A Tisza Párt magyarországi győzelme alapjaiban írta át a politikai forgatókönyveket, aminek hatásai alól a vajdasági magyar közösség sem vonhatja ki magát. Losoncz Alpár akadémikus a Magyar Szónak adott interjújában rámutatott: a VMSZ, ha magatartását nem is nevezhetjük egyértelműen politikai hibának, mindenképp túlalkalmazkodott a Fidesz-hatalomhoz. A filozófus szerint a szabadságot nem Budapestről kell várni, azt a közösségnek kell megteremtenie.
Kétségtelenül nagy politikai változásként értelmezhető forgatókönyv teljesült április 12-én, a magyar országgyűlési választásokon a Tisza Párt a korábbi Fidesz–KDNP-és, kétharmadnál is erőteljesebb győzelmével. A legtöbben a magyarországi politika keretein túl is változásokra számítanak, így a határon túli magyarokkal, de a szomszédos államokkal fennálló kapcsolatok vonatkozásában is. Idehaza sokan vélik elhibázottnak a Vajdasági Magyar Szövetség a Fidesz–KDNP mellett való, választás előtti határozott elköteleződését, s most politikai átrendeződésre, újratervezésre számítanak. Dr. Losoncz Alpár filozófust, akadémikust, közgazdászt, egyetemi tanárt kértük fel a magyar választás után kialakult körülmények elemzésére.
Számít-e lényegesebb változásra az anyaországi politikában a határon túli magyar közösségekhez való hozzáállást tekintve, az országgyűlési választások eredményének ismeretében?
– Fontos a leendő kormány általános irányvonala. De a kampány során elhangzott állítások, valamint a vonatkozó dokumentumok megkerülték a kényszereket. Bizonytalan, hogy milyen politikai irányt vesz e kormány. Eleddig szakértelemre való hivatkozás és helyezkedés történt. Ám ez nem politika, inkább annak a hiánya. A Szent Korona és a székely himnusz jelképi erejének, hatalmi használatának megelőlegezése és egyéb gesztusok, legalábbis a látvány szintjén, egy markáns jobboldaliságot rajzolnának ki Magyar esetében. Ez vetélkedik még a Fidesz jobboldali képzeletvilágával is. Persze ha figyelembe vesszük Magyar eredettörténetét, Fidesz-gyökereit, akkor ez logikus lenne. Taktikai okokból politikai elegyet gyűjtött maga köré. Ez célszerűnek bizonyult egy politikai apagyilkosság véghezviteléhez, de kihívás a politikaalkotás szempontjából. A jobboldali számára a nemzeti szuverenitás az, ami kimagasló jelentőségű. Mindeközben Orbán negatív varázsa illékony, előbb vagy utóbb el fog tűnni. És ha Magyar nem óhajt csupán taktikai értelemben vett jobboldali lenni, akkor szembe kell néznie kormányának az iménti elvet ellentételező tagjaival, vagy az Oroszországgal való leszámolás esélyeit bizonytalanul kereső Európai Uniónak a tekintélyelvű magatartásával, a nyugati tőke érdekeit kiszámítottan előremozdító ténykedéseivel és a szűkített magyar mozgástérrel. Minden bizonnyal megengedőbb lesz Orbánhoz képest, elvégre ezért támogatták, de úsznia kell a kényszerek tengerében.
Fontos lesz-e a Tisza-kormánynak a határon túliak felkarolása, ahogyan azt Magyar Péter az eddigiekben már jelezte? Várhatóan milyen különbségek lesznek tetten érhetők a Fidesz és a Tisza határon túli magyar politikájának tekintetében?
– Nem rendelkezek biztos tudással a leendő magyar kormány kisebbségi stratégiáit illetően. Csak a leendő miniszterelnök szóbeli közléseit és néhány futólagos más megnyilatkozást lehet alapul venni, amit egyaránt értelmezhetek jóhiszeműen és rosszhiszeműen. Viszont kétségtelen, hogy aki azzal a felhatalmazással rendelkezik, hogy még ha kevésbedő mennyiségben is, de pénzt disztribuálhat a határon kívüli, Magyar Péter szóhasználatát idézve, „testvéreinek”, az erős hatalommal bír. Bárhogy rendezkedhet. Különösen akkor, ha olyan segítségre szoruló, kollektív-intézményes hatalmát veszítő „nemzetrésznek” juttat erőforrásokat, mint a vajdasági magyarság.
