A közoktatás nemcsak intézményrendszer, hanem a jövőnket formáló erő is, egyben tükre és alakítója annak a társadalomnak, amelyben élünk. A kérdés csupán az, hogy milyen embereket nevelünk általa.
Hétvége
Egy szépen elkészített koktél mutatós, az ízek harmóniája pedig úgy robban fel az ember szájában, mint egy bomba. Nem hiába intik óvatosságra a kedvelőit, hogy az édes ízek szinte itatják magukat,...
Az olvasás élménye minden nemzedék számára mást jelent. A nagyszüleink idejében még nemigen volt más lehetőségük a gyerekeknek és a fiataloknak arra, hogy különböző történeteken keresztül fedezzék...
A Mesterséges intelligencia a mindennapi munkában címmel tartottak szakmai képzést nemrég Szabadkán, a Szekeres László Alapítvány épületében, a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében, a szórványközpon...
Maradékon az identitásmegőrzés nem elvont fogalom, hanem mindennapi gyakorlat. A Petőfi Sándor Művelődési Egyesület idén ünnepli fennállásának hetvenötödik évfordulóját: a helyi magyar közösség 195...
A nyár vége felé településeink életének különös ritmusa van: a főterek, sportpályák vagy vásárterek megtelnek zenével, finom illatokkal, több napig tartó nyüzsgéssel. A falu- és városnapok kaput ny...