Az emberek évszázadokon keresztül csónakokkal, később komppal keltek át a Dunán, Kiskőszeg (Batina) és Bezdán térségében, mivel ez volt az egyetlen megfelelő átkelőhely Mohács, valamint a Dráva–Duna torkolat között. Az 1970-es évek első felében közölt adatok szerint a szóban forgó komp napi szinten mintegy 1500 gépjárművet szállított át, a kialakult sorok miatti várakozás elkerülése érdekében azonban az emberek többnyire kerülő úton, a gombosi híd felé voltak kénytelenek haladni, így ez az állapot akkora már teljességgel tarthatatlanná vált.
A kiskőszegi–bezdáni Duna-híd megépítésének gondolata már az 1960-as évek második felétől kezdte komolyan foglalkoztatni a hatóságokat, habár már hosszú évekkel ezt megelőzően is a folyó mindkét oldalán erős igény mutatkozott a meglehetősen forgalmas folyami közlekedés tartós megoldására. Az 1960-as és 1970-es évek fordulójára kialakult helyzetet jól szemlélteti a Magyar Szó 1970. július 26-i számában közölt életkép: „Mindennapos lett ezen a helyen a hosszú várakozó gépkocsisor, néhány pótkocsis teherszállító kocsi, az idegesen járkáló emberek, szitkozódás, egymás sértegetése és fenyegetése, amely rendszerint a »Ki ért ide előbb?« kérdés eldöntéséből ered. Közben egy nem valami modern, a forgalomhoz viszonyítva túl kicsire méretezett, nehézkesen közlekedő komp szüntelenül mozgásban van a baranyai és a bácskai part között. A várakozók sora azonban csak nem akar csökkenni. Érdekes volna visszapillantani az elmúlt századok során itt lefolyt közlekedés technikájának fejlődésére, ami anélkül is könnyen megállapítható, hogy ez a mostani megoldás éppenséggel nem emlékeztet a technikai forradalom és az atomkorszak korára. Egy német turista nemrégen mintha ezt akarta volna alátámasztani, amikor felháborodva megállapította, hogy »ennél elavultabb és szervezetlenebb folyami átkelés aligha van egész Európában«”.
A Bezdán és Kiskőszeg közötti folyami közlekedést sokáig kompon bonyolították le
A híd által biztosíthatták Bácska és Baranya, valamint szélesebb értelemben vett területi egységek gazdasági érdekeit is. A Bezdánnál megépülő híd az ún. északi útvonal kiegészítéséül szolgált, ami megkönnyítette az Európa északi államaiból érkezőknek, valamint az ország északi részein élőknek a fiumei (Rijeka) tengerpart elérését. A korabeli becslések szerint a híd megépülése fellendülést jelentett elsősorban Baranya és Nyugat-Bácska idegenforgalma szempontjából, előmozdította a terület gazdasági, kereskedelmi és vendéglátóipari fejlődését is. A híd megépülésének terve tehát már 1970 áprilisában eldöntetett. Már ekkor eltervezték, hogy az átkeléshez hídpénzt kell fizetni, amelynek összegét 5 dinárban állapították meg, ami akkoriban olcsóbbnak számított, mint az addig használatban lévő komp, emellett pedig tíz év alatt a hídépítési költségek megtérülésével is számoltak. Ez persze a kezdeti szakaszban csak a gépjárművel közlekedőkre volt érvényes, a gyalogosok és kerékpárosok számára később tervezték meghatározni a hídpénz összegét.
A hídépítés előkészületeinek megkezdéséről szóló szerződést végül 1971. május 4-én délben, a tökösi (Tikveš) vadászlakban írták alá a zombori és pélmonostori (Beli Manastir) község, valamint az újvidéki Vojvodinaput, a belgrádi Mostogradnja és a többi érdekelt vállalat képviselői. Szerződésbe foglalták, hogy a híd építése, amelyet a község és az érdekelt gazdasági szervezetek pénzelnek, 1972-ben kezdődik és 1974-ben fogják befejezni. Ezt követően 1971. szeptember 16-án a bezdáni vámpalotától 450 méterre balra jelölték ki a hídépítés helyét, majd októberében már a zombori községi képviselők aláírták a budapesti Ganz-MÁVAG céggel a Bezdán és Kiskőszeg közötti közúti híd acélszerkezetének előkészítésére vonatkozó szerződést, ezáltal pedig lehetővé vált, hogy a következő év tavaszán hozzáfogjanak a létesítmény kiépítéséhez. Az előkészületek következő lépéseként, 1972 februárjának elején megkezdték az erdő kiirtását a hídépítés helyszínén, majd ugyanekkor dr. Petúr Alajos, aki a budapesti Erzsébet híd tervezésének is egyik kiemelkedő mérnöke volt, munkatársaival együtt Zomborba érkezett, ahol a helyi vezetőséggel együtt elhatározták, hogy az építkezéssel kapcsolatos munkálatokat hivatalosan május 9-én, a győzelem napján fogják elkezdeni. Ennek megfelelően az említett napon nagyszabású ünnepséget szerveztek, amelynek során Nagy Ferenc, a vajdasági kormány akkori elnöke, több ezer polgár és nagy számú magas rangú vendég jelenlétében letette a kiskőszegi–bezdáni Duna-híd alapkövét, majd június 2-án végre megkezdődött a várva várt hídépítés is.
