Jocó bácsi és a közösségi média gyermekei

Kamaszkór – Hogyan értsünk szót a kamaszokkal? címmel tartott plenáris előadást nemrég az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete Szabadkai Nyári Akadémiáján Balatoni József, alias Jocó bácsi, történelemtanár, pályaorientációs konzulens, író, tréner, a Jocó bácsi világa alapítója, a Felelős Szülők Iskolája szakértője, aki az egyik legismertebb tanár-influenszernek számít Magyarországon, hiszen több mint százezer követője van. Őszinte és nyílt kommunikáció jellemzi, a diákokat helyezi előtérbe, 21. századi módszerekkel tanít, főként élménypedagógiai és rendhagyó kalandpedagógiai eszközökkel. Nyolc könyve jelent meg, közülük az, amelyiknek címe megegyezik a szabadkai előadása címével, hosszú időn át a könyvlisták élén szerepelt. Előadása bevezetőjeként Balatoni József arról beszélt, hogy büszke a magyarságára, szeret magyarnak lenni, az utóbbi időben sokat járt külhoni magyaroknál, Erdélyben, Lendván, Felvidéken tartott tréningeket, és nagy öröm a számára, hogy Szabadkára is eljöhetett.

Milyenek a mai fiatalok?

Minden mai felnőtt, pedagógus, szülő, munkaadó felteszi a kérdést: Milyenek a mai fiatalok? – kezdte előadását Balatoni József, aki szerint egy olyan generáció lépett ki a munkaerőpiacra, és lép ki innentől kezdve, amelynek tagjai már nem olyanok, mint amilyenek a mai idősebbek voltak fiatalkorukban, sőt igen távol állnak tőlük. Holott Jocó bácsi benyomásai szerint a mai tinik az érzelmek terén ugyanolyanok, mint az egykoriak voltak, csak a világ változott.

A kamaszok folyamatos nyomásban élnek, ám erről nem feltétlenül ők maguk tehetnek, hanem sok esetben éppen a felnőttek, részben éppen az által a jó szándékú szülői nyomás által, hogy a gyerekük legyen ötös tanuló, döntse el időben, milyen egyetemre menne, és milyen lesz az élete. A régebbi generációk ilyen világban nőttek fel: pályát-munkahelyet választottak, és onnan mentek nyugdíjba, ez azonban ma már megszűnőben van – magyarázta, hozzátéve, a kimutatások szerint egyre gyakoribb az, hogy valaki négy-öt pályát vált az élete során, és nem feltétlenül azért, mert ezt akarja, hanem azért, mert az adott munkakör megszűnik vagy átalakul, erre pedig lehetetlen felkészíteni a gyereket. A kamaszok iszonyatos nyomásként élik meg, hogy nyolcadik végén dönteniük kell az életük további részéről, már csak azért is, mert a mai fiatalok csak kisebb időtávokban tudnak gondolkodni – szögezte le Balatoni József, aki erre példaként egy korábbi képzést hozott fel, amelyet egy évre hirdettek meg, és eleinte alig volt rá jelentkező, ám amikor átalakították hatszor két hónapra, egyre nagyobb érdeklődést váltott ki, a mai fiataloknak ugyanis az egy év már nem belátható idő, két hónapban azonban még tudnak gondolkodni, hatszor két hónapos etappal már tudnak tervezni, aminek oka abban keresendő, hogy minden rettentően felgyorsult.

