Kihívások és tanulságok az új tanév küszöbén

Az iskolaév kezdete a legtöbb család számára egyszerre jelent kihívást és újrakezdést. A tankönyvek, füzetek és ruhák beszerzése, az órarendhez igazodó mindennapok megszervezése és a gyerekek érzelmi felkészítése még akkor is komoly terhet ró a szülőkre, ha számíthatnak a nagyszülők vagy mások segítségére. Nemcsak anyagilag, hanem érzelmileg és logisztikailag is próbára teszi a családokat ez az időszak, hiszen a nyári szabadság után hirtelen fegyelmezett ritmusba kell visszarázódniuk mind a gyerekeknek, mind a felnőtteknek, ez az átállás pedig nem mindenkinek egyszerű. Egy sztrájkokkal terhelt tanév után pedig sokak fejében ott motoszkálhat az a kérdés is, hogy vajon mennyire helyezi még több nyomás alá a gyerekeket az, hogy az előző tanévben nem a megszokott ütemben haladtak a tananyaggal.

Kocsis Dékány Anita magyartanárként dolgozik a tiszaszentmiklósi Dr. Tihomir Ostojić Általános Iskolában, két gyereke pedig Zentán jár iskolába. A kisebbik most megy második osztályba, a nagyobbik pedig nyolcadikba, így nem meglepő, hogy eltérőek az igényeik, és az iskolakezdést is sok szempontból másképp élik meg.

– Úgy érzem, hogy a kisfiam még nem szokott bele teljesen az iskolarendszerbe, ezért egy kicsit a nyáron is foglalkoztunk az iskolával, olvastunk és írtunk. A nagylányom végigtáborozta a nyarat, és szerintem neki egy kicsit nehéz lesz visszatérni az iskolapadba. Augusztus utolsó két hete éppen arra jó, hogy egy kicsit visszarázódjunk a dolgos hétköznapokba. Megvásároljuk, nézegetjük a tankönyveket, a tanfölszereléseket, a könyveket beborítjuk, és a saját ízlésük szerint ki is díszítik őket, így talán egy kicsit könnyebben hangolódnak rá az új tanévre.

Elmondása szerint a családjuk számára az iskolakezdéssel kapcsolatos legnagyobb kihívás a logisztika: hogy mindenki odaérjen, mindenki hazajusson, mindenki elvégezze a kötelezettségeit.

– Azért is megterhelő ez számunkra, mert a gyerekek különböző váltásban járnak iskolába. A kicsi miatt nagy szervezést igényel az iskola, de az is, hogy családként együtt tudjunk lenni, legyenek családi programjaink. A váltások miatt ez szinte lehetetlen. Az anyukám segítsége nélkül, aki a kisfiamat rendezte a tavalyi tanévben, talán meg sem tudtuk volna oldani ezt a jövés-menést. És ez csak két gyerek, nem három vagy négy, mint több barátunknál is – fogalmazott Anita, és hozzátette, hogy figyelembe kell venni azt is, hogy a különböző váltásban más-más időpontban vannak a különórák is. Bár a nagylányuk önállóan közlekedik, mivel a kicsit még mindenhova kísérik, ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy családi órarendet kell készíteniük, amelyben nemcsak a gyerekek elfoglaltságai szerepelnek, hanem az is, hogy kinek mikor hova kell vinnie őket.

Számukra szülőként a tervezés és a szervezés jelenti a legnagyobb kihívást, pedagógusként ugyanakkor más szempontból is rálát az iskolakezdésre. Nemcsak amiatt izgulhat, hogy a saját gyerekei hogyan veszik a szeptemberi akadályokat, hanem azért is, hogy a diákjai mennyire felkészülten és milyen érzelmi állapotban vágnak bele az új tanévbe.

– Úgy látom, hogy a szülők nagyon igyekeznek anyagilag minden szempontból támogatni a gyerekeik iskolakezdését, tehát a tanszerek szempontjából alaposan fölkészülnek. De eközben pszichésen, illetve mentálisan a gyerekek nagyon kevéssé vannak jelen a tanórákon az első két hétben. Sokszor úgy érzem, hogy nekünk kell őket visszahúznunk a rendszerbe, miután a nyári szünet kizökkentette őket az iskola rutinjából. Nincs is ezzel semmi gond, a nyári szünet éppen arra való, hogy a gyerek, a szülő és a pedagógus is egy kicsit kikapcsolódjon. De hosszú időről van szó, és kell legalább egy-két hét, sőt néha több is, mire visszarázódunk az iskolai mindennapokba.
Ezt persze elméletben minden szülő és gyerek nagyszerűen tudja, a dolog általában a gyakorlati kivitelezésen szokott megbukni. Hiszen kinek van kedve a tankönyvek beborításával meg az iskolatáska átnézésével foglalatoskodni, amikor éppen most lehetne kiélvezni a nyár utolsó heteit? Még bőven lehetett strandolni, kirándulni, barátokkal bandázni, éjszakába nyúlóan sorozatokat nézni, és ezek bármelyike sokkal jobban hangzik, mint az iskolakezdésre való készülődés. Az utolsó napokat azonban még mindig ki lehet használni arra, hogy mentálisan visszatérjünk az iskola világába. Anita szerint érdemes egy kicsit korábban lefeküdni, hiszen szeptember elején fáradt gyerekekkel vannak tele az iskolapadok. A könyvek elpakolása, a tanszerek rendezgetése is segíthet visszarázódni, ahogy az is, ha azokkal veszik körbe magukat, akikkel iskolaidőben szokták.

