A nyár vége felé településeink életének különös ritmusa van: a főterek, sportpályák vagy vásárterek megtelnek zenével, finom illatokkal, több napig tartó nyüzsgéssel. A falu- és városnapok kaput nyitnak az emlékeknek, alkalmat adnak a találkozásra és az összetartozás ünneplésére.
Nyolc-kilenc éves lehettem, amikor először vettem részt ilyen ünnepségen. Gyerekkorom egyik legmeghatározóbb emléke ahhoz a nyári naphoz kötődik, amikor a nagyszüleimmel Adorjánra mentünk falunapra. A nyarat náluk töltöttem Magyarkanizsán, és az aznapi kirándulás számomra akkor olyan volt, mint egy nagy kaland. A tata régóta nem élt már Adorjánon, de minden évben visszament a falunapra. Nemcsak a hely miatt, hanem az emberekért, a testvéreiért, akikkel ott nőtt fel. A falunap volt az a ritka alkalom, amikor össze tudtak ülni, kicsit beszélgetni, emlékezni, csak úgy egymás mellett lenni, ahogy régen.
A főutcán, a templom előtt kirakodóvásár nyüzsgött. Számomra végtelennek tűnt a bódék sora, és a zsebpénzem alig győzte a sok kísértést: vettem diós cukrot, házi készítésű nyalókát, Dunakavicsot, bizsu ékszereket, lemezeket, könyveket. Ezeknél az apróságoknál azonban sokkal többet nyújtott az, amikor a nagytatám kézen fogott, és azt mondta, megmutatja hol nőtt fel.
Átsétáltunk a falu másik végére, egy egyszerű, de szépen karbantartott parasztházhoz. A ház akkori lakói szívesen beengedtek minket. Talán, láthatták a szemében a kötődést, de az is meglehet, hogy ennyire vendégszeretőek voltak. Már nem emlékszem pontosan, miért tették, de arra igen, hogy megengedték, hogy minden szobába benézzünk, és az udvart is bejárjuk, egészen a földekig. A házban, minden ajtónál megálltunk, s amikor a tata mesélni kezdett olyan volt, mintha egy régi film pergett volna le előttem. Megmutatta, hol aludt, tanult gyerekként, melyik ablakon bámult ki hosszasan, amíg a verseit írta. Aztán a konyhába vezetett, ahol valaha a dédnagymamám főzött, és ahol mindig illatozott valami – kenyér, vagy rétes, amit állítólag azóta sem tud más úgy készíteni, mint ő.
Akkor, ott megértettem, hogy a helyek megőrzik az emlékeket, hogy az a ház több egyszerű falaknál. A nagytatám révén betekintést kaptam egy olyan világba, amelyet sosem élhettem meg, és mégis az enyém lett egy kicsit. Ez a falunap nemcsak a vásárról és a rendezvényt kísérő programokról szólt, hanem arról is, hogy honnan jövünk, hogy az emberek, akik, bárhol is élnek, mindig hazatalálnak, nemcsak a házhoz, hanem azokhoz is, akikkel együtt kezdődött az életük.
Gyerekként, fiatal felnőttként, szülőként vagy nagyszülőként egyet jelent a részesévé válni a falu- vagy városnapnak, ugyanakkor minden korosztály másképp éli meg.
Egy falunap vagy búcsú gyerekszemmel maga a csoda. A körhinták, a vattacukor, az arcfestés, a hangos zene és a zsibvásár kavalkádja minden érzékszervüket elvarázsolja. Ők nemcsak nézői, hanem igazi kis résztvevői is a közösségi életnek. Együtt táncolnak a néptáncosokkal, kézműveskednek, gyermekvetélkedőkön vesznek részt, s közben észrevétlenül magukba szívják a kultúrát, a hagyományokat. Meglehet, hogy ezek a rendezvények hangosabbak, mint mások, de a felszín alatt ott a tanulás: mit jelent a kalácssütés, mi az a citera, hogyan szól a táncházi muzsika. A gyerek számára ez lehet az első találkozás a saját településének történetével, de nem kevésszer a falunaphoz kötődik az első színpadi szereplés élménye is.
A kamaszok és fiatal felnőttek számára ezek az alkalmak már más jelentéssel bírnak, ők a programok között megtalálják azokat a koncerteket, sporteseményeket, sörsátrakat és fesztiválhangulatot, amelyek miatt kialakul bennük a „jó otthon lenni” érzés. Ilyenkor újra találkozhatnak a régi osztálytársakkal, barátokkal, akik talán már más városban vagy országban élnek, de erre az eseményre hazajönnek. Ennek a korosztálynak a tagjai gyakran önkéntesként, szervezőként, fellépőként vesznek részt az eseményen, amellyel elkezdik megérteni, mit jelent tenni valamit a közösségért. A helyi civil szervezetek, néptáncegyüttesek, ifjúsági klubok ilyenkor mutatják meg, miben rejlik az erejük.
A felnőttek számára a város- és falunap már inkább az újratalálkozás és a visszaadás helye. Sok szülő hozza el a gyermekeit ugyanarra a térre, ahol egykor ő is táncolt vagy vattacukrot majszolt. Felnőttként az ember másként is részesévé válhat a rendezvényeknek, hisz egy jól megszervezett falunap a gazdaság szempontjából is jelentős. A helyi termelők, kézművesek, vállalkozók számára ezek az alkalmak értékes lehetőséget jelentenek bemutatkozni, árusítani, kapcsolatokat építeni.
Az idősebb generáció számára ezek a napok az emlékezés és az öröm alkalmai. Gyakran már csak nézőként vesznek részt, de a rendezvény bizonyos mozzanatai, mint amilyen a nótázás, a helyi kórus fellépése, egy ismerős a tömegben, visszahoz egy-egy darabot a múltból. Sokan közülük ilyenkor mesélnek az unokáknak, ahogy a nagyapám is tette. A kisebb településeken az idősek nem csupán emlékeznek a régmúltra, hanem aktívan részt is vállalnak a rendezvények előkészítésében. Ők azok, akik már hetekkel előre gyúrják a réteshez a tésztát, takarítják a kultúrházat, díszítik a színpadot. A saját kezük munkájával járulnak hozzá a közösség ünnepéhez, miközben átadják tudásukat, receptjeiket, történeteiket a fiatalabbaknak.
Egyes településeken a falunapot tematikusan, a helyi különlegesség, termény vagy hagyományos termék köré építik. Ezek az események a szórakoztatáson túl identitásformáló erővel is bírnak, ahol a település lakosai megmutatják azt, amit jól tudnak készíteni, vagy amit a földjükön a helyiek generációk óta termesztenek. A látogatók egy helyi világba kóstolhatnak bele. A gazdasági és a turisztikai jelentőségen túl a tematikus falunap erősíti a település megbecsültségét is. A közösség ilyenkor az ünneplés mellett büszkén vállalja önmagát, ami talán az egyik legfontosabb üzenet, amit egy falunap közvetíthet.
Nyitókép: Gergely Árpád felvétele
