Költő és hírlapíró volt, a Kisfaludy Társaság rendes tagja, a 19. század második felének egyik legeredetibb magyar költője. Életútja szorosan összekapcsolódott az 1848–49-es forradalom és szabadságharc eszméivel. Fiatalon Petőfi Sándort tekintette példaképének, és amikor 1847-ben végleg Pestre került, bekapcsolódott a reformkor fiatal értelmiségének életébe. A Pilvax kávéházban került kapcsolatba a forradalmi ifjúsággal, ismerte Petőfit, Jókai Mórt, Lauka Gusztávot, valamint Vas Gerebent is. Fiatalkorában vándorszínészként Nagybecskereken is fellépett, akárcsak Bácska több városában. A márciusi forradalom eseményeiben aktívan részt vett, majd 1848 augusztusában önként honvédnek jelentkezett, és a szabadságharcban hadnagyi rangig jutott. Miután részt vett a roppant hidegről emlékezetes téli bánsági hadjáratban, megkapó prózában ecsetelte a Dél-Bánátban, főképpen Nagybecskereken és Pancsován látottakat és tapasztaltakat (Egy honvéd naplójából[1]). A szabadságharc bukása után bujdosnia kellett, majd az osztrák hadseregbe sorozták. A forradalmi eszmékhez való ragaszkodását később sem adta fel: a kiegyezést is elutasította, ezért politikai nézetei miatt gyakran került szembe korának hivatalos irodalmi és politikai köreivel.[2] Barátság fűzte őt Milkó Izidorhoz, többször meglátogatta őt Szabadkán, s néha Palicson is hetekig időzött.[3]
Szabadkai ismerősi köre tehát a művészetet és az irodalmat pártoló polgárokból, értelmiségiekből és közéleti személyiségekből állt. Milosavljević és Milkó mellett kapcsolatba került más helyi személyekkel is; például a Bárány Szálló tulajdonosával és annak családjával. Különösen meghatódott, amikor megtudta, hogy Lichtneckert Andrásné, a szálló tulajdonosának felesége is előfizetett a verseire.[4] Ez jól mutatja, mennyire fontossá vált számára a szabadkaiak személyes érdeklődése és szeretete.
SZABADKAI ÉS PALICSI VADÁSZÉLMÉNYEI
Költőnk csaknem gyerekkora óta egy életen át szenvedélyesen hódolt a vadászatnak. Olyannyira, hogy 1859-ben Cserszilvásy Ákos néven vadászati témájú szakkönyvet (A vadászat mestere) jelentetett meg, amely életében még két kiadást ért meg.[5] E vonzalom még gyermekkorából eredt. Kerekes György írja, hogy „A könyveken kívül nagyon szerette az erdőt, atyjával napokon keresztül járkált az erdőben, hűségesen kisérve őt vadászatai közben. Már gyermekkorában nagy szenvedélye volt a vadászat. Atyja ezt tudta s midőn fia egy alkalommal az iskolai szünidőre hazajött, egy reggelen egy kis vadászpuskával lepte meg fiát, ki végtelen örült ez ajándéknak.”[6] Vadászszenvedélye életre szóló volt.
Vajda „legkedvesebb témája a vadászat volt” – állapította meg első monográfiaírója, Kerekes György, pontosítva egyben, hogy költőnk nem az újkori, hanem a régi, hagyományos vadászat kedvelője volt.[7] Feljegyezték róla, hogy szívesebben beszélt egy sikeres lövéséről, mint legjobb verséről.[8] A vadászat nemcsak tárcatémája volt, novelláiban és költészetében is megmutatkozott a vadászat iránti szenvedélye, elragadtatása.