– Ha elhanyagolták a nyári szünetben az iskolatársakat, vegyék föl velük a kapcsolatot, beszélgessenek, ezzel is készüljenek arra, hogy hamarosan itt az új tanév, és próbáljanak egy kicsit kiszakadni a nyárból. Természetesen nekünk, tanároknak sem az az első, hogy rájuk zúdítjuk a tananyagot, előbb mindig beszélgetünk a nyári élményekről, kinek mit hozott a szünidő. Ezáltal is kifelé tekintünk a nyárból, és lassan belerázódunk az új tanévbe.

NÉHA NEHÉZ BELERÁZÓDNI
A nyári szünet és az iskolakezdés közti átmenet nem mindig zökkenőmentes, de idén az is bonyolítja a helyzetet, hogy az előző tanévben országszerte több oktatási intézményben sztrájkoltak a pedagógusok. Minthogy ennek következtében a tanév nem a megszokott mederben és ütemben haladt, a mindennapok ritmusa is átalakult, ami folyamatos alkalmazkodást kívánt szülőtől, tanártól, gyerektől egyaránt. Sokak számára az is kérdéses, hogy sikerült-e a megváltozott körülmények között maradéktalanul elsajátítani a tananyagot, vagy a szeptember gyorstalpaló pótlásokkal fog indulni.

Anitáék iskolájában sokáig 30 perces órákat tartottak, miközben a gyerekei a másik intézményben a megszokott körülmények között tanultak.

– Az első pár napban nagyon furcsa volt a 30 perces óra. Nyilván nem szoktam a karórámat nézni, hogy mikor fejeződik be az óra, hiszen az ember belső ritmusa rááll a megszokott 40-45 percre. Ezért először furcsa volt, hogy olyan hamar csöngetnek, de nagyon gyorsan megszoktuk a 30 perces tanórákat nemcsak mi, hanem érdekes módon a gyerekek is. Sokkal fokozottabb koncentrációt vettünk észre a gyerekeken, nemcsak én, hanem a kollégák is. 30 perc alatt nemcsak a tananyagot tudtuk elmondani, hanem azt vettük észre, hogy intenzív tanulással tölthettük ezt az időt, nem volt olyan szintű elkalandozás, mint amit azelőtt tapasztaltunk. A 45 perces órákon gyakran lankad a figyelmük, ezért az utolsó 10-15 perc már nem is szokott nagyon intenzív lenni. Így viszont a jobb koncentráció miatt általában jól el is tudták sajátítani az anyagot a gyerekek, de természetesen a pótórákat megtartottuk, és az érettségire is készültünk velük – magyarázta Anita.

Mint mondta, korábban ő maga nem tapasztalta, hogy hogyan lehet rövidebb idő alatt is hatékonyan tanulni és tanítani. Ugyanakkor ő felsősöket tanít, akiknek más igényeik és képességeik vannak, mint egy hét-nyolc éves kisdiáknak.

– A fiam elsős volt, és az ő szempontjából jó, hogy náluk maradtak a 45 perces tanórák, szerintem neki erre szüksége volt. Ők még kicsik, még csak éppen akkoriban szoktak bele az iskolai rutinba, velük nem lehet gyorsan, intenzíven haladni, velük lassabban kell dolgozni. A nagylányom már nagyon önálló, és nyilván észlelte, hogy mi 30 perces órákkal dolgozunk, neki meg végig kell ülnie a 45 percet, és emiatt méltatlankodott is. De nagy változásokat nem vettem észre vele kapcsolatban. Természetesen egy elsőssel, meg szerintem egy nagyobb gyerekkel is, otthon is foglalkozni kell, vagyis a szülő otthoni munkája nem elhanyagolható – hangsúlyozta Anita.

Pedagógusként arra biztatja a szülőket, hogy kövessék figyelemmel a gyerekeik iskolai tevékenységeit, és ne csak akkor, amikor elsős meg másodikos, hanem a későbbiekben is.

– Ez különösen egy-egy nagyobb mérföldkőnél fontos, például amikor az ötödik osztályt kezdi a tanuló. Minden évben jön hozzánk egy új generáció, akiket korábban nem ismertünk, akik most kezdik a felső tagozatot. Az mindig egy nagyon érdekes pillanat, amikor megismerkedünk velük. Nagyon fontosnak tartom, hogy a szülő ilyenkor ott legyen a gyerek mellett, kövesse, hogy mit csinál, adjon segítséget, ha kell. Ez nem azt jelenti, hogy csinálja meg helyette a feladatokat, hanem azt, hogy a gyerekeknek ezek az új helyzetek nagyon megterhelőek lehetnek, és sokat számít nekik, ha tudják, hogy a szülő ott van mellettük bármiben – magyarázta Anita.

Hozzátette, hogy ez érzelmi támaszt is jelent, valamint azt is, hogy szükség esetén a szülő a tanulásban is segítsen.

Mivel ő a magyar nyelv és irodalom tanáraként naponta találkozik a gyerekekkel, hamar kialakul köztük a bizalom, gyorsan fölméri a hiányosságaikat is. Ezekről pedig szerinte a szülőnek is tudnia kell, hiszen így tud hatékonyan mellette állni a felzárkózásban és a fejlődésben. Szerinte tehát nem az a fontos, hogy a szülő a gyerek mellett üljön, hanem az, hogy a gyerek tudja: ha szüksége van rá, anyára és apára mindig számíthat akár a tanulásban, akár a munkaszervezésben, akár a mindezekkel járó érzelmi terhek cipelésében.