„A szülőföldről hozott értékrend mindig megerősít”

Nagy sikerű hangversenyt adott zenekarával az elmúlt hétvégén az adai Nagyboldogasszony-napi népünnepélyen az adai származású népzenész, előadóművész, Török Tilla, akinek a családjában már gyermekkora óta jelen volt a népzene és népdal iránti szeretet, és ez korántsem meglepő módon őt is igen korán magával ragadta. A Junior Prima díjas előadóművész a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen népi hegedű szakon szerzett előadóművészi és mesterdiplomát, emellett kobzon és tilinkán is játszik, valamint énekesnői kvalitásait is jól ismeri a nagyközönség.

Testvéreivel, Flórával és Ádámmal együtt különféle formációkban zenéltek már, amelyekkel többször turnéztak az Amerikai Egyesült Államokban, Kanadában és Németországban, emellett felléptek már Hollandiában, Norvégiában és Angliában is. Jelenlegi formációjukhoz több kiváló zenész is csatlakozott, akikkel együtt léptek fel a különleges hangulatú adai rendezvényen.

Hogyan éltétek meg az adai rendezvényre szóló felkérést?
– Az az igazság, hogy Szungyi Károly atya már régóta szorgalmazta, illetve mi is több éve készültünk már arra, hogy itt, Adán lépjünk közönség elé, ezért nagyon örültünk annak, hogy idén végre elérkezett ez a csodálatos pillanat. Jóleső érzéssel töltött el engem is, és a zenekar többi tagját is, hogy sok olyan visszajelzés érkezett hozzánk, amelyek arra engedtek következtetni, hogy az itthoniak már nagyon várták, hogy élőben is hallhassanak bennünket, nekünk pedig felemelő érzés volt újra Adán fellépni.

A jelenlegi formációtok mikor alakult meg?
– Miután 2017-ben kiléptem a Holdviola együttesből, akkor megalapítottam a saját együttesemet, amelynek az volt a koncepciója, hogy egy nagyobb formáció legyen, minimum hat fővel. Természetesen a testvéreim is velem tartottak, mint ahogyan a múltban mindig, ők ugyanis egyfajta védőbástyáim, akikkel mindenben segítjük és támogatjuk egymást, és ehhez a formációhoz választottam még olyan zenészeket, akik ugyan szeretik a népzenét, és ugyanannyira szívügyüknek tekintik, mint én, viszont nem népzenészek. Véleményem szerint ugyanis az ő jelenlétükkel és közreműködésükkel világzenei köntösbe tudjuk öltöztetni a népzenét, amely ily módon talán még inkább befogadhatóvá válik az emberek számára.

Milyen zeneszámokkal készültetek az adai koncertre?
– Alapvetően magyar népdalokkal készültünk, ezen belül is nagyrészt délvidéki magyar népdalokkal, illetve a mostani munkásságomból is bemutattunk néhány szemelvényt, amelyek a magyar és török népzenei párhuzamokat és hasonlóságokat ölelték fel. Itt megemlíteném azt, hogy a Bartók nyomában című film elkészülte után elhatároztam, hogy felveszem a Bartók-zenegyűjtés fonalát is, ezért ezekből a zenékből is sikerült néhányat beépítenem a koncertünk műsorába.

Mit jelent számodra a szülőföldhöz való kötődés? Vannak-e olyan emlékeid, amelyeket meg tudtok jeleníteni a zenétek által?
– Természetesen számtalan olyan gyermekkori emlékem van a szülőföldemről, amelyek gyakran eszembe jutnak, ilyenek például a tóthfalui népzenei táborban szerzett élmények is, vagy az, hogy Bodor Anikó tanítása nyomán és vezetése mellett megtanultam tőle egy nagyon különleges dalt, amelynek címe Kispacsirta a magosba’, és ez a dal gyakorlatilag végigkísérte az egész munkásságomat és életemet, rengeteg önbizalmat adva számomra. Őszintén úgy érzem, hogy ez a dal is mindig emlékeztet arra, hogy honnan jöttem, honnan származom. Mások számára a határon túli lét elsőre gyengeségnek tűnhet, ugyanakkor szerintem ez erősség is, én legalábbis mindig is úgy éreztem, hogy bárhol jártam a világban, tudtam kamatoztatni az itthonról hozott értékrendet, amely megerősített a hazaszeretetben, az összetartozásban és abban, hogy bárhol is legyek, meg fogom állni a helyemet a világban.

A közelmúltban New Yorkban jártál. Mesélnél erről?
– Most augusztusban utaztam New Yorkba, egyfelől a Bartók nyomában filmmel kapcsolatos zenei anyagot mutattam be, illetve ifj. Csoóri Sándor brácsaművésszel és zeneszerzővel adtunk két közös koncertet az ottani magyarok számára. Az egyik koncertet Ohióban tartottuk meg, a Magyar Baráti Közösség által megszervezett Itt-Ott Találkozón, amely már több évtizedes múltra tekint vissza, míg a másik fellépésünkre a New York-i Keybarban került sor, amely Manhattan egyetlen magyar tulajdonú bárja. Azt tudni kell, hogy mi már csaknem 15 éve járunk az Egyesült Államokba fellépni, és ez alatt az időszak alatt nagyon sok barátot, ismerőst szereztünk, éppen ezért különösen megható érzés volt számunkra, hogy a New York-i koncertünkre olyan ismerősök is ellátogattak, akiket 2010 környékén láttam legutóbb. Jóleső érzés és nagy élmény volt látni, hogy az összetartozás érzése, illetve a kultúra, a zene iránti vágy és szeretet mennyire erőteljesen jelenik meg az ottani magyar közösségek tagjaiban.

Milyen futó projektekben vagytok benne jelenleg, illetve milyen terveitek vannak az idei évre?
– Érintőlegesen már említettem a múlt évben megjelent Bartók nyomában című filmet, amelynek részesei, sőt főszereplői lettünk a férjemmel együtt. A film Bartók anatóliai gyűjtését dolgozza fel a saját útinaplója alapján, amelyet egy fiatalos szállal bővített a rendező, amit mi ketten képviselünk. Ehhez a filmhez kapcsolódóan a jövőben lesznek majd filmvetítések, amelyek egy-egy minikoncerttel párosulnak, ezzel is némi többletet adva a filmhez, a zenék összefésülése által. Ez egész éves tervnek számít, illetve emellett szeptember 10-én lesz Budapesten egy koncertünk a Gül Baba türbéjénél, amely kiemelt esemény lesz számunkra, nemcsak azért, mert ez az építmény kapcsolódik a magyar–török vonalhoz, hanem azért is, mert gyakorlatilag onnan indult a zenekarunk pályafutása.