A Pancsovai híd volt Belgrád első állandó dunai hídja. Évekig egyedüli útvonalat jelentett a Duna felett, míg 2014-ben meg nem nyitották a Pupin hidat. A nevét onnan kapta, hogy Belgrádot, annak šumadijai részét összeköti a dél-bánáti várossal, Pancsovával. Éppen 90 évvel ezelőtt adták át a forgalomnak. Azóta számos tragédiát megélt már, többször lerombolták, majd újjáépítették, 1966-ban kapta meg mai kinézetét, ám már évek óta azon gondolkodnak a városatyák, hogy fel kell újítani, vagy a helyére egy teljesen új hidat építeni.
Belgrád a 20. század elején, egyszerű határvárosként, még nem tartott igényt hídra. Zimonynál a Száva-híd kiépítését is csak a 19. század nyolcvanas éveiben a Szerbia és az Osztrák Magyar–Monarchia között ratifikált Vasúti Konvenció tette lehetővé, és a birodalmi határ valójában a híd közepén húzódott.
A Pancsovai hidat kizárólag vasútinak képzelték el, két vágánnyal. És az építkezés idején az egyik leghosszabb hídnak számított Európában. Ezért magára is vonta a nemzetközi közvélemény figyelmét. Az oszlopokat a berlini Siemens-Baunion GmbH készítette, a többi elemének legyártását, illetve azok összeszerelését pedig a dortmundi Deutsch-Luxemburgische Bergwerks- und Hütten-AG építőipari cég végezte. Első változata szerint egy ívelt acélszerkezet volt.
Az előkészítő munkálatok még 1929-ben elkezdődtek. Az oszlopok elhelyezésekor a feljegyzések szerint őskori állatok maradványaira is bukkantak.
Habár a munkálatokat még 1934-ben befejezték, a forgalom nem indulhatott el, ám a helyi lakosság szívesen igénybe vette. Gyalogosan mentek át rajta, amikor csendőrök engedélyt adtak rá. Nem sokra rá autóval is áthaladtak egyik oldalról a másikra, de az első mozdony 1935. április 12-én mehetett át rajta. Nem sokkal annak megnyitója előtt, hiszen a II. Péter király tiszteletére felavatott hidat 1935. október 27-én adta át a forgalomnak Pavle Karađorđević herceg a városatyák jelenlétében.
Mint tudjuk, az első világháború után az akkori ország: kezdetben a Szerb Királyság, majd a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság, végül 1929-től Jugoszláv Királyság uralkodói a Karađorđević-házból kerültek ki. Elsőként I. Péter uralkodott 1921-ig, haláláig. Őt fia, I. Sándor (Aleksandar Karađorđević) követte, aki már apja idejében is részt vett a kormányzásban. Sándor azonban az 1934-es franciaországi látogatása során merénylet áldozata lett, így a korona a 11 éves fiára, Péterre szállt. Kiskorúsága miatt nagybátyja, Pavle herceg kormányzott helyette.
Az akkor megépült híd is a kiskorú II. Péter király nevét viselte annak felavatása után. Az első vonat nem sokra rá, november 10-én indult útnak Belgrádból Pancsovára.
A vasúti közlekedés mellett azonban kiszolgálta a közúti forgalmat is, Belgrád és Pancsova között már teljes mértékben aktív volt a forgalom 1937 vége óta. És valójában ez a híd nagy csapást mért a folyami közlekedésre, hiszen a hídon áthaladó forgalom az áruszállításban is egyre nagyobb szerepet kapott.
Nem sokáig élvezhetett nyugodt életet a híd, kitört ugyanis a második világháború. A német haderő 1941. április 6-án csapást mért Jugoszláviára, így április 10-e és 11-e között éjszaka, a védekező állásba vonuló jugoszláv királyi hadsereg felrobbantotta Belgrád mindhárom hídját (a Száván kettőt és ezt a Dunán). Azt remélték, hogy így megállíthatják, vagy legalább lelassítják a város felé törő német seregeket. Ám kár volt a háború első infrastrukturális áldozatáért, ugyanis a németek először is hajóhidat állítottak fel a Dunán, amit Maximilian von Weichs német tábornokról neveztek el. Végül azonban a híd logisztikai jelentősége miatt úgy döntöttek, felújítják a lerombolt hidat. Német építészmérnökök és a rabságban levő lengyel rabok újjáépítették azt, és 1942-ben működésbe helyezték. Ám ez sem tartott sokáig, ugyanis 1944 tavaszán a szövetségesek megkezdték Belgrád bombázását. Az áprilistól szeptemberig tartó bombázás véglegesen megpecsételte a híd sorsát. Több találat is érte, de a német haderő 1944 októberében a visszavonulásuk során teljesen lerombolta.
