Aleksandar Vučić, az Aleksandar Vučić – Egyesült Szerbia (Ujedinjena Srbija) listavezetője a közösségi oldalakon közvetített élő bejelentkezésében arra kérte a polgárokat, minél nagyobb számban vegyenek részt a kampányrendezvényein. Tegnap Zaječarban tartózkodott, míg a közeljövőben esedékes újvidéki nagygyűlésével kapcsolatban kijelentette: meglepetésekkel készül az embereknek. – Készülünk Újvidékre. Ma Šabacon leszünk, holnap pedig, ha már a nagyobb összejövetelekről beszélünk, Lazarevacon. Újvidéken hatalmas nagygyűlés lesz, hiszem, hogy egy óriási meglepetés várja a várost. Nem akarom még elárulni mi az, de mindenkit szeretettel várunk – fogalmazott Vučić nem pontosítva a részleteket és a nagygyűlés dátumát. Médiainformációk szerint pénteken tartanák meg. A listavezető egyúttal a helyi hatalmaskodók leváltásának fontosságát is hangsúlyozta, kiemelve, hogy a polgárokkal közvetlen kapcsolatban álló vezetőknek oda kell figyelniük az emberek igényeire, vagy továbbítaniuk kell a kéréseket a miniszterek és a kormány felé. A politikus emellett arról is beszélt, hogy az általa blokádpártiaknak nevezett változást sürgető egyetemisták hazugságokkal – mint például a kragujevaci helikopteres útjáról szóló állításokkal – próbálják ledolgozni a külföldi támogatásokat. – Számomra a legnagyobb felfedezés az a felszínre került bizonyíték, hogy a plénumok mögött Bojan Pajtić áll, és vissza akarják juttatni hatalomra a Demokrata Pártot – tette hozzá.
PÁRHUZAMOS STRUKTÚRÁK
Marinika Tepić, az Európai Szerbia (Evropska Srbija) listavezetője arra figyelmeztetett, hogy évek óta létezik egy párhuzamos, állam feletti hatalmi rendszer, amelyben a Szerb Haladó Párt regionális koordinátorai döntenek az intézmények működéséről. – Két hatalmi struktúra működik: az egyik, amelyet a polgárok is látnak a miniszterekkel, rendőrökkel és bírákkal, valamint egy másik, a pártirányítású rendszer, amely a háttérből irányít és ad utasításokat mindenkinek – nyilatkozta Tepić. Kiemelte, ezek a koordinátorok gyakran semmilyen állami funkcióval nem rendelkeznek, mégis rettegnek tőlük, és még a bűnözőknek is utasításokat adnak. Tepić szerint az Európai Bizottság is figyelmeztetett már az igazságszolgáltatásra nehezedő politikai nyomásra, amely összeegyeztethetetlen az európai jogállamisági normákkal és a józan ésszel is. Kijelentette: a hatalomváltást követően minden ilyen illegális befolyásolási esetet kivizsgálnak, és mind az utasításokat adók, mind pedig azok végrehajtói felelősségre vonhatóak lesznek.
MESTERSÉGES KÖZÖNSÉG?
Miloš Jovanović, a Hiteles Jobboldal (Autentična desnica) listavezetője a niši rendezvényén kijelentette, a választás kulcskérdése, hogy Szerbia felelősséget vállal-e a saját problémáinak megoldásáért. Arra figyelmeztetett, nem ismétlődhet meg a 2012-es év, amikor „a nemzeti Szerbia egy áruló rendszert juttatott hatalomra”. – Megküzdünk a maffiával és győzni fogunk – szögezte le Jovanović, hozzátéve, hogy bár a Hiteles Jobboldal magányos a politikai színtéren, nélkülük sem kormányváltás, sem pedig politikai irányváltás nem lesz a parlamentben.
Ivica Dačić, az Ivica Dačić – A stabilitás tényezője lista vezetője reagált az őt és pártját ért támadásokra. Mint mondta, ha valóban olyan jelentéktelenek lennének, mint ahogyan azt állítják, nem támadnák őket folyamatosan. – Sosem fogják megérteni, hogy pártunknak hűséges szavazóbázisa van, az eszménket sosem fojthatják el – üzente Dačić a kritikusainak, utalva a pártja belgrádi Arénában tartott rendezvényére, amellyel kapcsolatban egyesek azt terjesztették, hogy mesterséges intelligenciával gyártották le a felvételeken a 20 ezer résztvevőt.



