Jókedvű családtagok hívják – a videóhívás lehetőségét használva – a nagymamát. A családtagok külföldön élnek, a nagymama pedig odahaza várja – szintén derűs arccal – a hozzátartozók jelentkezését. Egy internetszolgáltató reklámját nézem éppen. Az üzenetnek arról kellene szólnia, hogy milyen nagyszerű a korlátlan mobilinternet vagy széles sávú internet használatának a lehetősége. Magam azonban mégsem erre koncentrálok, miközben a képsorokat nézem, hanem sokkal inkább az embert látom a középpontban, a nagymamát, aki odahaza egyedül ül, és várja, hogy az általa, kezelés tekintetében nagyon nehezen elsajátított kütyün bejelentkezzenek a külföldre szakadt közeli családtagok. A reklám azt az üzenetet szerette volna felém és mindenki más felé közvetíteni, hogy mennyire jó ajánlatról, pozitív kicsengésről van szó, én mégis inkább szomorúságot érzek. Ha lehet így mondani, visszafelé sült el esetemben ez a hirdetés. Számomra nem a szuper tarifacsomagról szólt, hanem elsősorban arról, hogy sokan vannak, akik idős korukban nem élőben, hanem csak a képernyőn keresztül láthatják időről időre azokat, akiket magukhoz a legközelebbinek éreznek, és arról, mi van a félórás beszélgetés előtt és után.
Sajnos a modern kor egyik gyakori képsorával állunk szemben, és amellett, hogy ez egy meglehetősen gyakran látott esetnek számít, egy nagyon nagy kihívásnak is bizonyul.
Ma, október 1-je, az idősek világnapja van. Egy olyan nap, amikor mélyebben is elgondolkodhatunk azon, hogyan alakul ma az időskor, és tehetünk-e többet annak érdekében, hogy a helyzet jobb legyen? Mondani sem kell, hogy a kérdésre a válasz, természetesen, igen.
A modern kornak nem csak a távolság, a jobb megélhetés miatt külföldre távozott hozzátartozók az egyetlen velejárói, következményei. Az idősek mindennapjait nyilvánvalóan a digitalizáció folyamata, valamint a valóság és a virtuális világ közötti egyfajta szakadék is nagymértékben megnehezíti. Ma már gyakran a legegyszerűbb az ügyeket különféle elektronikus felületeken, QR-kódos számlák befizetésével, online bankolás vagy internetes időpontok foglalása útján intézni. Ilyen esetekben sajnos gyakori, hogy az idősek teljesen magukra maradnak a folyamatokban, ha nincs a közvetlen közelükben olyan személy, akinek a segítségét kérhetnék. A mai modern kori társadalom eleve egy olyan tézisre alapul, amely elvárja, hogy valaki akár egyik napról a másikra különböző technológiai újítások használatát sajátítsa el: okostelefont kezeljen magas szinten, illetve különféle alkalmazásokat futtasson rajta, hogy ugyanolyan minőségű szolgáltatásokat tudjon magának szavatolni, mint a fiatalabb generáció tagjai. Aki erre nem képes, az előtt két rossz lehetőség áll: vagy fokozatosan kiszorul a társadalomból, vagy pedig egyszerűen kiszolgáltatottabbá válik, mert minden egyszerű lépéshez mások segítségére van utalva.
Az idősek mindennapjait azonban nyilván nem csak a digitalizáció vagy a szeretteik távolléte bonyolítja. Már magáért a túlélésért is gyakran meg kell harcolniuk, hiszen a szinte magától értetődően alacsony nyugdíjból finanszírozott életükre még inkább kihat mindaz, ami az újabb generációknak helyzetét is meghatározza. Az infláció, az élelmiszerárak robbanásszerű növekedése, a különféle számlák, rezsiköltségek fizetése ezt a korosztályt érinti a legérzékenyebben, és erre nem is kell jobb bizonyíték annál, mint összehasonlítani az átlagbért az átlagnyugdíjjal. Méltatlan helyzetbe kerülnek emiatt sokan, hiszen a nyugdíjuknak jelentős részét már eleve gyógyszerre vagy különféle orvosi szolgáltatások pénzelésére kell fordítaniuk.
