Huszonöt év a húrok mentén

Ada község önkormányzata Pro Urbe díjban részesítette Szabó Zoltánt, az adai Bartók Béla Zeneiskola tanárát, akit kiemelkedő szakmai elkötelezettségéért, valamint a zene, a kollégái és a tanítványai iránti odaadó hozzáállásáért tüntettek ki. Az évek során számos gyermeknek adta át tudását és sokéves zenei tapasztalatát. Több tanítványa is sikeres zenei pályát tudhat maga mögött, és büszkeség tölti el, hogy ő indította el őket ezen az úton.

Szabó Zoltán elmondta, hogy zenész családból származik: édesapja lakodalmas zenész volt, nagybátyjai és nagynénjei is zenével foglalkoznak. A zene egész életében jelen volt.

– Édesapám, aki sajnos már nincs köztünk, hegedűn játszott. Gyerekkorom óta folyamatosan szólt otthon a zene, és az életem szerves részét képezi. Már egészen fiatal korunkban olyan benyomást gyakorolt ránk a muzsika, hogy a bátyámmal együtt beírattak bennünket Zentára a zeneiskolába. Mivel oromi születésű vagyok, heti két alkalommal sinóbusszal jártunk be órára. A zeneiskolában kaptam meg az első zenei nevelésemet, amely meghatározta az életemet. Birkás János tanár úr volt a hegedűtanárom. Miután befejeztem az alapfokú zeneiskolát, a szabadkai zenei középiskolában folytattam tanulmányaimat. Ott két diplomát is szereztem: az egyiket hegedűből, a másikat gitárból. Gitározni önszorgalomból tanultam meg – már akkor is nagyon szerettem. Ezek után kisebb törés következett az életemben. A szarajevói zeneakadémiát ugyan elkezdtem, de a nyelvi nehézségek miatt abbahagytam. Ez annyira befolyásolta az életem, hogy elmenekültem onnan, majd később Szegeden, a Juhász Gyula Pedagógusképző Karon végeztem el a tanulmányaimat. Valahogy úgy alakult, hogy a hegedűt teljesen letettem, és csak a gitárnak szenteltem az életem – mesélte Szabó Zoltán.

A zenetanár arról is beszélt, hogy különböző formációkban játszott lakodalmas és szórakoztató zenét. Például az adai hotelbe körülbelül négy évet muzsikált, majd időközben megnősült és végleg Adára költözött.

– Az éjszakai zenélés mellett napközben eljártam esztergályoshoz dolgozni, illetve különféle más munkákat is elvégeztem. 1999-ben még nem léptem a pedagógiai pályára, de elegem lett az éjszakázásból, ezért elmentem a zeneiskolába, és megkérdeztem, hogy van-e szabad állás. Abban az évben felvettek, és azóta gitárt tanítok. Nagyjából 7–8 évig tamburát is oktattam, mivel a hangolása nagyon hasonlít a gitáréhoz. A pengetéstechnikát igyekeztem önállóan elsajátítani, valamint Szabadkára jártam tamburaórákra. A tamburásokkal sok szép versenyre eljutottunk. Vajdaságban azokban a városokban rendeznek tamburaversenyeket, ahol tamburaoktatás is folyik, így keresztül-kasul bejártuk Vajdaságot, és minden évben máshová mentünk. A tamburások vezetését azóta az egyik volt tanítványom vette át, én pedig csak a gitároktatással foglalkozom – fogalmazott a tanár.

Szabó Zoltán rámutatott, hogy nagyon gyorsan elteltek az évek, és jövőre már eléri a nyugdíjkorhatárt.

– Nagy boldogság számomra látni, hogy számos volt diákom a mai napig gitározik. A gitárt nem feltétlenül a komolyzenéről ismerjük, ez egy olyan hangszer, amely leginkább a könnyűzene területén szólal meg, különösen azoknál, akik hajlamosak elektromos gitárt használni. Otthon magánórákat is tartok elektromos gitáron. Amikor meglátom a színpadon a volt növendékeimet, az egy olyan elégtétel, amit az ember nagyon ritkán élhet át. Ha visszagondolok, nagyon sok tanítványom volt a 25 év alatt, de nem az a cél, hogy mindenki zenész legyen. Az alapfokú zeneiskola, ahogy a nevében is benne van, alapképzést ad. Egyszerre oktatunk és nevelünk, és minden gyereknek részesülnie kellene egy alap zenei oktatásban – azért, hogy megtanulják becsülni, élvezni és hallgatni a zenét. Aztán szépen lassan kiderül, kik azok, akik erre a pályára hivatottak.

Elmondása szerint egyik zenész ismerőse Ausztráliában él, ahol minden gyerek részesül zenei nevelésben.

