelemre méltó kritikai meglátásokkal előrukkoló rokonsággal vegyülni. Ott aztán volt mit fülelni, a legszínesebb, legízesebb hozzászólások tömkelege pillanatok alatt futott végig a lelátón. Cifrázták. Jókat nevettek, vagy mérgelődtek, de ha Géza gólt lőtt, akkor kitört az általános népünnepély. Ilyenkor még hetekig szövődött a fáma, különböző jól menő vendéglőkben, ahol a rokonság egy-egy eminens tagja ekkor már valamilyen komolyabb hangszeren csillogtatta zenei virtuozitását.
Nem hiszem, hogy Gézának valaha is volt, lehetett haragosa. Jó emberként, szerényen tette a dolgát. Soha nem volt izgága, csak mosolygott, ha megdicsérték. Édesapja, a legendás Puszi bácsi nagyon büszke volt focista fiára, aki kevesebbet törődött a hangszerrel, mint a labdával, de talán ő ezt nem is bánta. Amikor még muzsikált, többször beszélgettem vele a szünetekben az élet apró-cseprő dolgairól, kerülgetve mindig, mint macska a forró kását, egy történet eredetét, amely róla keringett már évek óta a városban.
Történt egyszer, hogy Puszi bácsi kiment a vasútállomásra. A jegyárusító ablaknál várt türelmesen, amíg egy hölgy méltóztatott kiszólni:
– Hova utazik, Puszi bácsi? Hová kéri a jegyet?
– Lakodalomba – válaszolta nyugodtan az öreg.
– De melyik városba? – kérdezte türelmesen az asszonyság. Ekkor hirtelen ideges lett Puszi bácsi, és így válaszolt:
– Majd még neked azt is elárulom, hogy melyik városba, hogy te is elgyere. Adj egy jegyet lakodalomba, a többivel meg ne törődj, mert mindjárt indul a gőzös!
Nos, amikor tőle kérdeztem, ez igaz volt-e, csak nézett rám, és huncutul mormolt valamit maga elé. Amikor Géza fiát faggattam a történet felől, akkor sem lettem okosabb, mert ő is csak ennyit fűzött hozzá: „Ferikém, az öreggel bármi megtörténhet. Lehet igaz is, meg nem is. Tudod, milyenek az emberek…” – mosolyogva hagyta a rejtélyt megoldatlanul.