És ha már itt tartunk, akkor teljesen természetes, hogy említést kell tennünk az egészségügy helyzetéről is országunkban, de akár a régióban, szélesebb értelemben is. Az a jellemző, hogy – enyhén szólva – nem a leggyorsabbak e szolgáltatások: várólisták vannak, nem elérhetők azonnal a szükséges beavatkozások, amelyek megkönnyítenék az idős emberek életvitelét. Ha mindezt egybevesszük, akkor el lehet mondani, hogy olyan megpróbáltatásokkal kell szembenézniük az idősebb generáció tagjainak, amelyeket sokan fiatalabb korban nem is érzékelnek.
Ha már korábban említést tettünk a szeretteik külföldi munkavállalásának gyakori helyzetéről, az elvándorlás problémájáról, az időskori magányról, akkor mindenképpen említést kell tenni az idősekről való intézményes gondoskodás problémáiról is. Teljesen magától értetődik ugyanis a kérdés, hogy abban az esetben, ha a fiatalok külföldön vagy akár csupán egy másik városban élnek, ki az a személy, vagy melyik az az intézmény, amelyik gondoskodik az idősekről, amikor már nem tudják magukat megfelelően ellátni? Ismert nagyon sok ember számára, hogy az állami idősotthonokban szintén a jól megszokott várólistákkal lehet találkozni. A magánintézményekben pedig olyan költségekkel kell számolni, amelyek a hazai nyugdíjakból teljesen megfizethetetlennek számítanak. De emellett a szakkáder hiánya is mindennapos jelenségnek számít, hiszen a képzett ápolók nagy része is éppen úgy Nyugat-Európában dolgozik magasabb bérekért, ahogyan az ellátásra szoruló idősek közeli hozzátartozói is. Így jutunk el ahhoz a következő nagy problémához, amelyben az idősgondozás szinte luxusnak számít mindennapjainkban.
Pozitív visszacsatolásra és sikerélményre természetesen mindenkinek szüksége van az életben. Így azoknak az idős embereknek is, akik éppen a már említett problémák miatt nem élnek olyan teljes életet, amely egy gondmentes nyugdíjas évekhez illene. Éppen erre játszanak rá a különféle, megint csak modernebb eszközöket használó csalók, akik nagyon gyakran éppen az idősebb generációt célozzák meg a különféle termékekkel, telefonos csalásokkal, méregdrága, de haszontalannak számító árucikkekkel. Ezek egy kis ideig azt az érzést keltik a szépkorúakban, hogy nekik is sikerült valamit elérni, megvásárolni, szavatolni magának és pozitívvá tenni egy szokványosnak tűnő napot. Aztán persze kiderül, hogy valami olyanra szánta el magát, amire a legjobb esetben sem lett volna szüksége és felesleges kiadást jelentett. Rosszabb esetben egy nagyobb csalás áldozatává vált, szerződéseket írt alá, amelyekből aztán nehéz vagy lehetetlen visszautat találni.
Mindez persze csak néhány morzsája az idősebbeket érintő mindennapi gondoknak. Ha magukat az érintetteket kérdezzük meg, a leggyakrabban arra panaszkodnak, hogy a már említett nehézségek mellett, nem kapják meg a kellő tiszteletet sem a fiatalabb generációktól. A szakértők is rámutattak arra, hogy a korábban érvényesnek számító többgenerációs családmodell ideje lejárt, az egykor tapasztaltként és a hagyományőrzés oszlopaként ismert idős ember ma már nem számít olyan tiszteltnek, mint korábban. A felgyorsult fogyasztói társadalom ugyanis nagyon gyakran csak a nyugdíjrendszert terhelő tényezőként tekint rájuk, mások pedig a fejlődés és a haladás egyik akadályozó tényezőjének tartják őket.
Talán éppen ez lenne az, amin a legkönnyebben tudnánk javítani egy kis odafigyeléssel. Ha nem érzünk magunkban elég motivációt, gondoljunk csak arra: ha minden jól megy, egyszer mi is leszünk hasonló helyzetben.
Nyitókép: Dávid Csilla felvétele
