2026. október 14., szerda

Újjáélesztették a Kacsát

A Párizsi Autószalon kiállításon bemutatták a Citroën 2CV-nek a modern utódját

Az új 2CV egyelőre koncepcióautó, de a tervek szerint 2028-ban sorozatgyártásba kerül. A legendás Kacsa formavilágát teljesen elektromos hajtással, könnyű felépítéssel és elérhető árral párosítanák. – írja a HVG.hu.

A Stellantis internetes oldalán található feljegyzések szerint a klasszikus Citroën 2CV-t, vagyis ahogyan sokan becézik, a Kacsát 1948-ban ugyancsak Párizsban leplezték le, története azonban már 1936-ban megkezdődött, ugyanis a francia autógyártó akkor indította el a TPV – Toute Petite Voiture, vagyis „nagyon kis autó” elnevezésű programot. Pierre Boulanger, a vállalat vezetője olyan olcsó járművet akart, amely elsősorban a vidéki Franciaország gazdálkodói és szerényebb jövedelmű családjai számára teszi elérhetővé az autózást. A fejlesztést André Lefèbvre mérnök irányította. A legendássá vált követelmény szerint az autónak rossz földutakon is négy embert és mintegy 50 kilogramm árut – például burgonyát vagy egy hordócskát – kellett szállítania. Emellett annyira lágy rugózást vártak el tőle, hogy egy kosár tojással át lehessen hajtani egy felszántott földön anélkül, hogy a tojások összetörnének. A fogyasztást mintegy három literben határozták meg száz kilométerenként.

Az első prototípus 1937-ben készült el, és 1939-ig mintegy 250 előszériás példányt gyártottak le, amit a Párizsi Autószalon kiállításon akartak bemutatni. A második világháború kitörése keresztülhúzta a gyártók terveit, és a legtöbb autót megsemmisítették, nehogy a német megszállók kezébe kerüljön, Néhány példányt viszont elrejtettek. Az egyik legszórakoztatóbb történet az „ős Kacsával” kapcsolatban Pierre Boulangerhez kötődik, aki a prototípusokat állítólag szalmakalapban próbálta ki, mert úgy gondolta, hogy a francia gazdának kalapban is kényelmesen be kell tudnia szállni. Így az a karosszéria nem felelt meg, amely leverte fejéről a kalapot. A háború után a TPV-t jelentősen áttervezték, a karosszéria kialakításában pedig Flaminio Bertoni is szerepet kapott. A kész Citroën 2CV-t 1948. október 7-én mutatták be a Párizsi Autószalonon. A sorozatgyártás 1949-ben beindult.

Az egyszerű, olcsó és praktikus kisautó 1990-ig maradt gyártásban, különböző változataiból mintegy ötmillió példány készült. A most bemutatott utód látványosan épít erre az örökségre. A lekerekített karosszériája, arányai és nyitható teteje egyaránt a klasszikus modellt idézi.

A jelenlegi prototípus már mintegy 90–95 százalékban megfelelhet a végleges változatnak. A 3,76 méter hosszú villanyautó még az eredeti, 3,85 méteres Kacsánál is rövidebb, így elsősorban városi közlekedésre szánják. A Citroën formatervezési igazgatója, Pierre Leclercq szerint a legnagyobb kihívás talán az volt, hogy az autó megőrizze játékos karakterét, mégse hasson játékautónak.

Az utastérben is számos utalás található az elődre. Az egyküllős kormány mellett teknőc jelöli a fékpedált, nyúl a gyorsítópedált, a kürt és az indítási hang pedig szintén a régi 2CV-t idézi. A műszerfal közepére 8 colos érintőkijelző került, az első üléspad pedig kivehető, így akár piknikezéskor is használható.

Az eredeti Kacsa jellegzetes kockás ülésmintáját élénk sárga és bézs árnyalatokkal gondolták újra. A padlón, a műszerfalon és az ajtópaneleken kosárfonást idéző anyagokat alkalmaztak, a középkonzol helyére pedig fa és biológiai alapú műanyag felhasználásával, 3D-s nyomtatással készült kivehető kosár került.

A teljesen elektromos hajtás műszaki adatait egyelőre nem közölték. A gyártó annyit árult el, hogy az autó tömege várhatóan egy tonna alatt marad, Európában készül majd, és az Ami városi mopedautó, valamint a C3 közé pozicionálják. A Citroën célja az, hogy az alapár 15 ezer euró alatt maradjon, így az új 2CV az egyik kedvezőbb árú európai villanyautó lehet.

Párizsban az új Kacsa áruszállító változatának előfutárát, a 2CV Fourgonnette-et is bemutatták.
 

Magyar ember Magyar Szót érdemel