Magyar kormánya, amely eleget akar tenni az újrakezdéssel kapcsolatos képzeteknek, máris nyomást gyakorol a beárnyékolt VMSZ-re. Ugyanakkor még Magyar sem tudja figyelmen kívül hagyni a fennállót. Mondjuk, amikor a Fidesz egykoron megkezdte az ideérkező erőforrások folyósítását, akkor nem arra a pártra bízta ezeket, amely mindig igent mondott Orbánék nemzetkoncepciójára. Tehát nem a VMDP-re, hanem arra a pártra, amely infrastruktúrával bírt.
A Vajdasági Magyar Szövetség teljes mellszélességgel állt ki a választási kampány során a Fidesz–KDNP koalíciója mellett. Politikai hibaként értelmezhető ez az elköteleződés?
– A VMSZ sodródott a szakadék felé tartó Fidesszel. Politikai megítélés kérdése, hogy egy alárendelt kisebbségi párt milyen hűséget tanúsít azon kormány iránt, amely lélegzőgépet biztosít a kisebbség számára. És lehetővé teszi a sokjelentésű, korábban szelektív módon osztogatott állampolgárságot, valamint megsokszorozza a támogatásokat. Miközben ma is adódnak odaát garmadával olyanok, akik úgy vélik, hogy boldogságuknak a támogatott kisebbség szab gátat. Azaz, a folyósított pénzmennyiség nem pusztán valaminek az idetolását jelentette, hanem politikai állásfoglalást is.
Hiba? Vagy őrült következetesség? Másutt azonosíthatók a problémák. Híján voltunk a pluralizmusnak, és a felelősség az erőnyerő párté. A felelősségnek nincs is más alanya. A VMSZ túlalkalmazkodott a Fidesz-hatalomhoz, importálva egyúttal az uralmi mintákat is. De Szabadka/Újvidék nem Budapest. Ilyen mintákat alkalmazni aránytévesztés. Irracionális is, helytelen is. Amott lehet hadakozni liberalizáló szereplőkkel, van ennek világnézeti tétje. Mert történik mindez egy olyan korban, amelyben a liberalizmus romokban hever világszerte. Áltatás, hogy Trump miatt. Ám itt, ahol legfeljebb egy maroknyi liberális tesz-vesz, ez még hatalomtechnikailag is tévút. A VMSZ még akkor sem igyekezett nyitni, amikor már nem volt olyan ellenfél a láthatáron, mint a szétmorzsolt Magyar Mozgalom. Gesztusokat gyakorolhatott volna, anélkül, hogy ez veszélyeztette volna a hatalmát.
A Tisza választási győzelmét követően felpezsdült a vajdasági magyar politikai élet is. Hirtelen a „megszokottnál is több” támadás éri a VMSZ-t, az előző magyar kormány vajdasági magyarokat illető döntéseit, mint korábban. Várható volt az efféle reakciók sorozata?
– Ha túl akarunk jutni a lájklogikájú, gyűlöletet izzító impulzusokon, akkor oda kell majd nyúlni, ahol a lényeg lakozik: egzisztenciális függőségünkhöz. A választási eksztázisok után is marad a vajdasági magyar próza. Mert legalább 2000 óta ez a kérdések kérdése: hogyan lehet egy kisebbség reproduktív, azaz demográfiai, intézményes kapacitásait fenntartani egy olyan korban, amelynek meghatározottságai a kisebbség ellen dolgoznak? Amelyben a tőkés világ törvényei, munkaerőpiac, egyebek a kisebbségi fennmaradás ellen működnek? Senki sem akar ezzel foglalkozni. Van EU-s jóakarat: viszont meg sem érinti a lényeget, és nem állítja meg a kisebbségi asszimilációt. Az ENSZ nem régi bírálata az EU kisebbségpolitikáját illetően meg is erősített ebben. És volt a Fidesz pártirányítású kisebbségmentő gyakorlata, amely nem állította meg a közösség függését és hanyatlását.