A hídba 2008 tonna acélt, 8000 köbméter betont és 320 tonna betonvasat építettek be
A munkálatok mintegy két és fél éven át tartottak, majd az 51. hadosztály névre elkeresztelt létesítményt a batinai csata harmincadik évfordulója kapcsán, 1974. november 10-én adták át rendeltetésének, habár a híd már október végén elkészült. A Branko Tripalo mérnök tervezte kiskőszegi–bezdáni Duna-híd hosszúsága 638, szélessége pedig 11,20 méter, míg az acélszerkezet 483, a vasbeton rész pedig 156 méter hosszú. A két útsáv 7,7 méter, míg a gyalogjárda mindkét oldalán 1,75 méter széles. A hídoszlopok száma tizenegy, amelyből három a vízben helyezkedik el. A pillérek közötti legnagyobb távolság 170 méter, úgyhogy alatta zavartalanul lebonyolíthatják a hajóforgalmat. A két mellékpillér között a nyílás 96 méter. A híd építése 103 millió 930 ezer dinárba került. A behozatali részekre a Jugoszláv Beruházási Bank biztosította a szükséges anyagi forrásokat, ugyanakkor állami tőkéből és a zombori, pélmonostori község költségvetéséből is fordítottak a felépítésére. Időnként a szabadkai és a zombori bank is biztosított kölcsönt az illetékesek számára. A hídba 2008 tonna acélt, 8000 köbméter betont és 320 tonna betonvasat építettek be.
A híd ünnepélyes megnyitóján több mint húszezer ember vett részt, az eseményt több rangos tisztségviselő mellett Kosta Nađ, a Jugoszláv Harcosok Szövetségének elnöke is megtisztelte jelenlétével, majd át is adta rendeltetésének a létesítményt. „Az átadás után a vendégek koszorút dobtak a Dunába, az elesett harcosok és a szovjet katonák emlékére. Elsőnek Kosta Nađ elvtárs és a magas rangú vendégek vonultak át a hídon, majd pedig a több mint húszezres tömeg is felvonult a hídra, a bácskai és a baranyai oldal lakossága, a zombori és a pélmonostori község lakosai üdvözölték egymást a Duna jobb, illetve bal partján.” (Magyar Szó, 1974. november 11.).
A létesítmény átadásával a zombori községi képviselő-testület végrehajtó tanácsa a hídpénz összegét is pontosan meghatározta: „A motorkerékpárosoknak és a mopedosoknak 2 dinárt, a fogatoskocsisoknak 5 dinárt, a személygépkocsivezetőknek és a pótkocsi nélküli traktorosoknak 10 dinárt, az 5 tonnás tehergépkocsit vezetőknek, kombájnosoknak és a pótkocsit vontató traktorosoknak 15 dinárt, az 5-15 tonnás tehergépkocsit és autóbuszt vezető sofőröknek 35 dinárt, a 15 tonnán felüli tehergépkocsit vezetőknek pedig 50 dinárt kell fizetniük. A rendkívüli szállítás díja 150 dinár. A hídpénz összege nem változik, ha üres vagy megrakodott jármű közlekedik a hídon. A gyalogosok és a kerékpárosok nem fizetnek hídpénzt. Megszervezik a havi előfizetést is, amely szerint a gépjárművezetők csak a napi összeg felét fizetik. A Jugoszláv Néphadsereg, a területvédelmi egységek, a belügyi osztály, a tűzoltó- és a mentőszolgálat gépjárművei után nem kell hídpénzt fizetni.” (Magyar Szó, 1974. november 10.).
Kosta Nađ ünnepélyesen megnyitja a kiskőszegi–bezdáni Duna-hidat
Az 1990-es évek háborúiban a kiskőszegi–bezdáni Duna-híd elhelyezkedésénél fogva hadászati szempontból is komoly jelentőséggel bírt. A háború alatt megalakult és szerb fennhatóság alatt álló Krajinai Szerb Köztársaság lakosságát és az ott állomásozó katonai alakulatokat kizárólag ezen keresztül a hídon keresztül lehetett utánpótlással ellátni. A horvát hadvezetőség számára is csakhamar nyilvánvalóvá vált a híd jelentősége, ezért tervet dolgoztak ki annak aláaknázására és felrobbantására. Az akció végrehajtására 1992 januárjának végén egy 20 fős diverzáns csoportot vetettek be, amelynek élén Ivica Krnjak diverzáns állt. A csoport a Kopácsi-rét mögött, a halászotthonnál, Apatintól mintegy 6 kilométerre délre kelt át a Dunán személyszállító páncélozott kétéltű és robbanóanyagot szállító motoros csónakon. Az újvidéki hadtestparancsnokság korabeli jelentése szerint a csoport tagjainak többnyire külföldi gyártmányú lőfegyvereik voltak. A diverzáns csoport tagjai a JNH jelzéseivel ellátott egyenruhát viseltek, és a hadsereg tisztjeinek, illetve katonáinak nevén mutatkoztak be. Miután a katonaság és a rendőrség tagjai leleplezték a diverzáns csoportot, tűzharc alakult ki a Bezdán és Monostorszeg (Bački Monoštor) közötti erdőben, amelynek során életét vesztette Damir Kokotović 22 éves rendőr. A harcok február 2-a és 7-e között zajlottak, a diverzánsok közül hét személyt letartóztattak, egyet pedig utólag, további három fő életét vesztette, kilencnek pedig sikerült átúsznia a Dunát és a túloldalra menekülni. Az akcióban két civil személy és egy rendőr vesztette életét, tizenegy személy pedig megsebesült.
A kiskőszegi–bezdáni Duna-híd azonban sértetlenül túlélte a háborús időszakot. Jugoszlávia széthullását követően Szerbia és Horvátország közötti határhíddá vált, szilárd kapcsot képezve a két ország között.
Nyitókép: A híd napjainkban Szerbia és Horvátország közötti határátkelőként szolgál (Kalinka Tamás felvétele)