A hídra a háború után is szükség mutatkozott, ám a felújítást csak halasztgatták, hiszen jelentős pénzösszegekre volt szükség. Végül Jugoszlávia a Szovjetuniótól kért segítséget. Szovjetunió 1945-ben igénybe vette a kapacitásai jelentős részét, a tervek elkészítésében mintegy 50 orosz hídépítő mérnök vett részt és ennél sokkal több hadifogoly, Vladimir Alekszandrovics Golovk, a Vörös Hadsereg műszaki egységének tisztje vezetésével. A főmérnök Nikolaj Kolokov volt, aki olyan tervet készített el, aminek köszönhetően a munkálatok egy év alatt befejeződhettek. Így a megfeszített tempó eredményeképpen az első vonat már 1946. november 7-én átroboghatott az új hídon, ami ekkor már a Vörös Hadsereg hídja nevet kapta meg. A közúti forgalom hídsávjain három héttel később indulhatott el a forgalom, november 29-én. Az akkori Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság ünnepnapján avatta fel Josip Broz Tito állami pompával.
1963 tavaszán egy szovjet hajó halad át a híd alatt, Smederevo felé szállított, állítólag üres üzemanyagtartályokat. A hajó szerencsétlen kormányzása következményeként az egyik tartály a híd lábának ütközött és felrobbant. A sorozatos robbanás következményeként a híd is megsérült. Ezt követően egy újabb felújításra volt szükség. Az 1134,7 méter széles Duna-meder felett 1526,4 méter hosszú és 18 méter széles híd az 1965-ben véghezvitt nagy felújítás után, amit Ljubomir Jevtović mérnök tervei alapján végeztek el, kapta meg mai kinézetét. A híd mellé párhuzamos szerkezetet állított fel, így nem volt szükség arra, hogy a munkálatok idején leállítsák a forgalmat. Amikor elkészült az új hídszerkezet, a régit eltávolították.
Érdekesség, hogy bár a Vörös Hadsereg elnevezés a köznyelvben soha sem terjedt el, mindig Pancsovai hídnak nevezték a helyiek, egyes dokumentumok a hidat még mindig ezen név alatt vezetik, ugyanis mint az 2020-ban kiderült, nincs hivatalos okmány arról, hogy Pancsovai hídra keresztelték volna azt át.
Miután a hetvenes években a főváros rohamos fejlődésnek indult és jelentősen megnőtt a lakók száma, ezzel pedig a forgalom is, Belgrádban új hidak építésére mutatkozott igény. A Pancsova felé vezető útvonalon található települések lakossága tízszeresére nőtt az elmúlt évtizedekben, így a főváros egyik legforgalmasabb hídjának számít ma is, hiszen a vasúti forgalom mellett, többsávos közúti forgalom is áthalad rajta, illetve gyalogosok számára is vannak hídsávok. Becslések szerint naponta több, mint 150 ezer jármű halad át.
A nagy forgalom ellenére azonban a karbantartás elmaradt, így 2018-ban a híd teljes felújítására mutatkozott igény. 2021-ben Zoran Drobnjak, a Szerbia Útjai Közvállalat akkori igazgatója kijelentette, hogy a híd túlságosan koros, nem lehetséges azt felújítani, hanem egy teljesen új híd felállítására van szükség. Végül azonban a már meglévő híd felújítása mellett döntött az államvezetés, sőt ez esetben még a bővítés lehetősége is felmerült, villamos-forgalom elindítását irányozta elő a városvezetés a Duna felett. Az építési munkálatok azonban nem kezdődtek el azóta sem, mert mint azt a szakemberek kiemelték, addig erre nem kerülhet sor, amíg ezt a hidat nem tehermentesítik egy új dunai híd felépítésével. A konstrukcióban mutatkozó hiányosságok miatt pedig jelenleg ezen a hídon a 12 tonnánál nehezebb járművek nem haladhatnak át.
Nyitókép: A pancsovai híd 2018-ban (Forrás: Wikipedia)
