Az ősz az év egyetlen olyan időszaka számomra, amely egyszerre hordozza az elmúlás érzését és az otthon melegének védelmező ígéretét. A sárguló levelek, a hűvössé váló reggelek és a korán sötétedő délutánok akarva akaratlanul elcsendesítik a gondolatokat. Ilyenkor menetrendszerűen megjelenik bennem egy nehezen megfogalmazható érzés. Nem mély szomorúság ez, inkább a nyár zajos, napsütötte és gondtalan pillanatainak csendes elengedése. Amikor ránézek az udvarban egyre inkább lombját vesztő tölgyfára, egy furcsa érzés még inkább a saját időnk elmúlására emlékeztet. Ugyanez az évszak azonban szinte azonnal felkínálja a gyógyírt is. A hideg elől visszahúzódunk a szoba melegébe. Előkerülnek a puha takarók, a vastag kötött pulóverek, a gőzölgő teák és a régen olvasott könyvek. A külvilág zordsága felértékeli a belső tér biztonságát. Ami kint az elmúlást idézi meg, az bent a meghittség és a biztonság ígéretét kínálja.