– Ott a rendszer úgy van kialakítva, hogy ahogy haladnak előre az iskolában, fokozatosan kiderül, kinek van érzéke a zenéhez. Ezek a gyerekek a továbbiakban másfajta oktatásban részesülnek. Itthon ez kevésbé elérhető. Többnyire a szülők miatt iratkoznak be a gyerekek a zeneiskolába – vagy azért, mert van vagy volt zenész a családban. Ritka, hogy maga a gyerek kéri, hogy zeneiskolába járhasson, de előfordul. Pontosan ezért tartunk hangszerbemutatókat az általános iskolákban, hogy a diákok megismerkedhessenek a hangszerekkel, és közelebb kerülhessenek hozzájuk. A zenéléshez szükséges tehetség nem mindenkiben van meg, de az esélyt mindenkinek meg kell adni – hangsúlyozta a tanár.

Szabó Zoltán kiemelte, hogy a gitár sokkal népszerűbb hangszer, mint sok másik, ezért többen is foglalkoznak vele.

– A munkatársaim mindig mondják, hogy ebből a szempontból szerencsés vagyok, és valahol ez igaz is, de e mögött is munka van. A gitárt is népszerűsíteni kell. Igyekszem minden tudásomat átadni a diákoknak, de a tanítás bizonyos keretek közé van szorítva. A minisztérium által előírt program szerint kell megtartani az órákat, és a meghatározott tananyagot kell átadni. Nemcsak oktató, hanem nevelő intézmény is vagyunk, és ez rengeteg mindent magában foglal. Pontosságra neveljük a gyerekeket, valamint az alapvető viselkedési normákat is megtanítjuk nekik. Sajnos előfordul, hogy nem köszönnek, vagy nem tudják megfelelően használni az illemhelyiséget. Különösen kis korban kell ezekre odafigyelni, hiszen ez is a szakmánk része – mondta a tanár.

Hangsúlyozta, hogy minden gyerek más, és épp ez a szép a tanításban.

– Nincs egyetlen olyan megoldás, amely minden helyzetre alkalmazható lenne. Mindig az adott gyerekhez kell igazítani a reakciókat, hogy a javát szolgálják. A szakmánk egyik legfontosabb eleme az empátia. Tanári munkát empátia nélkül nem lehet végezni. Ha például két harmadikos diákom van, biztos, hogy teljesen más tantervet adok nekik. Mindezt természetesen a minisztériumi kereteken belül, de mégsem ugyanazt tanulják. A hangszeroktatás egyéni jellegű, vagyis egyszerre egy gyerek van bent az órán. Ez szerencsésebb helyzet, mint az osztálytanítás, amely keményebb terep: ott nehezebb rendet tartani és haladni is az anyaggal – mondta Szabó Zoltán.

Szabó Zoltán rámutatott, hogy az elmúlt 25 év alatt jelentősen megváltozott a világ és ezzel együtt a diákok is.

– Régebben sokkal fegyelmezettebbek voltak a gyerekek. Változik a világ, és nekünk is vele kell változnunk. Ezért is nagyon fontosak azok a továbbképzések, amelyeken a tanárok részt vesznek. Ma már nem lehet ugyanúgy tanítani, mint húsz évvel ezelőtt. A diákok jogot formálnak arra, hogy megkérdezzék, miért van szükségük bizonyos tananyagra és tegyük hozzá, a legtöbb esetben ezt jóhiszeműen teszik. Annak idején ezt nem kellett megindokolni. Úgy kellett csinálni, ahogy a tanár mondta és kész. Ma már ez nem így működik – hangsúlyozta.

Mint fogalmazott, a tanítói szakma mára elveszítette azt az egyértelmű tekintélyt, amely korábban jellemezte, de nem érdemes vétkeseket keresni.

– Sokkal jobban járunk, ha úgy közelítjük meg, hogy változik a világ, és nekünk is változnunk kell. Ha okokat és hibásokat keresünk, azzal nem haladunk előre. Ez a kérdés különösen akkor foglalkoztat, amikor új diákjaim vannak. Igyekszem feltérképezni az elsősöket: milyen személyiségek, hogyan közelítsek hozzájuk. Közben pedig a hangszerrel is meg kell ismerkedniük – ez az egyik legfontosabb lépés az elején.

Szabó elmondta, hogy a gitárórák elején a gyerekekkel közösen rajzolják le a hangszert, hogy megismerjék annak felépítését. A hangszeroktatással párhuzamosan szolfézsórára is járnak, ahol elsajátítják a kottaírás és -olvasás alapjait.

– Amikor először kézbe veszik a hangszert, megmutatom nekik, hogyan kell helyesen tartani a gitárt, és hogyan kell ülni játék közben. A testtartást is meg kell tanulni, mert a gitár esetében a kéztartás – különösen a bal kéznél nem teljesen természetes. Fél év is elmegy azzal, hogy kialakuljon a helyes kéztartás, de ez elengedhetetlen. Ha rosszul rögzül, később nagyon nehéz kijavítani. Ezért érdemes az alapozásra sok időt szánni – magyarázta a tanár.