Sok az elvárás a tanárok részéről is, hiszen a pedagógusokon is nagy a nyomás, és ez eljut a tanulókhoz is, ők pedig mi mást tehetnének, mint azt, hogy megpróbálják azt elviselni – fejtette ki az előadó, aki ezt követően az online térből érkező nyomást emelte ki, ott ugyanis szintén óriási elvárásokkal találják szemben magukat. Ezzel azonban nemcsak a fiatalok találkoznak, hanem a felnőttek is, például egy-egy szuperanyuka formájában, aki két hete szült, de máris csúcsformában van, és minden téren megfelel az elvárásoknak – hangsúlyozta, hozzáfűzve, maga a gyermeknevelés, a szülőség is egyfajta verseny lett, ugyanis azon versengenek, hogy kinek kezd el előbb kúszni, járni, beszélni, írni, számolni a gyermeke, amibe a szülők óhatatlanul is belehajszolják magunkat, emiatt nagy nyomás nehezedik mind rájuk, mind a gyermekeikre, hiszen a gyermekek is csak azt látják, hogy egészségesnek kell lenni, jó alakúnak, izmosnak, szépnek, tudatosnak, sikeresnek, gazdagnak, egyébként mit sem érnek.

Balatoni Józseftől azt is megtudhattuk, hogy egy anyukával beszélgetett erről, miután az a lányára panaszkodott, aki szép és jó, de önbizalomhiánnyal küzd. Jocó bácsi erre azt ajánlotta, nézzék meg az anyuka közösségi oldalát, és csakhamar kiderült, hogy a közös képeket csakis filterrel teszi ki, amivel elsősorban önmagát akarja jobb színben feltüntetni, ám ezáltal a lányának is üzeni, hogy filter nélkül nem szép. A szülők tehát folyamatosan nyomás alá helyezik magukat, ezáltal a gyerekeket is, ez pedig kamaszkorban kulminálódik, amikor a fiatalok egyébként is identitásválságon mennek keresztül – nyomatékosította.

Az iskolában sincs ez másként, gyakran kiégett pedagógusok tanítanak, akik kiégett gyermekeket nevelnek – vélekedett Jocó bácsi, aki szerint némely tanuló már az érettségire kiég. Erre a felnőttek gyakran nem tudnak mást mondani, mint azt, hogy a mai fiatalok motiválatlanok – fogalmazott, hozzátéve, szerinte ez nem igaz, ugyanis kamaszokkal dolgozva azt tapasztalja, hogy ami felkelti az érdeklődésüket, azzal igenis képesek behatóan is foglalkozni, csak éppen nem feltétlenül az érdekli őket, ami a felnőtteket, vagy amit a felnőttek elvárnak tőlük. Nincs olyan gyermek, aki ne csillogó szemmel és nagy reményekkel indulna elsőbe, éppen ezért, ha közben elveszik a motiváció, akkor arról a pedagógusok is tehetnek, ha közvetlenül nem is az ő hibájuk – állapította meg Jocó bácsi, aki szerint itt is az elvárásokkal van a gond, valamint a tetemes tananyagmennyiséggel, aminek a vége tényleg az, hogy a pedagógusok és a tanulók is elvesztik a motivációjukat.

Balatoni József az egymástól való tanulás fontosságát is kiemelte. Mint mondta, a fiataloktól is lehet tanulni, a kérdés csak az, hogy a felnőtt egó ezt megengedi-e. Tapasztalatai szerint a fiatalokat elégedettséggel tölti el, ha valamit megtaníthatnak a felnőttekkel, még akkor is, ha unott képpel teszik, vagy esetleg odaszúrnak valamit, legbelül mégis boldogok tőle, ráadásul ha megtörténik ez a fajta megnyílás, akkor utána szívesebben tanulnak az idősebbektől is, így ha erre hajlandóak vagyunk, sokkal közelebb juthatunk hozzájuk.

Kitért a technikai fejlődés hatására is, mondván, ami a világ technikai fejlődését illeti, mindig féltünk valamitől, hiszen Arisztotelész azt mondta, hogy az írás elterjedésével az emberek elbutulnak, mert már nem kell megjegyezni dolgokat; aztán amikor megjelentek a könyvek, akkor azért fenyegette az emberiséget az elbutulás veszélye, mert azt hitték, már nem fognak írni, csak olvasni; amikor megjelent a rádió és a tévé, akkor az lett a bökkenő, hogy már senki sem fog olvasni sem, ám valahogy mégis megmaradtunk, és elfogadtuk az újdonságokat. Most az AI borzolja a kedélyeket, mert ismeretlen a számunkra – nyomatékosította, hozzátéve, teljesen természetes, hogy az idő haladásával mindig más dolgok történnek, más számít fontosak, és mások a prioritások, éppen ezért az iskolának sem ártana változnia, mert – ahogyan fogalmazott – jelenleg huszonegyedik századi gyermekeket huszadik századi pedagógusok tanítanak tizenkilencedik századi tananyaggal.