Kisebbségi reakciók? A toleranciát úgy képzelik el, mint könnyed gesztust. Mindenki toleránsnak hiszi magát. Mindig a másik az intoleráns. A tolerancia azt jelenti, hogy bárki, így a politikai szereplő is, erőszakot tesz magán. El kell viselnie a másikat, azt, akit éppenséggel megvet, sőt, fontolóra kell vennie, hogy az mit mond. És ez nem matiné, hanem kínkeserves munka. Minél inkább kevésbednek a kollektív lehetőségeink, annál intoleránsabbak a reflexeink. Látván a pillanatnyi tájképet, az esély minimális a párbeszédre. Kérdés marad, hogy az elmaradt pluralizmus pótolható-e gyorsított eljárással. Viszont nincs sok időnk.
A leendő magyar kormány követelhet szélesebb körű részvételt az elosztásban. De szabadságot nem adományozhat sem Orbán, sem Magyar. Az a mi dolgunk. Nem is kell várni a magyar kormány által közvetített nyomásgyakorlásra, hanem elébe kell menni, és a honi kommunikációt sürgetni. A VMSZ-nek, nem önmegtagadó módon, de élen kell járnia ebben. Bár a siker nem biztos.
Bizonyos különbség észlelhető volt Magyar Péter leendő miniszterelnök közléseiben az RMDSZ képviselőivel, illetve a VMSZ képviselőivel folytatott tárgyalásokat követően. Míg az előbbi után a „spongyát rá” elv uralkodott, a VMSZ esetében fontos hangsúlyt kapott az elszámoltatásnak és a sajtószabadságnak a kérdése is.
– Nem ismerem pontosan a kisebbségi elitténykedésekkel kapcsolatos ellenérzéseket másutt, így Erdélyben. Azt tudom, hogy a VMSZ-t milyen vádak övezik. Annyi bizonyos, hogy a mindenkori erdélyi kisebbségi politika a történelmi, demográfiai, és más szempontok okán sokkal erősebb érdekérvényesítő erővel rendelkezik, mint a vajdasági magyar elitek. És nem is kell szociológiai sólyomszemmel bírni, hogy lássuk, milyen eredetű kisebbségi rétegek dominálnak a mindenkori magyarországi államapparátusban.
A Fidesz népszerűsége tovább csökkent a választásokat követően a közvélemény-kutatások adatai alapján. Mitől függ, hogy talpon maradhat-e a vesztes párt?
– A Fidesz-uralom vezére jobboldali fogantatású lázadást szított az atlantista világrenddel szemben. Egyszersmind 2010-ben, a világválság környezetében, a névleges magyar baloldalnak a kiszorulása után, óriási hatalom hullott az ölébe. Túlhatalma aztán egy olyan renddé merevedett, amely a magyar nagyburzsoázia és az emelkedő középosztály egységét célozta meg. Önkényes gesztusai szükségszerűen fakadtak abból a tényből, hogy monopóliumot rendelt magához a nemzetkoncepció értelmezésében. Ez korrumpáló tényező. Ebből csak a pluralizmus szűkítése, a törvények eszközszerű használata és az intézmények lebontása következhetett. Több volt ez, mint túlfeszített fényűzés. Most e hatalmi képlet, 16 év után, nem kis vereséget szenvedett. Azonban minden következmény bizonytalan. És a bizonytalanság világszintű, így nem tudjuk a legfontosabbat, mármint azt, hogy a világ belerohan-e például egy nukleáris katasztrófába. A politika pedig telítve van meg nem jósolható vonatkozásokkal. Jelenidőtájt olybá tűnik, hogy a Fideszt terhelő korrupciós vádakkal való szembenézés nélkül elképzelhetetlen a visszaerősödés. Viszont tudunk meglepetésszerű visszatérésekről is. Idézhető a regnáló Trump példája. Előtte csupán egyszer történt az amerikai történelemben, hogy valaki visszaszerezte az elnöki címet. Sőt, mindez úgy ment végbe, hogy Trump már a szakadék legmélyén volt, és még egy később hamisnak bizonyuló orosz afférral is terhelték. Orbán Viktornak pozitív és negatív kultusza is van, és azon ellenfelei, akik törvényileg korlátoznák a miniszterelnöki mandátumok számát, még a lehetőségét is szeretnék kiiktatni annak, hogy újra miniszterelnöki székbe üljön. Ez félelmet tükröz. Persze van különbség: Amerika még mindig világelső, az ottani tőkések iszonyatos manőverezési lehetőségekkel rendelkeznek, Magyarország meg, ahogy ezt a választások körüli titkosszolgálati és egyéb beavatkozások bizonyították, félperiferiális ország.