Amint a technikai alapok rögzülnek, jöhetnek az egyszerűbb, pár hangból álló dallamok.

– Egy egész szekrénnyi kottám van, amit az elmúlt 25 évben gyűjtöttem össze. Ezekből válogatok a gyerekeknek, így mindig változatos dalokat tanulhatnak. Igyekszem követni a trendeket – de valljuk be, ezt minden hangszeres tanár így csinálja. Az újabb kották valamiért népszerűbbek a gyerekek körében, mint a régiek – tette hozzá.

A tanár kiemelte, hogy a zeneiskolában klasszikus gitár és komolyzene oktatás folyik. Később, ha a növendék már felcseperedett, és más típusú gitáron szeretne játszani, például elektromos gitáron, akkor a klasszikus képzés során elsajátított alapfogások könnyen átültethetők más műfajokra is.

– A gyerekek szeretnének minél pörgősebb és dallamosabb zenéket játszani, hiszen maga a világ is ilyen. Rászokott arra, hogy mindig pörgés van. Nem igazán kedvelik a lassú, mélázó zenéket – mondta Szabó Zoltán, hozzátéve: hajlamos lenne néha rosszul megítélni a gyereket, ha nem lenne mögötte annyi tapasztalat.

– Egy csendes, visszahúzódó gyerekről azt gondolná az ember, hogy inkább lassabb tempójú zenét kedvel, de gyakran pont az ellenkezője derül ki: a gyors tempójú zenéket szereti. Ugyanakkor a nagyon pörgős gyerekek gyakran jobban elfogadják a lassabb dallamokat.

Hozzátette, hogy a gyerekek nagyon kis százaléka folytatja zenei tanulmányait középiskolai szinten, de az alapfokú zeneiskola nem is ezt tekinti elsődleges céljának.

– Természetesen a középiskolák örülnek, ha sokan jelentkeznek, de kevesen választják a zenei pályát. Sajnos sok olyan gyerek elkallódik, akiben ott van a tehetség. Egyszerűen nem kerül olyan helyzetbe, hogy kipróbálja magát ezen a pályán. Nekünk, tanároknak azon kell dolgoznunk, hogy minden gyereknek megadjuk a lehetőséget a zene kipróbálására. Nem is gondolnánk, kiből lehet nagy művész.
A tanári pálya sajnos ma már nem túl vonzó, így zenetanárból is egyre kevesebb van, de az adai zeneiskola szerencsére még működik. Több kolléga jár át Zentáról vagy más településről, ami nem ideális, de működik. Nagy öröm számomra, hogy az elmúlt egy-két évben a diákok száma pozitív irányba változott – tette hozzá.

A Pro Urbe díj kapcsán elmondta, hogy nagyon örül az elismerésnek, amelyet nem csupán magának, hanem az egész zeneiskolának tulajdonít.

– Ilyen díjakat régebben nem nagyon adtak tanároknak. Az elején nem is értettem, miért pont én kapom meg. Belegondolva azonban az elmúlt 25 év során rengeteg díjat hoztam az iskolának, sok rangos versenyről. Úgy érzem, ezzel most meghálálták a munkát, amit hosszú ideje végzek. Természetesen nem én vagyok az egyetlen, sok tanár megérdemelné ugyanezt. Köszönöm a jelölést Kurunczi Andor igazgatónak, Bilicki Zoltánnak pedig, hogy átvehettem az elismerést. Hálás vagyok a szorgalmas diákoknak is, mivel nélkülük nincs sikeres tanár, valamint a munkatársaimnak is, akiktől rengeteg segítséget kaptam az évek során. Különösen felemelő érzés, amikor az ember visszajelzést kap a munkájáért. Nagyon nagy öröm számomra, hogy átvehettem a Pro Urbe díjat, hiszen ilyenkor úgy érzi az ember: nem volt hiábavaló, amit csinált. Ha valaki szorgalmasan dolgozik, előbb-utóbb meghálálják neki. Remélem, hogy a jövőben más kiemelkedő tanárokat is díjaznak bármilyen szakterületről. Ami a terveimet illeti, a nyugdíj után sem hagyom abba a zenét. A gitározás és a zene továbbra is az életem része marad, mert zene nélkül nem tudok élni. Ha szerződéssel már nem taníthatok tovább, akkor a magánórák számát szeretném növelni. Elkezdtem otthon egy kisebb házi stúdiót kialakítani, ahol a zenének szentelem majd a mindennapjaimat. Korábban az adai Musica Humana vegyes énekkar tagja voltam, amely meghatározta az életem, de mára sajnos megszűnőben van. Jelenleg a zentai Musica Sacra egyházi kórusban énekelek, ahol szintén sok szép élményt gyűjtünk össze, ezt is szeretném folyatni. A zene mellett minden szabadidőm a családé és az unokámé lesz. Őt is szeretném a zene irányába terelni – zárta gondolatait Szabó Zoltán.