Hogyan lehet megérteni a mai kamaszokat?

Az előadáshoz kapcsolódva Balatoni Józsefet a kamaszok világáról kérdeztük, és arról, hogy ő milyen módon tud eredményesen kommunikálni velük.

 Miként lehet a mai kamaszokkal szót érteni, egyáltalán hogyan érdemes megközelíteni őket?

– Erről írtam egy könyvet, és e köré szőttem az előadásomat is. Egyrészt a fiatalok miért olyanok, amilyenek – ennek egyébként léteznek különféle neurobiológiai okai –, másrészt pedig pedagógusként mit tehetünk, vagy mit kellene tennünk ahhoz, hogy egy kicsit közelebb kerüljünk hozzájuk. Ez a téma nem könnyű, de nagyon szeretem.

 Miért lettél bácsi, hiszen még negyvenéves sem vagy?

– Az iskolában Jocó bácsinak hívtak a diákok, ez lett a Facebook-oldalam neve, azóta pedig ez a köztudatba is átment. Mind a mai napig dolgozom kamaszokkal, sokat foglalkozom velük, és nem felejtettem el azt, hogy milyen kamasznak lenni. Lélekben még mindig egy kicsit kamasz vagyok, érdekel, mit hallgatnak, mit játszanak, mik a problémáik, a gondolataik. Egyfajta őszinte odafordulással viseltetem a kamaszok irányába. Egyénileg is dolgozom velük, és azt kell mondanom, bámulatos, ahogyan meg tudnak nyílni. Amit pedig megtanulok tőlük, azon tovább dolgozok.

 Az elektronikus média hozzásegít ahhoz, hogy könnyebben megszólítsd a kamaszokat?

– Mivel influenszerként is tevékenykedem, és ismerem az influenszerek világát, könnyebb megközelítenem őket. Jelen vagyok a közösségi platformokon, videókkal, sztorikkal, képekkel, és ez valamelyest megkönnyíti a dolgomat. Természetesen nem ismerek minden olyan influenszert, akit a kamaszok követnek, az képtelenség lenne, de nekik igenis számít az, hogy magam is influenszer vagyok, mert ők már abszolút a „közösségi média gyermekei”. A pedagógiába, a tréningekbe gyakran szövök bele influenszeri sajátosságokat, mondjuk, Instagram-sztorikat készítünk történelmi témákban és hasonlók. Így könnyen rá lehet ébreszteni őket arra, hogy a tanulás nem ördögtől való. Persze egy pedagógusnak nem feltétlenül kell influenszernek lennie ahhoz, hogy követni tudja az újdonságokat.

 Hogyan lettél történelemtanár?

– Fantasztikus történelemtanárom volt a középiskolában, Grőber Attila, és ő volt az, aki erre a pályára terelt. Kommunikáció–média szakra készültem, de azt ajánlotta, próbáljam meg inkább a történelem szakot, mert szerinte nekem való. Mivel gyerekkorom óta pedagógus szerettem volna lenni, egyre inkább evidenssé vált, hogy a történelemtanári pályát választom.

 Lehet-e menőnek lenni influenszerként a tanári világban, és történelemtanárként az influenszerek közt?