A 19. század végi Szabadka- és Palics-környéki vadászatai Vajdát több szépprózai írásra is megihlették, amelyben érdekes alakokat, eseteket, történeteket örökített meg. Ezek közül említést érdemel a szabadkai színhelyű Vadászat október-novemberben (1879)[9]; a Vadászat szeptemberben (1880)[10], amelyben vendégszerető szabadkai házigazdájával, a jeles Nimróddal, Milan Milosavljevićtyal megélt, kellemes vadászkalandot meséli el, tréfás hangon; A Ludas, Vértó meg Radanovác (1883)[11], amelyben a szabadkai vadászatok és vendéglátás élményeit mondja el. E szépprózai írásai is azt bizonyítják, mennyire termékeny volt számára és felettébb ihlető a szabadkai és palicsi vendégeskedés. Bízvást lehettek még neki más itteni vadászélményei is, hiszen rendszeresen látogatta Szabadkát, ahol barátaival együtt vadászott a Palicsi-tavon.[12]
Összességében Szabadka Vajda János életében több volt egyszerű vidéki állomáshelynél. A városban olyan barátokra és tisztelőkre talált, akik költői értékét akkor is felismerték, amikor a hivatalos irodalmi élet sokszor mellőzte. A barátsága Milkó Izidorral különösen jelentős: levelezésük egyszerre dokumentálja Vajda emberi kiszolgáltatottságát, irodalmi törekvéseit és a szabadkaiak iránta tanúsított lelkes támogatását. Szabadka és Palics ezért Vajda életének utolsó korszakában a barátság, a természet, a gyógyulás, az irodalmi támogatás és a lelki menedék helyévé vált.
Jó egy évvel a halálát követően, 1898 tavaszán, Milkó Izidor figyelemfelkeltő cikket közölt róla a Pesti Naplóban, Vajda Jánosról – Vajda János címmel.[13] Valójában az elhunyt költő saját magáról írt bírálatát közölte le, amelyet Vajda még életében Milkóra bízott.[14] Egy napra rá a Pesti Napló közölte Vajda János – magamagáról című írását is.[15] Majd 1927 decemberében, a Bácsmegyei Napló is (újfent) közölte ezt az írást, amely voltaképpen a költő önkritikáját tartalmazza.[16]
Kellő részletességgel Milkó 1922-ben írta meg Vajdával kapcsolatos visszaemlékezését, méghozzá tíz folytatásban a Bácsmegyei Naplóban.[17] E sorozatában érdekes történeteket, levélrészleteket és jellemzést közöl a költőről, valamint annak szabadkai kapcsolatairól, ismerőseiről, kötődéseiről. Többek között megállapította, hogy Vajda „feltűnően elhallgatott költő” volt, alapvetően „szerencsétlen ember”, akinek meglepően nagy étvágya volt, aki „néha restellt annyit enni, amennyit ez a hatalmas gyomor követelt.”
Sokan csak halála után eszméltek rá arra, hogy „egy értékes, bár furcsa és éppen nem alkalmazkodó ember és poéta” volt. Szemtanúként írta róla, hogy „nyugtalanul ődöngött a belváros utcáin, karján az elmaradhatatlan überciherrel, hóna alatt az elválhatatlan parapléval – így fölszerelve járt-kelt a városban, mintha kirándulásra indulna, vagy onnan jönne – s azon búsult, panaszkodott, hogy olyan veszedelmesen el van rontva a gyomra.”
Milkó Szabadkán 1866-ban 135 előfizetőt biztosított munkájára, Milan Milosavljević pedig 250 kötetet. Nagy, be nem teljesült vágya volt, hogy parlamenti képviselő legyen, de ezt nem tudta megvalósítani. Két ízben az akkori Szabadka egyik kerületében is szeretett volna szerencsét próbálni, de szabadkai barátai ezt már nem tudták sikerre vinni. Végtére is – mint Milkó írja – „ő csak verseket írt, s csak költő volt.”[18]
Költészetének különlegessége éppen abban rejlik, hogy Petőfi nemzedékének örökségét összekapcsolta a modern magyar líra kialakulásával. Bár Petőfi nagy hatással volt rá, Vajda nem egyszerűen követte vagy utánozta őt. Sajátos, egyre személyesebb és komorabb hangot alakított ki. Verseiben gyakran jelenik meg a magány, a csalódás, a reménytelenség, a szenvedélyes szerelem és az emberi lét nagy kérdéseinek vizsgálata. Különösen jelentősek Gina-versei, például a Húsz év múlva, amely a magyar szerelmi líra egyik kiemelkedő alkotása.