Az elmúlt időszakban arról hallhattunk folyamatosan, hogy történelmi csúcspontot értek el a szerb–magyar kapcsolatok. Ebben a tekintetben milyennek számít a jövőkép? Mi változhat, ha Szerbiában az idén várható választáson is a jelenlegi hatalmi felállás marad talpon, s mi, ha a jelenlegi rendszerkritikus erők kerülnek ki győztesként?
– Kénytelen vagyok eloszlatni a homályt. Az egyetemisták a választások felé fordultak, azaz beléptek a polgári demokrácia szokványos kereteibe. Tudtommal létezik a számomra rokonszenves irány, amely a közvetlen demokráciát szorgalmazta, de a liberális és a nemzeti irány szintézise jutott uralomra. Tudom, hogy a közbeszéd hanyagul bánik a rendszerváltás fogalmával, és ideologikusan használja. De rendszerváltás 1989-ben volt, amikor kimúlt az akkori szocializmus. Akkor lenne ma rendszerváltás, ha valamely történelmi szereplők felszámolnák az uralkodó tőkés logikát. Noha lehet, hogy valamilyen hasonló illúzió, a kezdetteremtésből fakadó részegültség ejtette foglyul a Fidesz tagjait is 2010-ben, aminek okán elképzelt rendszerváltoztatóként zsugorították a polgári demokrácia, mondjuk az alkotmánybíróság hatókörét. Vagy amikor megteremtették a NER-t, felajánlva szerződést a társadalom különféle rétegeinek. De nem volt az akkor sem rendszerváltás. Egyszóval kormányváltás lehet, módosított uralmi technikákkal, szigorúbb ellenőrzéssel az átláthatóságot illetően, irányváltással az oroszokkal szemben, de ennek nincs köze a rendszerváltáshoz. Sem Szerbiában, sem Magyarországon. A nemzetközi tőke képviselői által körülvett Magyar nem akar rendszerváltást, amely kitessékeli a tőkés mércéket.
És bárki lesz hatalmon, bizonytalan nemzetközi helyzettel néz szembe. Az EU-hoz való ragaszkodás hangoztatásával találkozunk a szerb ellenzéki térfélen, de ez politikailag nem jelent iránytűt. Megfordítom a kérdés irányát. Függetlenül attól, hogy Vučić vagy valamilyen anti-Vučić jut vezérlő szerepbe, a mindenkori magyar kormánynak az a feladat jut osztályrészül, hogy a magyarországi érdekeket védve, a szuverenitást egyre inkább magának tulajdonító EU-val szembehelyezkedve, úgy lépjen fel, hogy a politika járulékos negatív következményei ne a kisebbségi magyarokra háruljanak. Magyar Péter odaszólása a szerb elnöknek, valamifajta beavatkozási kísérlete, amely esetleg tetszhet az EU elöljáróinak, türelmetlenséget tükrözött: viszont utána talán megváltozott a fellépés. Akadtak ugyanis magyar kormányok, amelyek ténykedése odáig vezetett, hogy a kisebbségi magyarok voltak a kárvallottak. És nincs olyan kisebbség, amely örülne egy frusztrált többségnek: többek között ebből születtek a kisebbséggel szembeni atrocitások másfél évtizeddel ezelőtt.
Nyitókép: Ótos András felvétele