– Tíz éve vagyok influenszer. Kezdetben más pedagógusok utáltak és megvetettek emiatt. Nem értették, mit képzelek. Ha jobban belegondolok, talán én voltam az első olyan pedagógus, aki influenszer is, aki véleményt nyilvánít, videókat készít, és közelebbről is bemutatja egy pedagógus életét. Ma már több szakmabeli influenszer van, Magyarországon legalább tíz pedagógus működtet influenszeroldalt, több közösségi platformon. Az elején tehát nagyon nem volt menő a történelemtanárok közt influenszernek lenni, viszont az influenszerek közt menőnek számított történelemtanárnak lenni. Főleg amiatt, mert új színt hoztunk be. Azért mondom ezt többes számban, mert nemcsak rólam van szó, hanem említhetném például Tapasztó Orsit is, aki kutatófizikus és mentálhigiénés szakember, vagy Tetovált Asztalost, aki asztalosként influenszer. Úgy gondolom, értéket teremtünk influenszerként. Mondjuk, én nem rohangálok félmeztelenül egy stúdióban, hanem viccesen és pikírten ugyan, de megmutatom, miért jó pedagógusnak lenni. Ami pedig a legjobb az egészben, az az, hogy már sokan írtak üzenetet, hogy miattam mentek erre a pályára, vagy miattam kaptak új lendületet a pedagógusi munkájukhoz. Úgyhogy ez teljesen átfordult, és a visszajelzések alapján ma már menő pedagógus-influenszernek lenni, mert létrejött egy értelmiségi influenszeri kör, amely nem csak a reklámokról szól. Ne értsetek félre, nem vagyok álszent, én is együttműködök bankokkal, cégekkel, ez ezzel is jár, de alapvetően meg tudom őrizni az önazonosságomat, azt, hogy szakember vagyok, pedagógus, diplomás értelmiségi és emellett influenszer is.

 Hogyan tekintenek a pedagógusok arra a jelenségre, hogy a kamaszok szinte isszák az influenszerek szavait?

– Érdemes belenézni dr. Guld Ádám tanulmányaiba, illetve átlapozni a könyveit. Ő médiakutató, a pécsi egyetem oktatója, és pont a Z generációt, illetve a médiafogyasztási szokásaikat vizsgálja behatóan. Olykor tartunk együtt tréningeket, előadásokat. Nagyon nehéz elfogadni azt, hogy a fiatalok sokkal jobban hallgatnak az influenszerekre, mint a pedagógusokra. Ha jobban megnézzük, az első magyar híresség, aki reklámban szerepelt, Gobbi Hilda volt, és margarint reklámozott a nyolcvanas években. Akkor nagyon furcsán néztek rá, de mint kiderült, megérte, hiszen rengetegen kezdték el vásárolni kifejezetten azt a terméket. Csak azért, mert Gobbi Hilda ajánlotta. A marketinges befolyás nemcsak a kamaszokat érinti, hanem a felnőtteket is. Ha nem így lenne, nem léteznének reklámok. Influenszerként azonban nagy a felelősségünk abban, hogy mit reklámozunk. Ami engem illet, sok online megkeresésre mondok nemet, mert csakis olyan terméket vagy szolgáltatást tudok reklámozni, amiben valahol megjelenik a pedagógia is. Ha nemcsak a termék értékesítéséről van szó, hanem egy-egy pedagógiai szemléletet is bemutathatok a reklámon keresztül. Megjelenik maga a termék is, ugyanakkor applikációfejlesztőként azt gondolom, hogy jobban célba érnek a nem termékezett reklámok. A mai fiatalok a nem direkt reklámokat szeretik. Az előugráló reklámok iszonyatosan dühítik őket, de amikor egy influenszer kibont egy dobozt, és megnézi, mi van benne, az bejön nekik, mert nem tűnik reklámnak. Szerintem a mi feladatunk megtanítani őket a reklámok megfelelő értelmezésére, helyén való kezelésére is. Pedagógusként nem kell félni az influenszerektől, ahogyan konkurenciaként sem kell tekinteni rájuk. Jobb elfogadni a kialakult helyzetet, ugyanakkor meg kell tanítani a kamaszokat a kritikus gondolkodásra, illetve arra is, hogy mivel kapcsolatban legyenek fenntartásaik, és mivel kapcsolatban ne.