A láthatatlan munka, amely kézzelfogható

A kishegyesi kertünkből tökéletesen rálátni a Krivaja folyó túloldalán fekvő kertekre és fóliasátrakra. Ritkán, de amikor az egyévesem engedi, szeretem a kertben meginni a kávét és csak nézni ki a fejemből. A folyó túlpartján pedig kivétel nélkül mindig dolgozik valaki, legyen az hétfő vagy vasárnap, kánikula vagy tavasz, húsvét vagy május elseje. Ilyenkor mindig egy gondolat futott át az agyamon: hogy ezek az emberek mennyit dolgoznak, akkor is, amikor azt senki sem látja. Természetesen ez a legtöbb munkával így van, főleg ha valaki szívvel-lélekkel végzi azt. Ellátogattam a dolgos szomszédaimhoz, hajtott a kíváncsiság, hogy honnan és miből merítik a rengeteg energiát, és mikor és miért döntöttek a konyhakerti növények termesztése mellett.

Papp Etelka és Mihály több mint húsz éve termel és árul zöldségeket a községi piacokon. Ottjártamkor igyekeztek időrendi sorrendbe szedni gondolataikat, bár húsz év eseményeit nem olyan egyszerű. Mihály elmesélte, hogy valójában a szomszéd néni szépen rendezett ágyásai voltak azok, amik először felkeltették az érdeklődését a kiskert iránt. Megkérdezte tőle, hogy segíthetne-e neki, így kapta az első paradicsom-, paprika- és uborkapalántáit. A néninek volt egy kis kocsija is, amivel piacozni járt. Mihálynak megtetszett ez a folyamat, látott benne fantáziát, és bele is vágott. Felesége a későbbiekben mindenben támogatta, és a munkát is együtt végezték. Az első kisebb fóliasátruk beszerzését követően kezdődött számukra is a tapasztalatszerzés, mit hogyan érdemes tenni és mikor. A fólia minden szegletét igyekeztek kihasználni, volt, ami jól termett de olyan is, ami nem. Ezekből a tapasztalatokból igyekeztek a következő évben tanulni és fejlődni.

– Egy disznóvágás alkalmával elküldtek savanyú káposztát venni, és emlékszem, hogy valami őrületes pénzt fizettem érte. Akkor fogalmazódott meg bennem, hogy meg kellene próbálnunk savanyított káposztát készíteni. Így hát következő évben ültettünk egy kis mennyiségű káposztát. Emlékszem, hogy akkor volt egy tüzelős sparheltünk a konyhában, és ott savanyítottuk az első hordó káposztánkat, az egész ház illatozott tőle – nevetett Mihály. Volt rá igény és nagyon gyorsan szét is kapkodták. Ez számunkra egy olyan visszajelzés volt, hogy ezzel érdemes foglalkozni a későbbiekben is. Szereztünk be hordókat, és minden évben egy kicsivel több káposztát tettünk el. Így kezdtünk el zöldségeket savanyítani, ami ma már akkorára nőtte ki magát, hogy a káposzta mellett mindenféle más savanyúság is kapható, ami pedig a legfontosabb, hogy tartósítószer-mentesen. Nagyon sokan allergiásak ma már a tartósítószerekre, ezért is szeretik a termékeinket, mert nyugodt szívvel fogyaszthatják azok is, akiknek a tartósítószer egyébként gondot okoz – mondta Mihály.

Valójában egy olyan körforgást szerettek volna ezáltal is kialakítani, amiben minimalizálják az eldobandó zöldségeket. Ami nem kel el a piacon, vagy például kisebbre, de éppolyan egészségesre nő, az automatikusan savanyításra kerül, minimalizálva ezzel az eldobást. Ezzel egyidőben folyamatosan bővítették a földterületeiket, először csak az elidősödő szomszédoktól vették bérbe, később meg is vásárolták azokat. Így volt lehetőségük nagyobb földterületen termelni és a fóliasátrakat is folyamatosan bővíteni. Szépen lassan egy kisebb hűtőházat is kialakítottak, és nagyjából a kert ritmusa is beállt, hogy mi után mit kell tenni. Az első termések tavasszal természetesen a retek, újhagyma és saláta, utána jön a paradicsom, paprika. A burgonyát pedig a káposzta váltja fel.

