Költő és hírlapíró volt, a Kisfaludy-társaság rendes tagja, a 19. század második felének egyik legeredetibb magyar költője. Életútja szorosan összekapcsolódott az 1848–49-es forradalom és szabadságharc eszméivel. Fiatalon Petőfi Sándort tekintette példaképének, és amikor 1847-ben végleg Pestre került, bekapcsolódott a reformkor fiatal értelmiségének életébe. A Pilvax kávéházban került kapcsolatba a forradalmi ifjúsággal, ismerte Petőfit, Jókai Mórt, Lauka Gusztávot, valamint Vas Gerebent is. Fiatalkorában vándorszínészként Nagybecskereken is fellépett, akárcsak Bácska több városában. A márciusi forradalom eseményeiben aktívan részt vett, majd 1848 augusztusában önként honvédnek jelentkezett, és a szabadságharcban hadnagyi rangig jutott. Miután részt vett a roppant hidegről emlékezetes téli bánsági hadjáratban, megkapó prózában ecsetelte a Dél-Bánátban, főképpen Nagybecskereken és Pancsován látottakat és tapasztaltakat (Egy honvéd naplójából[1]). A szabadságharc bukása után bujdosnia kellett, majd az osztrák hadseregbe sorozták. A forradalmi eszmékhez való ragaszkodását, később sem adta fel: a kiegyezést is elutasította, ezért politikai nézetei miatt gyakran került szembe korának hivatalos irodalmi és politikai köreivel.[2] Barátság fűzte őt a Milkó Izidorhoz, többször meglátogatta őt Szabadkán, s néha Palicson is hetekig időzött.[3]
Vajda Szabadkához fűződő kapcsolatának kezdete az 1870-es évekre vezethető vissza. Egy későbbi írásában maga mondta, hogy már több éve járt a településen, amikor 1885-ben megírta Szerbek és búnyók című útirajzát.[4]
Abban a többi között olvassuk: „Már hat vagy nyolc évig járogattam Szabadkára, egy-egy heti látogatásra évenkint; valóban nem azon kitűzött célból, hogy megismerjem a bunyevácokat, vagy magyarosabban bunyókat; de aztán az is való, hogy nem is ismertem meg őket ennyi időkön és viszontagságokon át.
Sőt, ami még különösebb, még nem is láttam egyet is, noha Szabadkán van belőlük állítólag negyvenezer. Pedig volt már egyszer vásár is, de persze akkor a portól nem lehetett látni se eget, se földet; az apák, anyák is fiaikra csak a hangjaikról, a szerető párok csak tapogatózás után ismertek egymásra.
Mert Szabadka földi paradicsom; de hát a paradicsomban is volt kígyó. Szabadkán e helyett van olyan por, hogy Budapest eljárhatna ide – vigasztalódni. (…) Szerencsés véletlen éppen a »legszerbebb« családdal hozott közelebbi ismeretségbe. Ergo őszi kirándulásaim alkalmával többnyire szerbekkel érintkeztem. És mit tapasztaltam? Egymás közt szívesen beszélnek szerbül; orthodox vallásukhoz, annak autonom jogaihoz fanatikus hévvel ragaszkodnak. (…) Néhány évvel ezelőtt egy kötet verseményemre előfizetést hirdettem. Szabadkai szerb ismerősöm volt az első gyűjtő, aki harmadnapra 50 – olv. ötven előfizetőt küldött be, nagyobbrészt mind ics-vicsben végződő nevekkel, amint ez munkám végén »feketében a fehéren« olvasható. Volt pedig az egész kerek magyar hazából összesen 350 előfizetőm.” [5]
Vajda János
„A végzet úgy hozta magával, hogy egy szép májusi estén holmi aprólékos lábbajokkal való végleges leszámolás végett a palityi fürdőbe hurcolkodtam. (Ezt ugyan Palics-nak írják, de én szebb hangzásúnak és magyarosabbnak tartom Pality-ot.). (…) Ide érkeztem első napjaiban hát nem voltam óvatos. És csak azon vettem észre magamat, hogy majd itt, majd amott egy-egy hosszú asztalnál ülök, s majd az országos képviselő, majd egy szomszéd városi főispán, majd a polgármester fölköszöntenek, olyan kitüntető kifejezésekkel, hogy a földet éreztem égni talpam alatt.” [6]
Szabadka mindenképpen fontos szerepet játszott Vajda János életében, mindenekelőtt Milan Milosavljević, a dúsgazdag országgyűlési képviselőnek köszönhetően, akivel Tátrafüreden ismerkedett meg valamikor 1876-ban.[7] Amikor Vajda 1877-ben kiadta Találkozások című életképét, az előfizetők között ott szerepelt Milan Milosavljević neve is. Nyilván ő volt az a „szabadkai ismerős” aki ötven előfizetőt gyűjtött a kötetre.[8] Alkalmat adott a költőnek a vadászatra is Szabadka környékén, kacsázásra a ludasi tavon. Vajda az ő vendégszerető házában szállt meg leginkább, amikor Szabadkára jött.[9]
Vajda felesége, Bartos Róza is megerősíti Emlékirataiban, hogy „Szabadkára nagyon szeretett Vajda utazni, és szállt ott mindig a dúsgazdag Milosavljević barátjánál meg.”[10] Szívesen jött (de mondhatnánk úgy is, hogy menekült) oda, évente legalább egyszer, anyagi gondjai és zaklatott élete elől, hogy szabadkai barátai közelében legyen, s hogy tőlük kapjon segítséget.[11] Másik szabadkai jóbarátja, Milkó Izidor (1855–1932) tanúsítja, hogy „1886–1896-ig minden esztendőben töltött néhány napot e városban, és néhányszor heteket Palicson.”[12]
Érdekes irodalomtörténeti csemege, hogy Vajda 1882 decemberében „Jovanović János [azaz: Jovan Jovanović Zmaj] után, szerb eredetiből közölte” a Magyarország és a Nagyvilág című lapban Tanács című versét „elkeseredett, világfájdalmas lelkeknek.”[13]
Vajda János: Egy honvéd naplójából. Az előszót és a jegyzeteket írta, és a sorozatot szerkesztette Szigethy Gábor Budapest : Neumann Kht., 2003 (elektronikus forrás: https://mek.oszk.hu/06100/06112/html/gmvajda0008.html)
Lásd: Kerekes György: Vajda János élete és munkái. Budapest, 1901; Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái [Vajda János] (elektronikus forrás: mek.oszk.hu/03600/03630/html/index.htm)
Scheiber Sándor-Zsoldos Jenő: Vajda János levelei Milkó Izidorhoz. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1958
Barta János (szerk): Vajda János összes művei, V. köt. Akadémiai Kiadó, Budapest, 150-155; Ebben szabadkai kirándulásairól, szerb barátairől, vadászatairól emlékezik meg szép tárcacikkben.
Uo.
Barta János (szerk): Vajda János összes művei, V. köt. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1972, 150–155
Scheiber Sándor-Zsoldos Jenő: Vajda János levelei Milkó Izidorhoz. Irodalomtörténeti füzetek 15. szám. Magyar Tudományos Akadémia, 1958, 7
Uo. 8.
Uo.
Barta János (szerk): Vajda János összes művei, V. köt. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1972, 385
Tanács. Jovanović János után szerb eredetiből, Vajda János. Magyarország és a Nagyvilág, 1882. dec. 17.
Nyitókép: Szabadka a múlt század elején
