Minden kétséget kizárva, a Laibach a világ egy legkülönlegesebb és legeredetibb zenekara. Talán furcsa is belegondolni, hogy egy ex-jugoszláv, szlovén együttesről van szó, hiszen kultuszstátuszra tettek szert egész Európában, sőt távolabb is.
Vélemény
„Ha szép, akkor pingvin”– olvasható Igor Kolarov Pingvinkalauz című könyvében, amelyben a következő aforizma is helyet kapott: „Ha meg akarod ijeszteni a pingvint, mesélj neki önmagadról.”
A 19. században, különösen az osztrák–magyar kiegyezés után felgyorsult az urbanizáció, és a polgárosodás is új igényeket teremtett: a nyilvánosság színtereinek kialakítását.
Önbizalommal telve, a remények derűjében kezdte az 1892. január 3-án megjelent IV.
Szárnyas kerék. Bár megkopott, a jelvény még megvan a szebb időket látott gyűrött egyensapkán, melyet a nyugállományba kényszerített mozdonyvezető feljebb, a tarkójára tol. A térkép fölé hajol. Ujj...
Az elmúlt napokban ugyanis Aleksandar Vučić államfő, a Szerb Haladó Párt tagja és volt elnöke, valamint Ivica Dačić, a Szerbiai Szocialista Párt elnöke feszült egymásnak a médiafelületeken.