– Nem győztünk annyit termelni, mint amennyit értékesíteni tudtunk, így vásároltunk fel más termelőktől répát, zöldséget és amire még igény volt. Így ismerkedtünk meg egy kispiaci magkrumplitermelővel, aki hatalmas mennyiségben termel magkrumplikat. Szuperelit, elit, original, harmad- és másodosztály – nem is gondolná az ember, hogy ilyenek vannak, és nem is mindegy ám a különbség köztük. Mint minden mást, ezt is meg kellett tapasztalnunk, hogy nekünk melyik fajta a megfelelő, mikor a legjobb eltenni stb. Öt éve tettük el az első krumplinkat, február 27- én ültettük el, még erre is emlékszem. Sokan mondták, hogy ez így biztos nem lesz jó, nem fog elkezdeni hajtani... Ilyenkor mindenki nagyon okos és ért hozzá. Mi úgy voltunk vele, hogy megpróbáljuk, ha sikerül, sikerül, ha nem, akkor tanulunk belőle. Vettünk rá fátyolfóliát, bár első alkalommal mi sem tudtuk, hogy abból is sokféle van, sem hogy melyik lesz a legmegfelelőbb. Emlékszem, hogy akkor a 21-es helyett kaptam 18-19-est, ami kb.  –5 fokig véd. Szerencsére az elmúlt években nem voltak nagy fagyok, így ez is elegendő volt. A következő években is az időjárás függvényében február-márciusban már a földben voltak a krumplik, igyekeztünk minden évben korán elültetni. Hiszen így tudtuk a legjobb áron értékesíteni – mesélte a házaspár.

A burgonyatermesztés sok odafigyelést igényel, eleinte a fagyok miatt, később pedig, amikor már másodvetésről van szó, a túlzott hőség miatt. A fátyolfólia alatt pedig nemcsak a burgonya nő, hanem a temérdek mennyiségű gyomnövény is. A sokféle rovarról nem is beszélve. 2023-ban ők is éltek a Prosperitati Alapítvány által kínált lehetőségekkel és egy IMT traktorra, egy kapcsolható eszközre és egy krumpliszedő gépre pályáztak, amit sikeresen meg is nyertek. Lényegesen megkönnyítve ezáltal a munkafolyamatokat és azok időtartalmát. Természetesen kézi munkaerőre továbbra is óriási szükség van, hiszen rengeteg aprólékos munka van egy ilyen kiskertben, ami már valójában nem is mondható annyira kicsinek. Ma már saját magkrumplit termelnek és valójában feldolgoznak minden általuk megtermelt zöldséget is, a savanyítás minden csínját-bínját elsajátították. Hosszú évek tapasztalata, közös és összetartó munka ereje áll mögöttük. Mindenki ismeri őket, hiszen hétről hétre megtalálhatóak a piacokon és bár sokan nem látják, mennyi időt töltenek a kertben, elárulom, hogy sokkal többet, mint azt bárki gondolná. Ezért mosolyoghat ránk az a sok szép zöldség hétről hétre a kishegyesi piacon, ezért kérhet bárki napon savanyított uborkát akár a tél kellős közepén is. Természetesen az aszályos évek, a dráguló befektetési költségek őket is éppúgy érintik, mint minden termelőt, a munka is évről évre megterhelőbb számukra, mégis úgy érzik, megtalálták azt, amivel szívesen foglalkoznak. Ezért, amíg az egészségük engedi, biztosan kijárnak a kertbe, és szeretettel nevelik a zöldségeiket.

Húsz év távlatából sok fejlődésen esett át a szóban forgó családi konyhakert, épült, szépült, bővült, azonban ehhez elengedhetetlen volt a kitartó és alázatos munka. Amikor megkérdeztem tőlük, hogy mikor van idő ennyi dolog mellett a pihenésre és a családra, mosolyogva csak annyit mondtak, hogy vasárnap délután. Hiszen számukra télen-nyáron szezon van, nincs olyan időszak az évben, amikor ne lenne mit csinálni. A lányuk már tizennyolc éves, és bár jelenleg nem a konyhakertészet iránt érdeklődik, a szülei töretlenül igyekeznek példát mutatni azzal, hogy válasszon magának bármilyen pályát is az életben, azt csakis kitartó munkával végezze.