Poézise sok tekintetben megelőzte korát: a hagyományos népies-nemzeti irányzattól eltérő, egyéni hangja és merész képei később a modern magyar líra számára váltak fontossá. Ady Endre és a századforduló költői már elődjüket látták benne, ezért Vajdát joggal tekinthetjük a Petőfi-nemzedék és a modern, magyar költészet egyik legfontosabb összekötő alakjának.
Életműve gazdag és sokoldalú volt, amelyben költészete volt a legjelentősebb. Összességében Vajda János életében és költészetében egyszerre van jelen 1848 forradalmi öröksége és a modern ember magányának, kiábrándultságának és vágyainak kifejezése. Éppen ezért munkássága átmenetet képez a reformkor és a századforduló modern, magyar lírája között.
Vajda János: Egy honvéd naplójából. Az előszót és a jegyzeteket írta, és a sorozatot szerkesztette Szigethy Gábor Budapest : Neumann Kht., 2003 (elektronikus forrás: https://mek.oszk.hu/06100/06112/html/gmvajda0008.html)
Lásd: Kerekes György: Vajda János élete és munkái. Budapest, 1901; Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái [Vajda János] (elektronikus forrás: mek.oszk.hu/03600/03630/html/index.htm)
Scheiber Sándor-Zsoldos Jenő: Vajda János levelei Milkó Izidorhoz. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1958
Lásd: Scheiber Sándor-Zsoldos Jenő: Vajda János levelei Milkó Izidorhoz. Irodalomtörténeti füzetek 15. szám. Magyar Tudományos Akadémia, 1958, 32
Lásd: A vadászat mestere. Őnképző gyakorlati útmutatás a vadászat kedvelői számára. Vagyis, rövid foglalatja mindazon elméleti szabályoknak, melyek megtanulása s megtartása mellett a vadászatot bárki a siker gyönyörével gyakorolhatja. Saját és egy ötven éves vadász tapasztalataiból s jeles kútfők nyomán írta Cserszilvásy Ákos. Pest, 1859
Kerekes György: Vajda János élete és munkái. Az Országos Irodalmi Részvénytársaság kiadása. Budapest, 1901, 84
Uo. 342.
Kerekes György: Vajda János élete és munkái. Az Országos Irodalmi Részvénytársaság kiadása. Budapest, 1901, 62
Barta János (szerk): Vajda János összes művei, V. köt. Akadémiai Kiadó, Budapest, 7–11.
Uo. 20–24.
Uo. 66–72.
Uo. 366.
Voltaképpen két írásról volt szó: Az egyiket (Vajda Jánosról – Vajda János) a Pesti Napló közölte le, 1898. április 14-i számában, a másikat (Vajda János – maga-magáról) amely a Bácsmegyei Naplóban látott napvilágot, 1927. dec. 25-én.
Vajda Jánosról – Vajda János. Pesti Napló, 1898. ápr. 14.
Vajda János – magamagáról. Pesti Napló, 1898. ápr. 15.
Scheiber Sándor-Zsoldos Jenő: Vajda János levelei Milkó Izidorhoz. Irodalomtörténeti füzetek 15. szám. Magyar Tudományos Akadémia, 1958, 11-12.; Vajda János – maga-magáról. Bácsmegyei Napló, 1927. dec. 25.
Baedeker: Vajda János. I-X. Bácsmegyei Napló, 1922. dec. 31–1923. márc. 4.
Uo.
Nyitókép: Vajda János
