Cowtower - Norwich látványossága
A hetvenes évek első fele és közepe azzal telt el az én életemben, hogy nyaranta Angliában dolgoztam, általában többed magammal, öcsémmel és más barátokkal. Így a SEASHORE CARAVANA CAMPING munkalehetőségeinek kínálatában válogatva az évek során kialakult egy mindannyiunk számára elfogadható rendszer, ami a kölcsönös érdekek tiszteletén alapult, valamint a bizalmon, amit mi már az első nyáron kiérdemeltünk szorgalmunkkal és nem utolsó sorban oly fontos becsületes hozzáállásunkkal. Merem állítani, hogy a főnökök, amikor megérkeztünk, második, harmadik, stb. nyáron, már fellélegeztek, amikor megláttak bennünket, mert a sikeres szezon biztos pontjainak számítottunk. Tudták, hogy ránk számíthatnak szeptember közepéig, hogy nem lépünk le a legváratlanabb pillanatokban, nem turkálunk ragadós kézzel a kasszákban, amire jogosan érzékenyek voltak, mint minden munkaadó, nem iszunk, hanem józanon végigdolgozzuk a nyarat, mi keresve a munka nehezebb végét és nem fordítva. Megbecsültek bennünket rendesen. Anyagilag és erkölcsileg is.
Fizetésünk, mint egyetemistáknak, jogilag adómentesnek bizonyult, így dupláját kerestük, mint az angol állampolgárok. A borravaló meg csak hab volt a tortán. Azt is kiérdemeltük, hozzáállásunkkal. Még egy érdekes mozzanat is közrejátszott, hogy szinte alig volt lehetőségünk a megkeresett pénz elszórására, annyit dolgoztunk és közben szórakozásra sem kellett költenünk. A munkánk része volt a „szórakozás”, elvégre olyan helyeken dolgoztunk, ahol mások szórakoztak és mi is dolgozva hozzátettük a magunkét. Valahogy így éltük meg és át a napokat, nem tűnt tehernek, még egy perce sem az ott eltöltött időnek. Nem is értettem soha, hogy csütörtök este tizenegy körül, zárás után, amikor rendszeresen megkaptuk a heti bérünket a kis, lezárt borítékokba csomagolva, hogyan jutott eszükbe az angoloknak, hogy most azután be a városba, az egyetlen éjjeli klubba, és ott megjátszva a vendég szerepkörét, eldorbézolták keresetük nagy részét. A kínai étteremben dolgozó kínai srácok esetét még valahogy értettem. Mert ők, ritka kivétellel, szenvedélybetegek. Hárman, négyen addig kártyáztak fizetés után, amíg az egyik el nem nyerte az összes pénzt a többiektől. Utána megnyugodtak, majd egy újabb hetet így, mint ha mi sem történt volna, nagyon keményen végigdolgoztak, hogy újra megtehessék tétjeiket. Az világos volt, hogy az étteremben dolgozva éhen nem halnak, de a szerencsejáték fertője képezte életük értelmét. Szerintem az volt a legnagyobb szerencséjük, hogy maga a lapjárás is változott, így hol az egyik nyerte a heti keresetek összességét, hol a másik, hol a harmadik. Hogy a végén ki veszített? Az őket a legkevésbé sem érdekelte. Ez a szenvedélybetegségek alapja. Ma már dollár milliárdokat profitként mozgató iparágak épültek ki az emberi gyöngeség kizsákmányolására, és az üzlet úgy virágzik, mint ha ez kellene, hogy a dolgok természetes rendje legyen. POKER ALL OVER AND ABOVE ALL! Lassan a csapokból sem folyik más, mint felhívás, keringőre, magával az ördöggel.
Régen megfogalmaztam már, hogy az emberi történelmi fejlődés összefoglalható egy összetettebb mondatban: a kőbaltától a reklámig, és ott, mint ha felakadt volna a
tű, mint egy rossz, régi, poros lemezjátszón.
Akit a téma bővebben érdekel, olvasson utána. (ĐURO ŠUŠNJIĆ – RIBARI LJUDSKIH DUŠA)
De én az öreg John esetéről szerettem volna mesélni. Ez a nyolccsaládos, középkorú ember, este nyolckor, a harmadik munkahelyére, hozzánk, a bárba jött mosogatni szezonban, hogy a porontyoknak legyen mit enni. Ritka szorgalmas, szerény, dolgos ember volt ő. Találkozásunk első napjától kedveltük egymást. Végigdolgozva egy szezont, csak úgy égett kezünk alatt a munka. Látta, hogyan segítünk mindig egymáson, ha valakinél netán valami gubanc adódott, és ezt külön díjazta. Az angoloknál szokás az a köszönés, hogy SEE YOU LATER, tehát „majd később látlak”, ha éppen ötven év múlva, az sem gond, akkor is „majd látlak-találkozunk.” Nos, John is így köszönt el 73-ban, majd 74-ben, amikor az egyik este munkába jött, mindig a hátsó ajtón, a raktár felöl érkezett. Ahogy belépett az ajtón, nem hitt a szemének. A raktárt látta csak, és kis híján eltévedt, majd hangosan megjegyezte: „Megjöttek a jugó srácok! Hála Istennek.”
A kiskapun belépve, nem azt látta a raktárban, amit előző éjjel, munkáját fejezve még ott hagyott, mert az nem volt soha az ő munkaköre, ő csak mosogatta a rengeteg poharat. Mi aznap délelőtt érkeztünk meg a „táborba” és jelentkeztünk a bárban munkára. Mikor a főnök azt mondta, fiúk, lehet azonnal kezdeni, mi négyen elkezdtük…
Olyan rendet vágtunk négy-öt óra alatt, hogy az érkező John azonnal tudta, mert látta, ezt csak mi tehettük. Velünk még nem találkozott, de már ismert bennünket, tapasztalta, nálunk mi a szokás, ha mi megérkezünk és munkába állunk. Ha valaki azt hinné, hogy az itt leírtak öndicséret, öntömjénezés, ám legyen, lelke rajta. Esetemben csak egy ritka szép emlék, gazdagságom része, akkoriban, pedig cégérünk és „mesterségünk” címere volt.
U.I. Mi legtöbb időt Angliában GT. YARMOUTHBAN töltöttünk el. Ez a város a tengerparton található NORFOLK megyében, melynek fővárosa NORWICH.
Bővebben lásd: http://en.wikipedia.org/wiki/Norwich
